Leleplezték Hundred Sinst, kifakadt a zenei producer

2024.06.09. 12:05
Hundred Sins zenei producer, aki arról ismert, hogy nyilvános helyeken mindig piros maszkot visel, az Instagram-oldalán közölte egy felfokozott hangvételű posztban szombaton, hogy „Magyarország első számú zenei újságírója” leleplezte őt.

Hundred Sinst, azaz Pócsi Botondot korábban nem lehetett maszk nélkül látni nyilvános helyeken, és a közeli ismerősein kívül senki nem tudta, hogy néz ki, ám szombaton Sajó Dávid, a Telex újságírója megosztott róla egy fotót, felfedve a zenész kilétét. 

A Redditen megjelent beszámolók és képernyőfotók tanúsága szerint az ügy előzménye, hogy a két fél valamin összekapott, és Sajó Dávid először megfenyegette a zenészt, hogy leleplezi őt, majd pedig valóban közzé is tette Instagram-oldalán a régebbi interjúból kivágott, Hundred Sinsről készült fotót.

Az eset azért is érdekes, mert zenésztársa, Azahriah is megosztotta közösségi oldalán a történteket (a bejegyzés rövid időn belül törölve lett). Azt írta, ez élete egyik legnagyobb zeneipari csalódása, és „sajnos az idő igazolta, hogy a Telex is ugyanolyan manipulatív cikkeket ír, mindenáron mindenbe politikát csempészve”.

A történteket követően Sajó Dávid 24 órán át elérhető posztban közölte: belátja, hogy hibázott, átlépett egy olyan határt, amit nem kellett volna, sajnálja, és elnézést kér. Mint kiderült, „egy régóta húzódó, kissé egyoldalú konfliktusról” van szó, amire „a lehető legrosszabbul reagált”.