Szólószerződést írt alá a Blackpink énekese

2024.09.09. 13:48
Egy zenekar életében mindig nehéz pillanat, amikor az egyik tag szólóprojektbe kezd. Ezt több zenekar is túlélte már, mint például anno az Aerosmith vagy a Queen. Jelen esetben a legsikeresebb koreai lánycsapat egyik tagja kötött olyan szerződést, amely nem biztos, hogy pozitív irányba löki majd a zenekart.

A Blackpink zenekar énekes-színésznője, Jennie Kim szólóelőadóként szerződött a Columbia Recordshoz az Oddatelier nevű lemezkiadójával együttműködésben, októberben pedig kiadja új szóló kislemezét – jelentette be a cég vasárnap.

Jennie Kim 2016-ban tűnt fel a Blackpink tagjaként a Billboard toplistáján legmagasabbra jutó koreai produkcióban, és ők lettek az ország egyetlen zenekara, amely a Coachella főfellépője volt. Tavaly egyedül állt össze The Weeknddel és Lily-Rose Depp-pel a One of the Girls című dalban, és feltűnt a HBO ellentmondásos, The Idol című sorozatában – írja a Variety.

Kim Koreában született, de 10 éves korában az új-zélandi Aucklandbe költözött, és ott tanult öt éven keresztül, mielőtt visszatért Koreába, és csatlakozott egy szórakoztatóipari tehetségakadémiához.

A Blackpink 2016-ban alakult, és az első olyan koreai együttes és női csapat lett, amelynek öt zenei videója is átlépte az egymilliárd megtekintést a YouTube-on, és a Spotify legkövetettebb lánycsapatává váltak.