Egy időre feloszlik a híres koreai zenekar

2022.06.14. 19:16
Egy időre feloszlik a koreai popzene eddigi legnagyobb durranása, a BTS nevű zenekar. A hírt maga az együttes osztotta meg egy, a YouTube-ra feltöltött videóban. Elmondásuk szerint a banda főként azért tart szünetet, hogy mindannyian szólókarrierjükre tudjanak koncentrálni.

A héttagú zenekar tagjai közül többen kifejtették, mit várnak az előttük álló szünettől. Jungkook például így fogalmazott:

Úgy gondolom, mindannyian időt fogunk szánni arra, hogy szórakozzunk kicsit és megtapasztaljunk sok különböző dolgot.

Azt gondolná az ember, a popsztároknak elég idejük van szórakozni és megtapasztalni ezt-azt, az RM nevű bandatag azonban megindokolta, miért vágynak annyira a kikapcsolódásra:

Az a baj a K-poppal és ezzel az egész bálványozási trenddel, hogy nem adnak időt arra, hogy éretté válj és felnőj. Folyamatosan zenét kell csinálnod és mozgásban kell lenned

– idézi az előadót az ENews.

A hivatalosan 2013-ban debütált együttes üstökösként robbant be a nemzetközi zeneiparba. 2020-ban bezsebeltek két Grammy-díj-jelölést, a több mint 800 millió lejátszást megélt Butter című számuk, rekordot döntve, tíz hetet töltött a The Billboard Hot 100 listán. További sikereikhez sorolhatjuk, hogy Dynamite című számukat világszerte hallhattuk egy Samsung-reklámban, illetve a McDonald’s még a zenekar saját menüjét is piacra dobta.