Friss kommentek

Egyre több a vega a Balatonsoundon

2009. július 8., 14:46 Módosítva: 2009.07.08 15:44
0
17 hozzászólás

Szembetűnően nő a vegetáriánus fellépők száma a Heineken Balaton Soundon a szervezők sajtóközleménye szerint. Közülük Moby előre szólt, hogy sajtot és tojást sem fogyaszt, vagyis vegán. Moby répa, spenót, uborka vertikumban gondolkodik, és persze gyümölcsökben, de mindezt csakis biogazdálkodásból lehet beszerezni.

És ugyanígy tesznek zenészei is, ami akár arra is engedhet következtetni, hogy a vegánság eleve szűrő a zenészek felvételekor.

Tovább

Csütörtöktől Balaton Sound esős idővel

2009. július 8., 14:45 Módosítva: 2009.07.08 16:37
2
58 hozzászólás

Csütörtöktől vasárnapig tart a Balaton Sound Zamárdiban. Bérleteket már nem lehet kapni, és a pénteki napijegyek is elfogytak, a kempinget szerda este 6-tól foglalhatják el a sátorozók, tájékoztattak a szervezők.

A harmadik alkalommal megrendezett fesztivál turisztikai jelentőségét a szervezők azzal az infóval támasztják alá, hogy az egyik sztárcsapat már előre jelezte, hogy három napot fog a tó mellett tölteni. Kérték a szervezőket, hogy segítsenek hajót bérelni, illetve adjanak tippeket, hol tudnának vízisízni és wakeboardozni.

Az eseményen közel 150 dj és zenekar lép fel. Tavaly 88 ezer látogatójuk volt, idén várhatóan ez a nézőszám is megdől. Újítás tavalyhoz képest, hogy idén már az első napon teljes gőzzel üzemel a fesztivál: lesz Dub Pistols, Underworld és Carl Cox. Pénteken Kraftwerk, Sven Väth és végre hazánkba látogat a kanadai MSTRKRFT. Szombaton az Orbital lesz a nagy dobás, de Erick Morillo is biztos vicces lesz. Vasárnap meg ugye Moby, Richie Hawtin (akinek tavaly elmaradt a fellépése), a Röyksopp és DJ Zinc, de a programot inkább innen böngésszék.

Június végén az eredetileg élő szettet ígérő Groove Armada a dj-fellépését is lemondta technikai okokra hivatkozva.

Csapadékos, a sokéves átlagnál 3-4 fokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet a fesztivál ideje alatt, azaz a 26 fokos átlaghőmérséklet helyett csak 22-23 fokos lesz, tájékoztatott Gaál Áron az Országos Meteorológiai szolgálattól. Csütörtökön még csak pár fokkal lesz kevesebb, és csak egy-egy jelentéktelen zápor lehet, de péntektől esősebbre fordul az idő. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar várható. Szombat délelőtt még számíthatunk csapadékra, csak utána kezd el felszakadozni a felhőzet. Vasárnap már napos idő lesz, kissé erősödik a felmelegedés.

Nem vagyunk bunkók, fesztivál van

Egervári Zoltán
2009. július 8., 10:48 Módosítva: 2009.07.08 14:54
0
3 hozzászólás

Alapvető fesztiválkellék a szörnypólókon kívül a melleken és hátakon feszítő vicces vagy annak vélt feliratok, graffitik rengetege, de azt a mennyiséget és választékot, amit a Rockmaraton közönsége prezentál napról napra egyszerűen nem lehet űberelni. Főleg ha hozzávesszük a fesztiválozók és a fellépők egy-két elcsípett mondatát, máris összeáll a kép, ami a legnagyobb hazai rockfesztivált leginkább jellemzi.

Tovább

Van még hely Tokajban

2009. július 8., 10:28 Módosítva: 2009.07.08 11:49
0
41 hozzászólás

Jövő héten startol Tokajban a Hegyalja fesztivál, ami kb. azt jelentik, hogy aki most indul neki szállást keresni a városban, az jó eséllyel pórul jár. Legalábbis ami a keményfedeles alvóhelyek többségét illeti, sátrazni ugyanis sokfelé lehet a fesztiválhoz közel.

