Nem kívánatos az a réteg, akiket csak a koncertek ingyenessége vonz a Coke Clubba.
Új információk láttak napvilágot a 19. alaklommal megrendezett Volt Fesztiválról. A soproni buli headlinerei már megvannak, ezúttal a nagy koncerteken kívüli programokat leplezték le a szervezők. Három új színpadot is felhúznak, ezeket magyar fellépőkkel töltötték meg. Az RTL Klubszínpadon lesz például Tudósok, Belmondo vagy Fluor Tomi. A T-Mobile Teraszon az elektronika kap főszerepet, többek közt DJ Naga, Isu, és Falcao képviseletében. A Heti Válasz Borfesztiválon nem meglepő módon a borok kapják a főszerepet, neves hazai borászok mutatják be itt italaikat, amiknek megkóstolásához olyan nevek szolgáltatnak háttérzenét, mint Harcsa Veronika (képünkön), Váczi Eszter Quartet, vagy a népiesebb vonalról a Kerekes Band.
Idén szépen termeli a Sziget a külföldi lapok ajánlásait. Első körben az European Festival Awardson került a legjobb tíz közé, majd a The Indipendent említete meg az Európában rendezett öt kötelező program között, a ma pedig a brit gazdasági és pénzügyi napilap, a Financial Times fesztiválkörképében kerül szóba a budapesti fesztivál. Azért nagy szó ez, mert az egész világról összesen hét fesztivált emelt ki, és így a Sziget olyanokkal került egy társaságba, mint a brit Glastonbury, a dán Roskilde, vagy a japán Fuji Rock.
Amerikai vagy orosz kézbe kerülhet az egyik legnagyobb lemezkiadó.

Idén ünnepli huszadik születésnapját a világ legnagyobb dark- és gót fesztiválja, a Wave-Gothic Treffen. A lipcsei székhelyű fesztivál négy napja alatt idén mintegy kétszáz zenekar lép fel, ami a fesztivál eddigi története óta rekordszámú előadót jelent. A többféle stílust vegyítő és az egész városra kiterjedő eseményen olyan ős-zenekarok is fellépnek, mint például a Killing Joke, de ott lesz a hazánkban januárban a West-Balkán tragédia miatt elmaradt Fields Of The Nephilim, az ebm-industrial legenda Front 242, vagy a megfoghatatlan stílusú, álomszerű zenét játszó, mára trióra apadt The Legendary Pink Dots.
Kezd kialakulni a július 7 és 10 között tartandó Balaton Sound végleges programja. Az új csomagba ezért már inkább kiegészítő nevek kerültek, mint headlinerek, de azért így is van mire figyelni. A Volt után úgy tűnik, a Zamárdiban rendezett fesztivál is ki szeretné szolgálni a magyarországi drum & bass közönséget, ezért elhívták a stílus egyik legveretesebb nevét, akit a világ csak Dillinja néven ismer, és a szintén gyors törtütemben utazó DJ Die is nagy dobásnak tűnik. Kicsit lassabb, de még mindig ikszelgetésre alkalmas a breakbeat mozgalom egyik húzóneve, Freq Nasty. A további fellépők is elektronikában utaznak: Azari & III, 2020 Soundsystem, Jochen Miller, Heidi, Trolley Snatcha, és a Pearson Sound is a Balaton partjára érkeznek.
Kedden még csak találgattuk, csütörtökön azonban már biztossá vált, hogy a Sziget mínusz egyedik napján Geszti Péter ad kétórás koncertet, felölelve zenei karrierjének eddigi összes állomását. Geszti a fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta, hogy sem a Jazz+Az, sem a Rapülők nem alakul újjá, ennek ellenére mindkét formáció tagjai előadják majd legnagyobb slágereiket a Sziget nagyszínpadán, nem elfeledkezve az Első Emeltről sem, ahol Geszti mint szövegíró volt jelen annak idején. A három zenekar számain kívül hallhatunk majd dalokat a Dzsungel könyve című musicalből is augusztus 8-án. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ő ötlete volt ez a "Gesztivál" (ezt a nevet nem ő találta ki, és Geszti Péter is tagadott), úgyhogy ha valakinek nem tetszik, őt lehet szidni.
