A halál követi a fiatal lányt, most Budapestre érkezik

2024.06.14. 16:34

Új albummal jelentkezett a fiatal énekesnő, Aurora. A norvég popsztár What Happened to the Heart? című ötödik stúdiólemeze az egyik legkiműveltebb és izgalmasabb alkotás, amellyel eddig meglepte a közönségnet, és amit a 2024-es Sziget Fesztiválon is megismerhetünk, ugyanis a Revolut Stage-en lép fel grandson után késő este.

Az előadó, akinek életét gyerekkorától belengi a veszteség, számos szeretett személy halálát élte meg.

Tizenegy évesen egy családi barát temetése komoly nyomot hagyott benne, beszédzavar alakult ki nála. Később elkezdett jelnyelvet tanulni, majd nyelvcsoportjából egyik barátja autóbalesetben vesztette életét. Egy másik barátja öngyilkosságot követett el, egy harmadik pedig a 2011-es norvég terrortámadásokban lelte halálát.

A most 27 éves énekesnőnek számos veszteséggel kellett megbirkóznia élete során, ennek lenyomata érződik dalaiban. Aurora stílusa változatos, könnyed, kísérletező, tartalmában mély és rétegzett. Az érzékeny előadó számos esetben énekel a világban zajló eseményekről, dalai aktuális témákat feszegetnek. Ez a helyzet mostani albumánál is.

A What Happened to the Heart? című lemez alapgondolata a bennszülött népektől származik. Az énekesnő még 2022-ben találkozott egy levéllel, amiben a világ pusztulására hívták fel a figyelmet. Arról írtak, hogy a természethez való kapcsolódást a szívükben érzik, mivel maga a föld „a szív, ami mindannyiunkban dobog”.

Bölcsesség

Aurorát megrázta a gondolat. A 2022-es lemezének turnéja alatt már elkezdett új albumának dalaival foglalkozni. Az énekesnő, akinek a biztonságos környezetet, az alkotói teret azok a hatalmas erdők jelentik, ahol felnőtt, barangolhatott, olyan helyekre utazott, ahol a körülményekhez igazodnia kellett, ha alkotni akart. Utazásai során találkozott három női törzsfőnökkel, Kolumbiában, Brazíliában és Argentínában. 

Bölcsesség lakozik az őslakos értékekben. Ezek a nők a modern világban élnek, épp, ahogy mi, mégis úgy döntöttek, hogy a jóságot választják

– idézi az előadót a The Line of Best Fit.

Új lemeze ezeket az érzéseket, tapasztalatokat összegzi. Noha nem a könnyed, slágeres élményt nyújtja, zeneileg a légies hatások érvényesülnek a dalokban, amit szintipop, északi népzene, itt-ott alternatív rock és art pop elemek díszítenek.

A szövegek visszaadják az őslakosoktól kölcsönzött érzéseket, illetve új élettapasztalatait. Egyszerre feszegeti a világ és az ember pusztulásának gondolatát, miközben saját érzelmeit is dalba fűzi. Sokszor egyszerű, rádiósláger formájába öntött gondolatokat fogalmaz meg, de akadnak dalok, amelyekben a sorok jóval mélyebbek és fájóbbak, felszínesen nem értelmezhetők.

Népzenétől a szintiig

A mintegy egyórányi lemezen 16 dal található. Az alkotás párhuzamosan készült Norvégiában, Németországban, Londonban és Los Angelesben. A Decca, a Glassnote és a Petroleum Records gondozásában jelent meg. A lemez dalait öt csoportba lehet osztani:

  1. légies, bedroom popot idéző, érzelmes alkotások;
  2. táncolható, elektro- és -szintipop dalok;
  3. népzenei elemekkel operáló számok;
  4. grandiózus power ballad hatású, modern alkotások;
  5. kísérleti dalok.

A lemez összeállítása impozáns, nem ragad le egy-egy stílusnál. Jól súlyoz, folyamatosan váltogat, igyekszik érzelmileg terelni a hallgatót, de közben nem válik eklektikussá. Aurora megmutatja, hogy ének szempontjából éteri finomsággal tudja megérinteni a témákat, de ha ki kell engednie a hangját, akkor őrületes magasságokra és elemi erőre is képes.

Ilyenkor bevillannak előttünk azok a bennszülött törzsi vezetők, akikkel beszélhetett, akiktől kölcsönözhette ezt az átütő erőt.

Összegezve Aurora ötödik stúdiólemeze, a What Happened to the Heart? talán az énekesnő eddigi legváltozatosabb, mégis koherens és izgalmas alkotása, amely szakmai útja csúcspontjaként is értelmezhető. Hogy a közönség mennyire vevő rá, kérdés, de lesz lehetősége a 2024-es Sziget Fesztiválon bizonyítani, hogy ezek a számok élőben ugyanúgy képesek intimitást hozni egy fesztiválszínpadra, majd grandiózus, elemi erőben kitörni. 

8,8/10