Sátorral a fesztiválon táborozhatunk, közel a helyszínekhez, két kemping is várja a látogatókat: a Tisza és Hegyalja kempingek. A Tisza kempingbe már akár hétfőn vagy kedden is be lehet költözni (bár ehhez külön kempingjegyet kell vásárolni erre a két napra), a Hegyalja kemping pedig azonnal nyit, amint a Tisza kemping megtelik (ez a korábbi évek tapasztalatai szerint kedden következik be). A fesztivál területét szerdán, délután 4-től vehetik birtokba a hegyaljások.

Tovább

Mint a blues

Egervári Zoltán
2009. július 7., 15:31 Módosítva: 2009.07.07 15:33
0
5 hozzászólás

Vajon a fesztiválok szervezésében érdekeltek vagy a zenekarok közül ki volt az, aki leszerződött az égiekkel egy kis jutalékért az esőkabátbizniszből, vagy, hogy több ember legyen a sátrakban? A Rockmaraton az idei nyár már sokadik fesztiválja, de eddig nem volt olyan szabadtéri rendezvény, amit ne változtatott volna sártengerré az időjárás. Ez lenne az idei trend?

A megoldás az angolok kezében van. Charlie Harper és a UK Subs valószínűleg egy próbatermet bérel Szent Péterrel, innen az ismeretség, így bármelyik fesztiválon játszi könnyedséggel hazai körülményeket teremtenek. Azzal azonban nem számoltak, hogy a közép-európai technikai adottságok a mediterrán klímára vannak beállítva, így egy kis eső máris meghiúsítja a szabadtéri akkordozást, és nincs más választás, be kell zsúfolódni a sátorba.

Így lesz a nagyszínpados showból klubkoncert jellegű lökdösődés. Ambivalens módon az angol punkok egy kurva nagy rockerek.hu felirattal a hátuk mögött nyomták le rutinszerűen a koncertet. A legfőbb felforgatót, az eredetileg David Perezként anyakönyvezett 65 éves punkveteránt, Charlie Harpert kérdeztük a koncert előtt.

Tovább

Trollok helyett taréjtenger

Egervári Zoltán
2009. július 7., 15:14 Módosítva: 2009.07.07 16:37
0
11 hozzászólás

Természetvédelmi területen köztudottan nem szívesen engednek a hatóságok nagyobb tömegeket megmozgató, jelentős környezetmódosítással járó rendezvényeket, de a Rockmaraton ez alól kivétel. Pedig egy héten keresztül összehányni egy arborétumot és súlyos fémzenével büntetni állatállományát egy spontán Greenpeace akció kiváltó oka is lehetne, de mégsem.

A vasárnapi rockervonatot a szervezők hétfőtől megfejelték egy Rockmaraton feliratú különbusszal, ami 400 forintért fuvaroz a város és a fesztivál közti kb. 10 kilométeres úton. Tavaly már megtapasztaltuk milyen az, amikor egy fekete sereggel tömött helyijáratú buszon már délután négykor majdnem mindenki részeg és testszagú, így idén alternatív módon, autóval érkeztünk. A parkolót övező délutáni csendélet szereplői a következők voltak: arccal a földbe fúródott taréj, kannás bortól rózsás félszeg tekintetek és egy Daewoo Matiz Audioton rádiójából recsegve bömbölő halálmetál, mint aláfestő zene. Megjöttünk, ez kétségtelen.

Tömegek sehol, sorban állás, tarháló punkok sehol, jó helyen járunk? Amikor még nem volt ez a nagy büdös válság, lépten nyomon kéregető tarajosokba botlottunk, most meg állítólag sokkal rosszabb a helyzet mint volt mondjuk tavaly, és ennek ellenére a punkok saját zsebből isznak. Ezt a kérdést azért körbejárjuk majd szombaton is. Bár addigra lehet, hogy már itt sem lesznek, hiszen a hétfő az ő napjuk: a szlovák Konflikt, az angol GBH, a magyar PICSA, és a szintén angol UK Subs, punkmennyország, bazmeg!