Jó nagy csomag elektronikát raktak hozzá a 2011-es Volt szervezői az eddigi listához. Leginkább a drum and bassre szeletelni vágyóknak jó hír, hogy Sopronba látogat a dj-zés mellett kiadót is igazgató Futurebond, az ő a cége által foglalkoztatott Matrix és a holland Black Sun Empire duó, valamint az új generáció egyik legnépszerűbb neve, DJ Fresh. Drum and bassből indult, de mára leginkább a brit garage-színtérhez köthető N-Type is. A lemezlovasok nagy nevű mc-ket is hoznak magukkal, Dynamite MC a színtér talán legismertebb hangja, de például Stamina MC nevével is sokszor találkozhatott már az elektronikára fogékony közönség. A négynegyed kedvelőinek az electro-house-ban utazó M.A.N.D.Y. okoz majd kellemes perceket. A lemezjátszóktól és laptopoktól eltávolodva Sopronban is fellép a hamarosan újjáalakuló Hiperkarma, az EU elnökséget zárja le az Európa Kiadó, és a Nouvelle Vague is itt tudja le a kötelező körét a magyar fesztiválszezonban.
Tavaly ilyenkor azt találgattuk, hogy vajon a Sziget sajtótájékoztatóján azt jelentik-e be, hogy feloszlik a Kispál és a Borz, idén pedig az alábbi sajtószöveg miatt ismét tippelgethetünk, bár elég egyértelműnek tűnik a dolog: "A Sziget „mínusz egyedik” napján – zenésztársaival, eddigi munkásságának legjobb dalait előadva - fellép az a magyar sztár, néha háttér és olykor frontember, aki a 80-as évek egyik sztárcsapatának sikerében vállalt jelentős szerepet, majd később alapított egy zenekart, amely együttes rövid élete során 200 ezres példányszámban adott el lemezeket és többszörös teltházat zenélt össze a Budapest Sportcsarnokban. Majd egy újabb formációval jelent meg a hazai zenei piacon és most is tervez valamit. Mögötte van 6 aranylemez, 2 platina és összesen 3 millió eladott album."

Tegnap kiderült mi nem lesz a Hegyalján, ma viszont inkább azt nézzük, kik jönnek még a tokaji fesztiválra. A legnagyobb partit a frissen bejelentett csapatok közül valószínűleg a német Scooter (képünkön) adja majd, nem is fejtenénk ki miért. Annyit azért elárulunk, hogy a technozenekar élő fellépést tervez, tehát nem csak playbackről megy majd a hájpahájpa. Nagy bulijairól híres a Foreign Beggars is, akik minden stílust egy táncolható mixbe gyúrnak bele. Táncolható lesz majd a finn Koorpiklani is, csak éppen a metálosan csűrdöngölős fajtából, ráadásul az is kiderült, hogy ha már itt vannak, akkor az énekes beugrik a Dalriadához egy közösen írt dal erejéig. És, hogy még mindig tánc legyen, jön az elektropopos Ladytron is, akik párszor már jártak nálunk, de Kelet-Magyarországon még nem. Persze lesznek magyarok is, akik közül kiemelendő a nyolc év után ismét Tokajban koncertező Freshfabrik.
Április 13-án felkerült egy közlemény a Tankcsapda honlapjára, amiben elismerik azt a régóta terjedő pletykát, hogy a fesztivál történetében először nem lépnek fel a Hegyalján, illetve a tokaji bulin kívül sem a szegedi SZIN-en, sem a székesfehérvári Fezenen nem lesz koncertjük. A zenekar szerint ez a három fesztivál együtt hozta meg a döntést. „Mivel a megfelelő színvonalú koncertek lebonyolításához szükséges technikai és anyagi feltételekről nem tudtunk megegyezni az ilyen módon egyfajta kartellben tömörülő fesztiválszervezőkkel, így idén nem lesz Tankcsapda-koncert ezeken a helyszíneken.” – áll a közleményben, amiben még leírják, hogy nagyon sajnálják a történteket, de sem saját maguk, sem a közönség miatt nem szeretnének „ezekhez a fesztiválokhoz és színpadokhoz méltatlan koncerteket adni”, egyben bíznak benne, hogy jövőre megváltozik a helyzet, és újra felléphetnek a három fesztiválon.
