Egy napjuk volt slágert írni, ez lett a vége

2022.12.08. 08:16

A könnyűzenei élet gondolkodó sodra időről időre összegyűlik alkotótáborokba, hogy valami izgalmasban mártózzon meg. Ilyenkor új ötletekre alapoznak, barátságok, szakmai kapcsolatok és dalok születnek.

Idén erre két spéci alkalom is volt kis hazánkban. Egy tavasszal, egy pedig ősszel. Utóbbi a Songbook Songwriting Camp a Zeneszöveg.hu szervezésében, és ennek immáron

megérkezett a hivatalos dala is.

Ennek segítségével beleláthatunk kicsit abba, milyen alkotások születnek egy ilyen táborban.

Hogy is néz ki ez?

Bár a tavaszi táboron is részt vettünk, annak csupán rövidebb műhelymunkájába pillanthattunk bele. Ősszel azonban egy egész napot töltöttünk az alkotók és szervezők társaságában. Megnéztük, hogy élnek meg egy ilyen eseményt, milyenek a heti feladatok, milyen munka zajlik ott.

Ebben a zenei táborban született meg NOIRA és Iván Szandra új száma is Remek Zawadski, lengyel producer keze alatt, mely a tábor hivatalos dalaként debütált frissen, ez a Cool For You.

A dal könnyed nyári hangulatú nótának indul. Laza, szaggatott, vízparti világ, a zongora és az ének dominál, szövegcentrikus, a zene háttérbe szorul. Majd a refrénre felkészítő build-up behoz egy váratlan soul / gospel hatást, ami erős váltás, kicsit talán hirtelen, de jót tesz a dalnak, kellően felhúzza a dinamikát, hogy a refrénre beérkező funk és dance hangzásvilág megrángassa picit az embert,

adjon valamit, amiért újra meg akarjuk hallgatni azt.

Az egyébként nem túl hosszú, két és fél perces szám épp azon a napon született, mikor mi is ott jártunk. A napi feladat az volt, hogy a csapatok miként képzelik el 2023 popzenéjét, erre a felütésre érkezett a dal. 

A Cool For You tulajdonképpen arról szól, hogy egy új kapcsolat mindig azt hozza ki belőlünk, hogy egy kicsit jobbak akarunk lenni, de közben szeretnénk, ha önmagunkért szeretnének, egy kicsit kimutatjuk, hogy mit érzünk, de azért nem merészkedünk túl mélyre

– meséli NOIRA a hozzánk eljuttatott közleményben.