Ilyen Bangert még nem kapott a magyar nemzet

2025.03.26. 19:25

A magyar zenének van egy szépsége, amire kevesen figyelnek. Ezt a szegmenst nem tolják mindennap a hallgató képébe, nem is olyan dolog, amitől rögtön átjár bennünket az ismerős érzés, mégis azon kevés terület közé tartozik, amire tényleg rá tudjuk fogni, hogy eredeti. Ez az underground – de nem az az underground, mint tíz éve.

A fogalom olyan sokat változott itthon, hogy ma már sem stílusokban, sem előadók tekintetében nincs köze ahhoz, amit mondjuk a kétezres évek második felében vagy a 2010-es évek elején hallgattunk. Jóformán a szegmens is kicserélődött, így a mai underground könnyűzene tele van új és úttörő arcokkal, mint az Orion Dawn zenekar tagjai.

A csapat hosszú kihagyás után tért vissza, most dobta ki első újkorszakos középlemezét, rajta öt olyan dallal, amelyekkel kiaknázza a posztmodern zene adta minden lehetőséget. Nem köti őket gúzsba sem a slágernyomás, sem a stílusok kötelmei. Banger című EP-jük is ezt bizonyítja, ami a harag különböző formáit járja körbe, de nem azon a klisés módon, ahogy azt várnánk.

Hosszút röviden

A csapat a középlemez megjelenése előtt már kiadott két single-t Monster és Anger címen, amelyekről úgy gondoltuk, hogy kellően körvonalazzák majd a későbbi kiadvány dalcsokrát.

Tévedtünk.

A banda olyan szinten mossa el a stíluskorlátokat, hogy a 2010-es alter rocktól és elektronikus kísérletezésektől a kortárs core-elemeken át egészen a klasszikus rockzene és metál tulajdonságaiig mindent egybegyúr.

Heavy Young Heathens, Saliva, Black Label Society, Falling In Reverse vagy a The Black Keys – bármelyikkel lehet párhuzamot vonni egy-egy dalnál, de egyikhez sem hasonlítható büntetlenül a banda, hiszen dalokon belül is olyan crossoveres pillanatok történnek, hogy a hallgató elúszik a zenével. Vannak számok, amelyekről a váltások miatt azt gondolnánk, hogy négy-hat perces nótákról van szó, miközben alig ütik meg a három és fél percet, csupán a tartalmuk mozgalmas. 

Öncél vagy közcél?

A bandában van zenei és szövegi közlési vágy is, amit erősen kihallunk. Társadalomkritikus kérdésekben foglalnak – jobban vagy kevésbé – állást, és hiába mesélnek a ma már sokszor tipikus közhelybe fulladó belső harcokról, ezt is sajátosan teszik. Hogy mekkora a köz- és öncélúság aránya az EP-n, arról lehet vitázni, hiszen egy-egy jó zenei húzás miatt néha szétmarcangolnak néhány tartalmi pillanatot, de szerencsére ez nem veszi élét a kiadvány egészének. 

A dalok jól passzolnak egymás után, van lemezhallgathatósági élmény

– magyarán egyben végighallgatva sem csupán egymás után pakolt számok sora –, összességében koherens felépítettség jellemzi a Bangert. Minden dal erős felütéssel vagy hookélménnyel nyit, ami rögtön kiváltja az érdeklődést, de a folytonos váltások miatt azért próbára is teszi a hallgatót, pláne ha a közönség nincs szokva a kísérletezőbb megközelítéshez. 

A Slow Death című szám külön felüdülés a lemezen, mivel a nyers harag és agresszió, bár különböző formákat ölt dalonként, egy idő után fullasztja a hallgatót. A szám, bár a második felében azért (koncepcionálisan) darabokra szakad, ad egy leheletnyi időt, amíg egy dallamorientáltabb környezetbe tudunk süppedni. 

A korábbi single-ök kapcsán már írtunk a csapatról a PickUp sorozatban, de a három új dal kellően bővíti a perspektívát.

A Never Ending Reign klasszikusabb módon nyit, majd káoszba fullad, mintha Rob Zombie egy elfeledett korszakát idéznénk fel, és meglátnánk, hogyan szólna az a zene 2020 után. Közben a Goblin McGreedy hoz egy 2010-es évekből átmentett, újragyúrt világot.

A srácok hozzánk eljuttatott közleményükben elmesélték, hogy ez az EP egy őszi lemez előfutára, aminek legvadabb szélsőségeibe pillanthatunk be, ha végighallgatjuk a majd húszperces kiadványt. Ha csupán feleennyire erős dalokkal landolnak majd fél év múltán, akkor is nyugodtan kijelenthetjük, hogy olyan lemezt fogunk kapni, amivel a hazai zenei piacon nem gyakran találkozhatunk.