Miért áll elő számos, nyolcvanas években népszerű brit banda remek albumokkal?

A Simple Minds frontembere, Jim Kerr szerint a világot leginkább a közlekedés modellezi, azt mondja, hogy a világ A-tól Z-ig halad, majd körbeér, és visszajön újra. Legalábbis ezt vizionálja a Human Traffic című új Simple Minds-dalban, és ez igaz az új, Direction Of The Heart című albumukra is, hiszen a szív iránya például visszavezette őket az album első és az 1978-as glasgow-i fellépésük nyitódalához, az Act of Love-hoz.

Ez a feszültséggel teli poszt-punk dal volt bemutatkozó demójuk első száma, de aztán gyorsan ráuntak, és később már nem játszották. Most, közel 45 év után újra elővették, és megmutatták, milyen lenne 2022-ben. Az egész világ körbe-körbe jár, és visszajön újra – Igen, a Human Traffic egy állapotrajz is egyben, megmutatja a Simple Minds 45 éves karrierjét, amelynek a csomópontja mindig is a szív volt, nem véletlen, hogy a zenekar logója is a megkoronázott szív.

A szív segédigéi

A Direction Of The Heart az év egyik legizgalmasabb visszatérése, semmit nem bíz a véletlenre: már a nyitódal, a Vision Thing is hatalmas stadionrocksláger, benne van minden, amiért a zenekart szerettük. Pedig a felvétel valójában gyászdal, Kerr az apja halála után írta, de nem a gyászt emeli meg, a dal az élet diadalmas ünnepe. És mindezt csak fokozza a részint Doors-hangulatú, szintirockos First You Jump, ami talán még nagyobb sláger lehet. És ki hinné, de a harmadik szám, a már idézett Human Traffic ott folytatja, ahol az első kettő abbahagyta, ráadásul a dalban vokálozik egyet Russell Mael a Sparksból.

Vissza a jövőbe

Meglepő, de a lemezen kevesebb zenész játszik, mint bármelyik korábbi Simple Minds-albumon, a zenekar csak az alapfelállásra szorítkozik, a hangzás mégis elképesztően dús, gazdagon rétegzett, még Edge is megemelné a kalapját, ha hajlandó lenne fejfedő nélkül mutatkozni. Charlie Burchill vette fel a gitárokat, a billentyűs hangszerek és a basszusgitár nagy részét is, de dobprogramokat is írt. Hogy mi az oka, hogy a Tears For Fears mellett még számos, nyolcvanas években népszerű brit banda állt elő remek albumokkal?

Nos, ahogy A-ból B-be utazunk, a szíven keresztül és vissza, úgy élünk lassan párhuzamos univerzumokban. Mintha most is a nyolcvanas évtizedben lennénk. Nemcsak az új Top Gunt nézhetjük meg, de a Stranger Thingsnek köszönhetően egy teljes „nyolcvanas évek” termékkatalógus mozgattak be nekünk, és itt van az új hidegháború, Oroszország atomfenyegetése. Helló, 1985! De a múltba révedés nem áll meg 1985 körül, amikor is a Simple Minds a csúcsra ért a Don’t You Forget About Me-vel, mert itt a 2011-es dance-rockos Planet Zero is, amit már 2011-ben, a zenekar greatest hits turnéja során írtak.

Szív küldi

Oké, a Solstice Kiss felütése olyan, mint egy Clanned-hatású kelta giccs, de aztán a dal más irányt vesz, arról nem beszélve, hogy Sarah Brown egy nagyot vokálozik a végén. Ezt a vibrálóan életigenlő albumot egy feldolgozás, a The Call 1983-as The Walls Came Downja zárja, ami emlékezés a 2010-ben elhunyt Michael Breenre. (A zenekarával még a nyolcvanas években turnézott a Simple Minds.)

A Direction Of The Heart tehát emlékezéssel nyit és emlékezéssel zárul. Azt mondja Kerr a Solstice Kiss című dalban, hogy a szellem bebújik, és átmegy az időn. Valahogy úgy, ahogy ki-be jár az emlékeink között a Simple Minds is. Van, amikor átmennek az időn, és vannak pillanatok, amikor meg is állítják.

Simple Minds: Direction Of The Heart

BMG

9 szám, 38 perc