Tovább

Ma búcsúztatják Michael Jacksont

2009. július 7., 09:24 Módosítva: 2009.07.07 12:03
0

1,6 millióan jelentkeztek jegyért, 17 ezren mehetnek be. Elizabeth Taylor otthon gyászol.

Punkkal nyit a Rockmaraton

Egervári Zoltán
2009. július 6., 16:24 Módosítva: 2009.07.06 16:24
0
1 hozzászólás

Hivatalosan ma van az első napja a Pécs melletti arborétumban kezdődő 19. Rockmaratonnak. A szervezők hasonlóképpen más nagyobb hazai fesztiválokhoz egy nulladik napot itt is beiktattak, bár tegnap a nagyszínpad még nem üzemelt. Vasárnap rockervonat szállította Malomvölgybe a metál híveit, ma még nem tudni, hogy mivel, de feltételezhetően kritikus tömegnyi taréj és biztosítótű érkezik a UK Subs és a GBH koncertjeire.

Tovább

Díszpolgárrá avatták a Hegyalja szervezőit

2009. július 6., 12:05 Módosítva: 2009.08.12 16:15
0
2 hozzászólás

A tokaj-rakamazi térségben végzett munkáért 2009. június 30-án Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere díszpolgári címmel tűntette ki a Hegyalját szervező Deltafest teljes csapatát. A tiszteletbeli díszpolgárság nem csak a szervezőknek, de a hegyaljásoknak is kijár.

Az elismerést Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál egyik szervezője a tokaji sajtótájékoztatón vette át. „Szeretjük ezt a régiót. Azért dolgozunk, hogy évről-évre egyre vagányabb és sokszínűbb programokat szervezzünk a Hegyalja-rajongóknak, közben pedig a fesztivál a helyiek életében, munkájában is sikertörténetet jelentsen. A közös munka eredményeként Tokaj és Rakamaz vidéke ma már nem csak a borok, a szőlő, de a zene birodalma is. Nagyon büszkék vagyunk a díszpolgári címre, amit a helyiek és a hegyaljások nélkül nem érhettünk volna el.” – mondta Bukovinszky.

A hegyaljások és a Deltafest csapata július 15. és 18. között tovább ünnepel Rakamazon, bár amíg az előbbiek bulizni fognak, addig az utóbbiak inkább azon munkálkodnak majd, hogy a parti zavartalan legyen.

Marilyn Manson koncert után betért a soproni McDonald’s-ba

2009. július 5., 22:40 Módosítva: 2009.07.06 16:12
4
38 hozzászólás

Néhány hivatalos sztárpletyka a Volt fesztivál sajtóirodájától: A szervezők szerint a Limp Bizkit tagjai, miután lejöttek a színpadról, hajnalig buliztak a Nagyszínpad mögötti backstageben, hazafelé menet pedig még betértek Sopron szélén a Tescóba, ahol Fred Durst játékokat vett gyerekének, aki elkísérte Sopronba.

A Franz Ferdinand tagjai pedig bebicikliztek a belvárosba, az énekes pedig lenyűgözve nézte a 30Y koncertjét a színpad széléről, majd úgy döntött, hogy a közönség soraiból csápol a zenekarnak.

Marilyn Manson kis híján elkésett a Voltról, a bécsi szállodáját ugyanis sofőr az éppen a városban zajló melegfelvonulás miatt nem tudta megközelíteni, így a sztár az utcán bámészkodva várt az autójára. A soproni fellépése után hazafelé tartva pedig a hivatalos jelentések szerint még betért a helyi McDonald's-ba.

