Férfiszerelem margarinnal az atomháború árnyékában

Bárhol lehetünk rocksztárok, még a konyhában is, legalább is ezt sugallja az olajokat, margarinokat gyártó Crisco. Azt írják a híres Crisco margarinról: Használja sütéshez, vagy akkor, ha rocksztárnak szeretné érezni magát a konyhában.

Rocksztárok voltak, akik ingyenreklámot csináltak a Krsco Kisses című dalukkal a márkának. Igaz, ők nem a rendeltetésnek megfelelő használatot javasolták, mert összekeverték a konyhaszigetet a hálószobával. 

Fiúk a térről

Jó okunk volt elővenni a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb, mára mégis elfeledett albumát, a Frankie Goes to Hollywood Welcome to the Pleasuredome című bemutatkozását, amelyből elővételben elfogyott egymillió példány, és három kislemeze is felkerült a brit lista csúcsára (Relax, Two Tribes, The Power Of Love), és volt idő, amikor ők uralták az első és a második helyet is, amire a The Beatles óta addig nem volt példa Nagy-Britanniában.

Most viszont az a helyzet, hogy az 1987-ben feloszlott zenekar május 7-én újból összeállt az idei Eurovíziós Dalfesztiválra, és amelynek talán legnagyobb slágere, a Relax idén 40 éves.

Hollywoodi lidércnyomás

Angliában 1984-ben minden a Frankie Goes to Hollywoodról szólt, munkásságuk bizonyos szempontból szórakoztatóipai mérföldkő is, némileg rokon a közel tíz évvel korábban bemutatott Cápa című filmhez, ami után már mást jelentett a mozizás.

A műsor mellé Travor Horn producer olyan marketinget tett, hogy azóta mást jelent a merchandising, a bulvár tudatos használata és a provokáció. A Katharine Hamnett  Frankie Say-pólóit (Frankie Say: Relax, Frankie Say War – Hide Yourself, Frankie Say Bomb is a Four-Letter Word) a rajongók nagyobb számban vették, mint a kislemezeket.

• És a beszélgetésekben ilyenkor jön el az a dramaturgiai pillanat, amikor felteszik a kérdést: a Frankie Goes to Hollywood igazi zenekar volt, vagy Trevor Horn kreatív terméke?

Is-is. Mert ne feledjük: a csapat 1980-ban alakult, és amikor Horn három év múlva meghallotta őket, már elkészült a Welcome to the Pleasuredome két legnagyobb slágere, a Relax és a Two Tribes. Viszont az is igaz, hogy Horn, Malcolm McLaren után az egyik legkreatívabb, művészi víziókban gondolkodó producer alaposan átdolgozta a felvételeket, különböző zenészekkel négyszer újravette, többek között Ian Dury zenekarával, a The Blockheadsszel is.

Nyugalmunk érdekében

Majd a stúdióban Steve Lipson gitárossal, Andy Richards billentyűssel, rengeteg szemplert és szekvenszert használva elkészítette a Relax negyedik, egyben végleges változatát. A zenekarból senki nem volt ekkor jelen, csak Holly Johnson énekes esett be, hogy felénekelje a dalt. Szóval Frankie-ék tudtak zenélni, dalokat írni, sőt többször szerepeltek a híres John Peel sessionökben, csak éppen nem voltak Hornnak elég jók.

Részben stúdiózenészek játszották fel a dalokat, amelyek csak nyomokban tartalmaztak eredeti Frankie-témákat, de a kiindulópont alapvetően a zenekar teljesítménye volt. Így aztán nem állja meg a helyét Milli Vanilivel való összehasonlítás, amely tényleg kreáció volt, és még a bűnben fogant szórakoztatóipar is kitagadta őket.

Örömóda

A Welcome to the Pleasuredome nem kizárólag Horn művészi látomása, hanem egy olyan műsor, amelyet továbbfejlesztett, ahogy a fejlesztéssel megbízott társíró hozzányúl a forgatókönyvhöz. Ugyanakkor, míg a botrányokkal szintén meghitt viszonyban lévő Sex Pistols a popkultúra egyik kulcszenekara lett, a melegforradalmat teljes testtel felvállaló, a prüdéria ellen keresztes háborút hirdető Frankie Goes to Hollywood eltűnt a semmiben. Pedig úgy uralták és tematizálták a 1984-es évet, hogy az ma már felfoghatatlan.

Jó bőrben

Szintén nem Trevor Horn mondta meg nekik, hogy a The Tube című műsorban szado-mazo jelmezekben adják elő a Relaxet, hiszen akkor még nem is voltak kapcsolatban. Viszont Horn csinált a dalból slágert, ő hangszerelte újra, és ő tervezte meg a külvárosi melegbárok amatőr műsorából a világraszóló bacchanáliát, a szintipop óvatos homoromantikájából a melegmennyországot.

Nemes egyszerűséggel elkészíttette az akkor alapított ZTT kiadója referenciamunkáját, ami aztán háromszoros platinalemez lett. A Robert Mapplethorpe ihlette Frankie-fantáziák, ahogy kell, kiverték a biztosítékot, a bőrfétistől és a szexuális segédeszközként is használt margarinról énekelni, nos, ehhez kell elszántság, ahogy ahhoz is, hogy átírják Coleridge Kubla Khanjának egy részletét.

Álomgyár

A 64 perces Welcome to the Pleasuredome megalomán, ambiciózus album, tele átiratokkal (Springsteen Born To Run, Edwin Starr: War), amelyek semmit nem tettek hozzá a nagy egészhez, ugyanakkor az album kiváló hangszeres munka, a szintipop és a prog-rock diadalmas összekapcsolódása egy képzeletbeli űrállomáson. A The Ballad of 32 izgalmasan írja felül a Pink Floyd hetvenes évek közepi világát, szóval nem lehet a zenekart elintézni azzal, hogy íme, itt a szintirock Village People-je, akik jobban tudtak Frankie-pólókon játszani, mint gitáron.

Frankie Goes to Hollywood: Welcome to the Pleasuredome

ZTT

64 perc, 16 szám