A magányosan hazafelé tartó művésznőt leszólítja az Isten: iszunk egy sört?

2022.07.20. 18:35

Ahány lemez, annyi felütés, de az, hogy egy album úgy kezdődjön, hogy a magányosan hazafelé tartó művésznőt leszólítja az Isten, hogy hé, igyunk meg egy sört, nos, az meglehetősen szokatlan. Regina Spektor – merthogy róla van szó – a Becoming All Alone című dalában vissza is kérdezhetne, hogy Atyám, lenne cigid is? De inkább az érdekli, hogy „miért nem lesznek jobbak a dolgok az idő elteltével?”.

A Home, Before and After című új albumán még számos súlyos kérdést tesz fel magának, az Istennek és a hallgatóknak.

Az oroszországi zsidó felmenőkkel rendelkező, New Yorkban élő művésznő hat év után jelentkezett új albummal, amelyet szinte szétfeszít a vonós hangszerelés és a világ kozmológiai értelmezése. Ironikus balladákat hallhatunk a magányos New York-i éjszakákról, ahol a szupererő nem a Kripton bolygóról származik, hanem a nyíltságból és az őszinteségből.

Azok, akik arra vágytak, hogy nyolc év után végre lemezen is hallják a  Becoming All Alone -t, nos, nekik például jobb lett, hiszen Spektor a dalt már 2014-ben is játszotta egy szál zongorán a New York-i Irving Plazában.

A dalok olyanok, mint a csalimesék, elindulnak, mintha tipikus zongorás, szél fújta balladák lennének, de hamar kiderül, hogy hiphop és funky struktúrákat rejtettek el bennük, vagy a technicolor filmzenék szélesvásznú, hatásvadász motívumait.

Elmaradó zihálások

Például a What Might Have Been című dal egy intim szobapopnak indul, aztán hatalmas filmzenés panoráma lesz belőle, mindenki megelégedésére. Persze Spektor alapozhatná a műsorát a bájos, zsongó hangjára és a patakcsobogást idéző zongorajátékra is, de tudja, hogy nemcsak előadni kell tudni a kesergőit, a bűbáj aranyporát hintve szét, hanem egy idő után meg kell mutatni azt is, hogy milyen meghitt a viszonya a bonyolult, fenséges hangszerelésekhez.

Spektor New York államban, egy átalakított templomban vette fel a lemez nagy részét, míg John Congleton Kaliforniából irányította a producerei munkálatokat. (Congleton korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Lana Del Rey, St. Vincent, a The Killers, a Goldfrapp, Swans és David Byrne.) Talán a közös munkának is köszönhető, hogy a lemez szépen szól, elmaradtak a hangköltészetet idéző zihálások, visítások, kabarépunkos kuplék, helyette filmzenés végefőcím- látomásokat hallunk.

Persze ezúttal is önti magából a fekete humort, a cinizmust, és ugyan elvesztettük az art-punkos laza csajt, de helyette kaptunk egy vérprofi, aprólékosan kidolgozott, magabiztos és okos albumot, amelyet még Hans Zimmer is megsüvegelne, miközben a dalokban ott van az artisztikus hiphop, némi Gorillaz és olyan struktúrák, amit Billie Eilish akkor sem tudna megalkotni, ha bordóra festené a haját, miközben bevenne egy levél nyugtatót.

Van itt csúcs, kérem!

Az album csúcsteljesítménye a közel kilencperces Spacetime Fairytale pazar hangszerelésű barokkos szvit, amelyben egy sztepptáncos is megmutatja magát. A Broadway-musicalek világát éppúgy kihalljuk, ahogy az egykori szovjet zenés filmek pátoszát, miközben a dal visszaidézi a lemezen végigvonuló időproblematikát....

Az elmém tele van dallamokkal

Otthont keresnek bennem

Mint könyörgő menekültek

De nem találom az időt

Tudom, hogy nincs olyan, hogy idő.

Home, before and after Ukrajna orosz megszállása előtt elkészült, már a Spacetime Fairytale-t is játszotta évekkel ezelőtt a Broadwayn, szóval nem kell keresnünk a világpolitikára utaló motívumokat, sokkal izgalmasabb figyelni a szarkasztikus humor és pátosz egyensúlyát. Számos dal olyan, mintha orosz népmese lenne, ott van például a Coin, amely arról szól, hogy Spektor sorra látogatta a fontos embereket, akiket az élet értelméről faggatott, és közben egy érmét adott nekik.

A sámán túlságosan is fényes látomást mutatott, a tudós az éremért cserébe elárulta, hogy Spektor hányas szám lenne, az elnök háborúba küldte – na, jó, itt bele tudunk magyarázni aktuálpolitikai vonzatokat. Az utolsó érmét a kedvesének adta, akinek a szeméből kiolvasta a szerelmet. Ezek után rájött, hogy a szerelem elég ok arra, hogy maradjon. A Home, before and after afféle zenés kábulat, amelyben az Oroszországot még gyerekként elhagyó művésznő nemcsak a szerelmet és a nagy kérdésekre adott válaszokat keresi, hanem magát az otthont is. A Through a Door című zárótételben azt énekli, hogy „az otthon ott van, ahol világít a fény”. Tegyük hozzá, hogy ott is, ahol helyük van a jó kérdéseknek, a jó válaszoknak és a jó zenének is.

Regina Spektor:  Home, before and after

Warner,  10 dal, 45 perc



  • Bérelnék
  • Bankszámla