Rekordot döntött Marilyn Manson

2009. július 5., 19:45 Módosítva: 2009.07.05 22:40
0

Az idei Volt négy napja alatt 79 ezren mentek ki a koncertekre, szombaton Marilyn Manson fellépése alatt pedig teltház volt a soproni Lővér Kempingben: 25 ezren fesztiváloztak együtt.

Még számok a fesztiválról: négy nap alatt 220 zenekar és DJ lépett fel a tíz színpadon, közben pedig a fesztiválra érkezők adtak 400 adag vért is. Ez utóbbi 1200 ember megmentésére elég.

Marilyn Manson koncertje után elindult a fesztivál bontása, a teljes költözés három napig tart majd, és már vasárnap reggel óta 150 ember takarít a rendezvény területén és a környező utcákban.

Elektromos rock-metál

2009. július 5., 18:32 Módosítva: 2009.07.05 20:53
0
9 hozzászólás

Marilyn Manson rettenetes haknizása mellett azért akadt néhány érdekesebb fellépés is a Volt utolsó napján, ezek persze mind a kisebb színpadok előtt tömörítették a néhányszáz fős közönséget. Alább szólunk arról, mit is művelt az Esclin Syndo, a Turbo, a Superbutt és az Isten Háta Mögött Sopronban.

Tovább

Keményzenei fesztiválmustra

Egervári Zoltán
2009. július 5., 17:58 Módosítva: 2009.07.05 17:59
0
1 hozzászólás

A 2009-es nyári fesztiválszezonra újra elővehetjük az agyonmosott szörnypólót, a szegecses bőrzakót, a térdig érő fehér zoknit, az oldalláncot, vagy a töménytelen mennyiségű arcfestéket, esetleg használjunk a következő egy hónapban „hajviagrát” és nem haszontalan, ha fogmosás közben a tükör előtt a metálvillákat is jól beleszórjuk a tükörképünkbe. Szinte az összes hazai fesztiválon lesz valami nagyobb külföldi durranás, így könnyen elképzelhető, hogy idén nyáron a fémzene zarándokhelye lesz a Kárpát-medence. Többrészes metál-szappanoperánkban fesztiválról fesztiválra járva megnézzük hol fognak neves torzított gitár-mágusok és professzionális ordibátorok nagyobb tömegeket agresszív transzba ejteni. Induljon a kötelező észvesztés, lássuk a szereposztást.

Tovább

A rogyadozó Antikrisztus primadonnáskodása

2009. július 5., 16:11 Módosítva: 2009.07.16 17:03
1
113 hozzászólás

A popbiznisz igazi primadonnája, Marilyn Manson celebrált egy közepes koncertet, ami inkább igyekezett showműsor lenni, mint rockkoncert, bár egyiknek sem volt túl izgalmas. Karády Katalinnak jól állt a modorosság és a manír, addig ezt a szintén fekete-fehérben utazó énekesről nem mondhatjuk el. A szétdrogozott (?) Manson igazi freakshowsztár, aki torz tükörképe az embereknek.

Tovább

A szalagos magnó él

2009. július 5., 12:25 Módosítva: 2009.07.05 18:29
0
6 hozzászólás

Egyre kevésbé találom a helyem a fesztiválokon – ez talán már a midlife crisis kezdete, az ember felteszi magának a kérdést, hogy aki ott volt a legelső Volton, mi keresnivalója lehet a tizenhetediken. Egyre nehezebben kap el a fesztiválhangulat, és egyre jobban meglep, ha mégis összejön: tavaly a Tankcsapda koncertjén történt ez meg, most pedig szombat délután. A nap lenyugodni készült a soproni hegyek mögött, az égen cumulusok fodrozódtak, a távolban méltóságteljesen forgott néhány szélerőmű, egy srác pedig éppen beszart a bungee jumping-darun, és a tömeg lentről biztatta, hogy ugorjon már. Ja, és a színpadon Al McKay játszotta zenekarával az Earth, Wind & Fire Experience nevű show-t.

mckay
Tovább

Marilyn Manson menyasszonyai

2009. július 5., 11:04 Módosítva: 2009.07.05 12:42
22
132 hozzászólás

A világ egyik legrondább popsztárjának, a Sopronban fellépő Marilyn Mansonnak meglepetésre mindig szép barátnői vannak. A Volt összes gót szépségét felkutattuk, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb csajt neki.

