1977-ben a királynőből volt elege, most a brexitből

2023.05.11. 10:29

Consequences Coming címmel a napokban jelent meg Glen Matlock új albuma, ami nyilván nem változtatja meg a Föld forgási irányát, még akkor sem, ha hozzátesszük,

  • hogy Matlock volt a Sex Pistols eredeti basszusgitárosa,
  • hogy a Never Mind the Bollocks tizenkét dalából tíznek dalszerzője,
  • az albumon ő játszik az Anarchy in the U.K. és a God Save The Queen című dalokban, amelyek mégiscsak a műfaj legnagyobb himnuszai.

Igaz, amikor megjelent az album, már „kirakták” a bandából. A hivatalos indoklás szerint azért, mert szerette a The Beatlest, illetve azért, mert szeretett lábat mosni. Valójában azért ment el (igen, állítása szerint otthagyta a zenekart), mert nem tudott együtt dolgozni Johnny Rottennel.

Rá se ránts a balfácánokra, itt van Glen!

Aki aztán azonnal hozta is a haverját, Sid Vicioust, ő viszont csak a Bodies című dalban játszott ezen a bizonyos történelmi albumon. Nem tudott gitározni, viszont jól nézett ki, a popban talán neki állt legjobban a Perfecto bőrdzseki és a véres orr, a Rock Hall Of Fame-be beiktatott Matlocknak pedig a dalszerzés. Ennek ékes bizonyítéka a Consequences Coming című új albuma, amelyen a punk, a power-pop és az oldies rock and roll kötött stratégiai szövetséget.

Vicious-nek tehát jól állt a bőrdzseki, Matlocknak viszont legalább ilyen jól áll az elegáns fehér ing, a zakó, az amorózó bajusz és persze az elegáns, melodikus, mégis dühös, brexitellenes rock and roll.

Kis rock and roll svindli

Matlocknak a kisujjában van a rock and roll, kisegítette a turnézó Blondie-t, a Primal Screamet, dolgozott Iggy Pop 1980-as Soldier című albumán, a The Damned Not of This Earth című 1995-ös lemezén, játszott tucatnyi kevésbé ismert, de annál jobb zenekarban. Remek gitáros, aki sokadszorra hozta forgalomba a rock and roll és a do-wop felülírt sztenderdjeit, miközben markáns, érzelemdús hangja van, és kivételes slágerérzékenysége is, sőt a la-la-lázástól sem riad vissza.

A produkció annak ellenére egységes, hogy van egy ötvenes éveket idéző retró-futurista karaktere, miközben érezni Iggy Pop ösztönös, ősi erejét és Billy Idol maníros, sláger-punkos rockabillyjét is.

A nagybetűs élet és a nagybetűs rock and roll is különös kanyarokat írhat le. 1976-ban Matlockot tartották konzervatívnak a Sex Pistols tagjai. Majd Rotten lett az, aki Tory hívő lett, Matlock pedig Trump- és brexitellenes. De ennél is izgalmasabb maga a Consequences Coming, rajta például K.D. Lang Constant Craving című 1992-es szerenádjával, amelyből Matlocknak sikerült egy áramvonalas, dühös, rádióbarát rockslágert faragnia.

A produkció itt-ott az INXS-re is emlékeztetet, csak az ausztrál isteneknek a slágerlista volt a múzsájuk, míg Matlocknak az utca és a The Guardian publicisztikái.

És persze a gitár sem üveghangon szólal meg, hanem nyersen, dühödten, ahogy egy 66 éves, halál elegáns punkhoz illik, és persze, az egész benne marad egy rock and roll zsánerű power-popban, ami megidézi a The Clasht és talán még a Sex Pistolst is.

Szóval, egy olyan világlátott, tapasztalt zenészről van szó, aki tevékenyen vett részt az angol punk megteremtésében, formálta a new wave-et, az indie-popot, és még 66 évesen is van benne potenciál.

Rádióbarátság

Persze, ebben a pop-kultúrára kiterjesztett általános műveltségben ott van a Faces és Bob Dylan is. Matlock méltóságteljesen, a háttérben alkotva megmutatja, milyen az izgalmas, rádióbarát rock and roll 2023-ban, és olyan slágerekkel demonstrálja ezt, mint a Head On A Stick, a Magic Carpet Ride vagy a The Ship.

Hé, ezt most ki kell adnom, csak túl sok minden jár a fejemben… Úgy érzem magam, mint egy bűntény szemtanúja… Mindenki arra hivatkozik, hogy a tudatlanság boldogság… Ó, hogy a pokolba jutottunk idáig? Lehet, hogy lassú vagyok, de nagyon gyorsan fel tudom venni a fonalat…

 énekli a Head on a Stick-ben. Matlock gyorsan fel tudta venni a fonalat, és nekünk sem kéne lemaradni erről a nagybetűs rock and roll albumról.

Glen Matlock: Consequences Coming

V2 Records / Cooking Vinyl

13 szám