Nem lopnak ők, csak másolnak

2022.09.18. 17:04

Egy zenei kritika megfogalmazása mindig két dolgot kell tartalmazzon. Ki kell emelnie az adott produktum pozitívumait, és építő jelleggel rá kell világítani azokra a pontokra, ahol még érdemes fejlődni. A nehézség az, amikor van valami, ahol túl kevés a jó vagy a rossz megoldás, és a mérleg elbillen. Semmi sem csak fekete vagy csak fehér, ezért érdemes hátralépni egyet és a dolgok mögé nézni – ami ez alkalommal fekete és pink.

Dél-koreai luxusgettó

Megjelent a Blackpink lánybanda második nagylemeze, a Born Pink. Bár az anyag a maga nyolc dalával elég szűkös, az első korong is csupán ennyit tartalmazott, így a szint maradt, méghozzá annyira, hogy a Spotify listaegyesítője szerint a két lemez között összesen 10 másodperc hosszkülönbség van. Két lemez, mindkettő nyolc dallal, mindkettő 24 és fél perc játékidővel, de ami igazán fontos, hogy mi is történik ez alatt a szűk fél óra alatt.

A dél-koreai lánycsapat lemezéről egy single jelent meg előzetesen, ez a Pink Venom című dal. A nóta hozza a már az előző albumról részben megszokott Blackpink-hatást azzal a különbséggel, hogy a refrénnél érkező drop egyfalatnyit erőszakosabb és szikárabb, ami egyébként jól is áll a dalnak.

Nem kaptunk újat, de rosszat sem, egy erős húzódal kezdésnek.

Aztán mielőtt hiányozni kezdene, a Shut Down rögtön a gyomrunkba lép a „Blackpink in your area” szöveggel, ami visszatérő sor a lányok dalaiból. Maga a nóta szintén hozza a tipikus pinkhatást egy témázgatós hegedűszólammal az atmoszférában. Ezt húzza tovább a Typa Girl, ami már gyengébben, de még nyomokban tartalmazza a lányok sajátos jegyeit, azonban egyre jobban süllyed a sterilizáltságba, az alapvető mainstream bármelyik másik hasonló stílusában alkotó előadóra hajazva.

Hol is hallottam?

És itt húzhatunk is egy vonalat. Az agresszív, arcletépős, miénk e milliárdos gettó hozzáállás úgy hal ki ezen a ponton, mint részeg cápa a Góbi sivatagban. A Yeah Yeah Yeah már nem más, mint a 2010 környéki pop-rock vonal, ami mostanában fel-felüti a fejét. Egy kis klasszikus Taylor Swift- és Katy Perry-hatás, ami a lemez második részében többször előbukkan.

A Hard to Love is ebben a betegségben szenved, csak egy kis Bruno Mars-hatást rányomva az eddigiekre. Mókás, hogy a kritikusoknak ez volt az egyik kedvenc dala a lemezről, mégis semmivel sem másabb, mint ha egy csajbanda, amelyik rengeteg Taylor Swiftet hallgatott, funkyzenére adná a fejét. A dal egyáltalán nem rossz, csak nem is ugrik ki a körből.

Itt váratlanul bevágták a lemez sírós balladáját, a The Happiest Girlt.

Az elhelyezés, a koncepció és a megoldás sem teljesen érthető. Ami viszont igazán bajos, az a sterilitás. Egy ilyen dal nem lehet kockára vágott, a fájdalomnak meg kell születnie. Többek között Adele is ebből él meg, ám ebben a dalban csupán annyi van, mint a legnagyobb Adam Lambert lyukra futásokban, ahol érzed, hogy valami hiányzik a számból.

Ez a valami a fájdalom. Amit elhazudunk érzésként, élét veszi mindennek, nem csak egy dalnak, rossz esetben egy teljes lemeznek.

De ne ragadjunk le, hiszen jön a Tally, ami szintén a Yeah Yeah Yeah harapásától szenved, csak itt Avril Lavigne a méreg. Amilyen vállalhatóan indult az album, a végére annyira az ezt már hallottam hatásokba fut bele.

De az igazi bukás az utolsó dal, a Ready For Love.

Aki hallgatott zenét a 2010 és 2020 közötti élvonalból, az még a legnagyobb elánnal sem tudná elhazudni, hogy ilyen dallal nem találkozott legalább ötvennel (ha nem ötszázzal).

Nincs olyan zenekar, amelyiknek ne lenne joga kilépni a rá jellemző tipikus szorításokból,

hiszen ugyanezt megtette a Queen, a Linkin Park, a Ghost, de hatalmas különbség új stílusokat megfogni és azokon belül törekedni az eredetiségre, mint másolni komplett ágazatokat. Az igazi művész lop, és nem másol, ahogy a mondás tartja, de itt a lányok és a dalszerző csapatuk azonnal lézeres másolóvá vált, amint kilépett a saját zónájából.

Ettől függetlenül a lemez egésze nem kuka, megérdemel egy esélyt, főleg az első fele. Az biztos, hogy korábbi albumuk sikerét ez a korong nem fogja megugrani, de talán jó lesz téves döntések irányzékának – hogy a csapat megtapasztalja, mi az, ami nem működik, és mi az, ami igen. Addig is szóljon a Blackpink és a Born Pink!



  • Hírek
  • Hírek