Marilyn Manson egyáltalán nem szexuális kisugárzásáról híres, mint mondjuk a depeche mode-os Dave Gahan, de mégis szeretik, mint férfit. A hamarosan, a Vörös Szonja című film bemutatójakor a Föld egyik legszexibb amazonjává váló Rose McGowannel is együtt volt három évig, majd két évig élt boldog házasságban a csinos Dita Von Teese-zel, sőt a valóban szép Evan Rachel Wooddal is együtt volt.

A titkát nem tudjuk, de a Volton összegyűjtöttünk minden lehetséges gót menyecskét, akit az Antikrisztus oltárán feláldozhat a soproni közönség. Klikkeljenek a galériára, amelyben sok tinilány bemutatása mellett, az anya-lány viszony diabolikus rendjét is megtörjük, és megmutatjuk, a magyar Mansonok milyen nőket szeretnek.

Hajnali basszus a Volton

2009. július 5., 10:58 Módosítva: 2009.07.05 18:31
0
13 hozzászólás

Elfogytak a pénteki jegyek a Soundra

2009. július 4., 17:25 Módosítva: 2009.07.04 17:25
0
21 hozzászólás

Miközben még a VOLT utolsó napjának programjai tartanak, kaptunk egy hírt a Balaton Soundról is: mától már nem lehet kapni a Zamárdiban tartott rendezvény pénteki napjára jegyet, tehát aki Kraftwerkre akart menni, és még nem vett belépőt, az már nem is fog tudni.

Tovább

Vidám hippitrabantokat fest efZámbó

2009. július 4., 17:13 Módosítva: 2009.07.04 17:25
0
7 hozzászólás

Két Trabantot is kifest efZámbó István, hogy a negyven fokos hőségben megünnepelje a rendszerváltást. Az egyiket megkapják a németek, a másik valami magyar gyűjteménybe kerül.

efZámbó István a hippitrabanttal Fotó Barakonyi Szabolcs
Tovább

Videók a Voltról

2009. július 4., 17:08 Módosítva: 2009.07.04 17:08
0
3 hozzászólás
Tovább

Szikora Róbert a sátán főkonzulja

2009. július 4., 17:03 Módosítva: 2017.07.21 02:55
0
33 hozzászólás

Szikora Róbert eddig még egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy imádsággal és hangos, ég felé kiáltott Csikidámmal küzdjön Marilyn Manson sátánista zenéje ellen. De ez ne tévesszen meg senkit, valójában az R-Go minden koncertjén fekete misét celebrál az emberiség végpusztulásáért.

Mert hát hogy kezdődik az egész? Fanfárok harsogása közepette bejelentik, hogy most jön ő, aki millió lemezt adott el, akinek még gyémántlemeze is van, sőt még az év előadóművésze díjat is megkapta 1990-ben. Igen, Szikora Róbert a Marilyn Manson-féle „Légy önmagad istene"-hittételt osztja, ráadásul a fekete rítusok látványvilága sem áll távol tőle, hiszen mégis mi másért rohant volna fel fáklyával a színpadra a két mereven horrormosolygó gida társaságában.

Ráadásul miközben a városi terepmelltartóban beakadt Béres Alexandraként folyamatosan karkörzést végző gidák megpróbálják elaltatni a nézők gyanakvását, a kissé túlpörgetett Szikora Robi elkezdi adagolni a gonosz összes himnuszát. A könnyed slágerbe oltott romlottság hamar elárasztja az egész sátrat, és Szikora nemcsak a legszebb emberi érzelmet mocskolja be a pusztítás jelképeivel (Szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú), de sátáni cinizmussal a mély fájdalomból is könnyen dúdolható nótácskát farag (Mire gondolsz katona?)