A szerbiai Exit ismét bedobott két nevet a Balaton Sounddal idén is egy időben rendezett fesztiválra. Tehát ha minden igaz, akkor azok, akik július 7 és 10 között Újvidéket választják, két mély, politikai üzenetekkel terhelt koncertet is láthat a Main Stage-en: a Sri Lanka-i származású Mathangi Arulpragasam, ismertebb nevén M.I.A. épp harmadik, MAYA című, minden eddiginél agresszívebb lemezének turnéjával jut el a Magyarországtól pár órányi távolságra lévő Újvidékre, hogy elrappelje és kiabálja a világ gondjait, kiegészítve ezt olyan elképesztő slágerekké vált dalokkal, mint a Gettómilliomos film sikere okán nagyon befutott Paper Planes vagy az XXXO. A művésznő show-ján kívül a már Magyarországon is többször koncertezett, 1979-ben alakult Bad Religion fellépése tűnik érdekesnek, akik a punk rock egyik legpolitikusabb csapatának számítanak már évtizedek óta. Ők a tavalyi, The Dissent Of Man című lemezüket turnéztatják az európai fesztiválokon.

Június 17-18-án rendezik meg a VilágVeleje Nyár 2011 fesztivált, aminek a Budapest szívében, a Nagyvárad tér mellett fekvő Orczy Park ad otthont. A fesztivál fő helyszíne a Nagyrét, itt kap helyet a nagyszínpad, melyen az első, pénteki nap fő eseménye a Tankcsapda koncertje lesz. A zenekar hosszú szünet után lépt fel ismét Budapesten, az „Új nap vár” turné egyik állomásaként. Az estét az 1998-ban alakult rockabilly-zenekar, a Mystery Gang indítja, utánuk pedig 28 éve létező Pál Utcai Fiúk játssza el slágereit sorát, és megmutatnak néhányat a készülő új album dalaiból is.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is megjelentek a feketepiacon hamis fesztiváljegyek, köztük Balaton Sound-belépők is. A most ellopott kontingens sorszámait azonban már a jegyiroda jelentette a szervezőknek, akik a jegyeket azonnal le is tiltották. A szervezők felhívják a fesztiválozni vágyók figyelmét, hogy kizárólag hivatalos helyen, a kijelölt jegyterjesztőknél vásároljanak jegyeket, hiszen az illegális jegyekkel nem lehet bejutni a rendezvényre, sőt nem csak a jegyek eltulajdonítása, de a lopott jegyek vásárlása és azok felhasználása is bűncselekménynek számít. A Sziget Szervezőiroda munkatársai hamarosan az interneten közzéteszik a lopott jegyek sorszámait felhívva a figyelmet, hogy a lista feltehetően még bővülhet.
Idén is a Vodafone lesz a Sziget Fesztivál főszponzora. A tavalyi újítások, úgy mint sms-es kávéautomata, percalapú jegy stb., megtartása mellett idén elsősorban a mobilnetezésre helyezik majd a hangsúlyt, így a Sziget területén 21 mbit/sec sebességre képes „mobilinternetes szupersztrádát” hoznak létre az okostelefonnal rendelkező látogatók részére.
Az Independent a nem zenei programokat dicséri.
Sok a kalóz, de a csengőhangletöltés felpörgette a legális zeneboltok forgalmát.
Az üzemeltető azzal magyarázza döntését, hogy a zeneáruház a kezdeti fellendülés ellenére sem lett képes soha önfenntartásra.
Önkéntesekkel és alulról szerveződő mozgalommal támogat tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalokat Európa-szerte a nemzetközi Roots & Routes egyesület.
Demszky egykori helyettese annyit kérne a fesztiváltól, amennyi a teljes költségvetése.
Várhatóan kettőkor jelentik be, hogy sok évnyi pereskedés után megjelenik a Beatles a zeneboltban.
Három díjat is nyert a budapesti koncertje alatt. Eminem, Katy Perry és a Bon Jovi is örülhetett.
Vasárnap fellépett Budapesten Jerry Lee Lewis, a rockzene történetének meghatározó alakja. Kiváló alkalom volt az elmúlás és a rockandroll eddig ismeretlen viszonyának elemzésére.
Semmi baj... címmel hosszú szünet után jelentkezik ismét lemezzel Kern András.
Sacha Baron Cohen énekelheti a Bohemian Rhapsody-t a Queenről szóló filmben.
A név felvételéhez Kodályné Péczeli Sarolta, a művész pécsi származású özvegye is hozzájárult.
A hatvanas-hetvenes évek soul-beat világát idéző zenekar jövő csütörtökön mutatja be az anyagot az A38 állóhajón.
Egerben amint lejárt a hangosítási engedély, kihívták a rendőröket. Három szám volt hátra.
Az énekesnő gyereket vár ezért öt albumot adnak ki egy helyett.
Harmadszor tartják meg, Budapest mellett tíz vidéki településen, összesen 33 színpadon.
Rovataink a Facebookon