Vannak, akik már a totemekhez imádkoznak

2022.08.28. 12:53

Legyőzve, összetörve, megcsonkítva és megtépve – üvölti Max Cavalera a 25 éves Soulfly új, Totem című albumának nyitódalában, a Superstitionben. Még az is lehet, hogy ezek a sorok az egykori válására utalnak, és arra, hogy el kellett hagynia a Sepulturát is. Ami viszont biztos: itt a zenekar újabb metálmonstruma, amelyben az a legjobb, hogy nincs benne semmi meglepetés, csak a hősies, magas színvonalon tartott thrash és death pöröly.

A lemez olyan, mint a Filth Upon Filth című dal címe is: Mocsok a mocsokban, a világgal, a múlttal való folyamatos perlekedés, halálhörgés, siralom, vérözön, lángtenger... A torkomban érzem a vér ízét. Minden gyűlöleted reményt ad nekem... Hát erről van szó.

Az album akkor lett volna meglepetés, ha a Soulfly XII című, utolsó előtti felvétel hangvétele épül fel az egész albumon, ami leginkább a The Cure Disintegration albumával rokonítható, akkor viszont ugyebár nem is Soulfly lenne. Viszont érdemes lett volna kísérletezni ezzel a hangképpel – milyen lett volna, ha összeeresztik a thrash és death szólamokkal? Az ilyen felvételekből lesznek a parádés, hatásvadász intrók a koncerteken.

Ugyanilyen izgalmas az album utolsó, Spirit Animal című, közel tízperces epikus kolosszusa, egy törzsi ritmusokra építő, dzsungelsűrűségű, többtételes mestermű, amely menetből veszi be a metál védműveit. Ehhez képest a többi dal jórészt alig több mint háromperces. Ha nagyobb fesztávval, komlexebb módon áll a zenekar a dalokhoz, akkor nem mondtuk volna azt, hogy a Totem minőségi biztonsági játék, de így ez csak egy remek utazás a thrash és death nosztalgiavonaton.

Szóval, ha van fenntartásunk a Totemmel kapcsolatban, akkor az annyi, hogy a lemez csak egy vérprofi, üzembiztos metállemez, miközben Max Cavalera a Sepultura élén a Chaos A.D. és a Roots című albumokkal megújította a műfajt, és nemcsak a törzsi ritmusokat és az eszelős groove-okat emelte be a metál eszköztárába, de mintegy inspirációforrása is lett a nu-metalnak. Ehhez képest nem tudott túllépni az árnyékán, miközben a Tool, a Mastodon, a Gojira – hogy csak a kereskedelmileg is sikeres formációkat említsük – és még tucatnyi más banda játssza izgalmasabban, impulzívabban a metált.

Persze a többi felvétel sem kutya, rögtön itt a nyitány, a Superstition, ami berúgja a motort, és kitépi a gázbovdent. Minden számnak megvan a kellemes mocsárszagú levegője, a Rot In Pain lefegyverző precizitása, a The Damage Done bólogatásra ingerlő kérlelhetetlensége, tűéles, kíméletlen szólói. És persze ki kell emelnünk Cavalera fiát, Zyont, aki a műfaj egyik legizgalmasabban játszó dobosa lett.

Aztán ott van a Scouring The Vile-ben vendégeskedő John Tardy (Obituary) brutális, harcedzett éneke, a Slayert is megidéző összjáték, szóval itt egy zenekar, amelyik anyanyelvi szinten beszéli a groove-okkal teli thrasht. És ugyebár a Soulfly más, több mint a Sepultura, Max távozása óta eltelt egy negyedszázad, a műfaj számos eredményét építhették be a játékukba. A Soulfly az atmoszférateremtés nagymestere, bámulatos, ahogy egy tipikus zúzást is meg tudnak emelni néhány effekttel, törzsi ritmusokkal, és akkor a brazil kulturális transzferről még nem beszéltünk.

Ami különösen szembetűnő, az a lemez professzionális dinamikája és a remek intrói, amelyek megalapozzák egy-egy dal hangulatát, és mintegy segítik a felismerhetőségüket is. Ilyen remek felvezetése van a némiképp spagettiwestern-hatású Ecstasy Of Goldnak is.

Talán az adja a lemez otthonosságát, hogy Calavera a metál egyik sztárproducerére, Arthur Rizkre bízta a gitártémák egy részét, és neki különösen mély tudása van a metál hangzásáról. Rizkre azért is volt nagy szüksége Cavalerának, mert a csapatot közel két évized után elhagyta Marc Rizzo szólógitáros, így aztán sokkal inkább tűnik úgy, hogy a Soulfly a Cavalera család projektje.

A 2018-as Ritual folytatásának tekinthető Totem nem váltja meg a világot, inkább afféle örömzenélés ez, ha lehet egy ennyire keserű albumról ezt állítani. Nem túl bonyolultak a dalok, viszont minden precíz, vaskos, atmoszferikus, és ha akarnánk, benne van a természet spirituális szépsége is. A Totem című dalban azt üvölti Cavalera: Adj nekünk erőt, hogy belélegezzük az örökkévalóságot! Az örökkévalósággal nincs kapcsolata a lemeznek, de a metál műfaj nagy totemjeivel biztos, hogy van.

Soulfly: Totem, Nuclear Blast, 10 szám, 40 perc



  • Tippek
  • Biztosítás