Tovább

A férfias vibrálás és a koncertméret összefüggése

2009. július 4., 14:21 Módosítva: 2009.07.04 17:34
0
3 hozzászólás

Minden azzal kezdődött, hogy egy Freestylersről elszabadult roppant fura, síszemüveges raszta, sáskatestű srác elkezdett mesélni az Emberszar nevű hardcore zenekarjáról, amiből nem sokat értettünk, de bízunk benne, hogy egyszer sikerül nagyszínpadra kerülnie, és talán mi is segítettünk neki.

A nagyszínpad eleve egy tipikus fesztiválos frusztráció, amit a lelkes közönség vígan ordibálhat kedvenceinek, akik ezt kellő szerényésggel kezelik. A francia dj-istennek, Laurent Garniernek például nyugodtan lehetett volna kisszínpadozni, mert akkor nem lett volna ilyen rossz a koncertélmény. Teljesen idióta napot ötlöttek ki a VOLT irányítóközpontjában péntekre, amikor fogták a 20 éves születésnapját ünneplő Tankcsapdát főzenekarnak, a Sepulturát délutáni bohócoknak, majd hosszas gondolkodás után kitalálták a megoldást Laurent Garnier személyében, aki a két, rockzenéjéről ismert zenekart megfelelően képes lehet összekötni.

Ezen a Volton kibírhatatlan divat alakult ki, őrült mód festik a hajukat a lányok és a fiúk, főleg kékre és fosra, ezeket tudta kikeverni valami soproni pincében egy kezdő stylist. A másik őrület a két különböző emberen lévő karszalagot egy harmadikkal összeláncoló karszalag, aminek tilos szétszakadnia. Ez persze a szerelmeseknek öröm, a fiatal részegeknek kihívás, de mégis megéri egy egész éjszakára játszani két fiúnak, hogy melegek?

Tovább

A soproniak kiállnak Marilyn Manson mellett

2009. július 4., 14:09 Módosítva: 2009.07.05 18:30
2
321 hozzászólás

Mindenki bulizhat ma Sopronban

2009. július 4., 13:56 Módosítva: 2009.07.04 16:14
1
14 hozzászólás

Sopron kultúrában erős város, úgyhogy hétvégén az is talál programot magának, akinek már csömöre van a Volt Fesztiváltól. Itt van például rögtön egy katolikus ellenrendezvény, amit a Marilyn Manson-koncertre időzítettek a derék hívők. Este 11 órakor a helyi Szent Orsolya-templomban szentségimádással tiltakoznak a sátánista Manson soproni jelenléte ellen. Persze Manson nagyjából annyira sátánista, mint például a IV. Kelta Fesztivál, amit egy hét múlva rendeznek a város melletti erdőben. Kíváncsi vagyok, hogy a szentségimádók közül hányan tudnának akár csak egyetlen dalcímet mondani Marylin Mansontól.

Zenei program is lesz bőven a városban. A Fő téren például ingyenes musicalest lesz többek között Keresztes Ildikóval, Vikidál Gyulával és Sasvári Sándorral, a fertőrákosi barlangszínházban pedig a Carment hallgathatják meg az operarajongók. Öt órától pedig a soproni Német Kultúrklub Egyesület szervezésében lesznek koncertek a Deák téren, a rendezvény fénypontja a fél kilenctől fellépő Happy Junior Band, 90 tangóharmonikás fogja húzni a bőrnadrágos polkát. Mozgalmasabbnak ígérkezik a vasárnapi Amfiteárumi Játékok, és persze a Volt alatt végig nyitva van a nyári bobpálya is a Bécsi dombon.

Múlt és jövő

2009. július 4., 13:55 Módosítva: 2009.07.05 18:30
0
10 hozzászólás

Andreas Kisser nagyon jó üzletember. Hiába van az, hogy a Sepultura névadói régen nem tagok, a zenekar aktívan koncertezik, ha nem is headliner pozícióban, de stabilan a fesztiválok nagyszínpadain, és bár ilyen módon háttérbe is szorultak, a Sepultura név még mindig eléri, hogy egy teljes cikkben foglalkozzunk velük.

Beatrice, Sepultura, Freestylers, Laurent Garnier, Tankcsapda. Ebben a listában vajon melyik a kakukktojás? Igen, a Sepultura. Ilyen cseszettül rossz összeállítást fesztiválon még nem láttam. Ha hozzáteszem, hogy a felsoroltak közül a Tankcsapdán voltak a legtöbben, és az elektrosztároknak titulált Freestylerst, és Laurent Garnier-t arcpirítóan kevesen nézték, akkor válik érthetetlenné, hogy minek kell bedőlni a nyugati sajtó szavának, amikor az utóbbiakról áradozik, pedig nyilvánvaló, hogy a Tankcsapda előtt vagy után a Sepultura ennél is nagyobb őrületet váltott volna ki a voltosokból. Különösen a műsorfüzet szerint „elegáns elektroművészetnek” titulált Garnier űzte el a közönséget, akiket a kisszínpadok szippantottak (Ganxta Zoli, Kiscsillag, Depresszió és az R-Go!!) fel. De vissza a Sepulturához!

Tovább

Sárban jön elő az évtized vállalkozója a Volton

2009. július 4., 11:55 Módosítva: 2009.07.04 19:51
0
9 hozzászólás

Megzúzzuk a színpadot

2009. július 4., 11:42 Módosítva: 2009.07.04 13:47
0
7 hozzászólás
Derrick Green (fotó: Barakonyi Szabolcs)
Derrick Green (fotó: Barakonyi Szabolcs)

A Sepultura nem először jár Magyarországon, de a Volt fesztiválon idén látható először. A zenekar nem bánja, hogy nem fő attrakcióként lép mszínpadra, mert biztosak abban, a rajongók így is kíváncsiak lesznek a produkcióra. Derrick Green énekessel, Andreas Kisser gitárossal és Jean Dolabella dobossal beszélgettünk a Volt harmadik napján.

Tovább

Mit csiripelnek a Volton most?

2009. július 3., 20:00 Módosítva: 2009.07.05 18:30
0
6 hozzászólás

Az este, amikor az R-Go is fellép. Ismét élőben, ismét 140 karakterben, ismét a Volt fesztiválról.

Hol volt a Limp Bizkit öt évig?

2009. július 3., 19:51 Módosítva: 2009.07.03 20:13
1
21 hozzászólás

Nem Juci, de akkor mi?

2009. július 3., 19:00 Módosítva: 2009.07.04 14:57
0
32 hozzászólás

A zuhogó esőben márkázott esőkabátok téblábolnak az MR2 színpad előtt, az első sorban sáros rajongók üvöltenek magasba emelt kézzel, kicsit hátrébb pedig négy lány éppen iszapbirkózás gálát rendez mindenki legnagyobb örömére. Odafent a gitáros jól begyakorolt gesztusokkal, flegmán félrenéz, miközben az énekesnő nagyot kiált: fej az ég felé, mell finomam kidülleszt.

Tökéletes beállítás, fesztiválképeslap, Üdvözlet a Voltról, de aztán a valóság továbblendül, és a Nemjuci pörög egyre nagyobb lendülettel. Nem, ez már nem Juci, aki az Anima Sound Systemben búgta, hogy Csinálj sok-sok gyermeket. Csak hát nem lehet tudni, hogy akkor mégis ki.

Merthogy hiába a sok dögös rockandroll klisé, hiába sikolt, hiába veri a seggén a csörgődobot, hogy az első sor extázisban tomboljon, azért a színpadtól négy-öt méterről nézve ő már csak Juci, aki most nagyon, de nagyon igyekszik. A fiúk a gitárral meg kedvesen segítenek neki, néha mintha aggódnának is, hogy jaj, Juci, baj lesz abból, ha ennyit ugrálsz. Kimelegedsz, aztán még jól megfázol a végén.

Tovább