Afrikában is lesz Eurovízió

2008.05.20. 12:29

Egy televíziós társaság megvásárolta az Eurovíziós Dalfesztivál jogait, és azt tervezi, hogy Közel-Keleten és Észak-Afrikában is megrendezi a zenei versenyt, az Eurovíziót. Vagy valami olyasmit. A régiók politikai megosztottsága sokak szerint azonban nem tesz jót a versenynek, írja a BBC.

Paddy O'Connell, az Eurovíziós Dalfesztivál BBC-s kommentátora szerint a verseny történetében mindig is erős volt a politikai szavazás hagyománya, ám a szóban forgó régiókban erősebb az országok közti rivalizálás, ami még erősebb politikai színezetet adhat a Dalfesztiválnak. Az afrikai és a közel-keleti licenszet Belgrádban jelentették be, ahol az 53. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét tartják majd szombaton. A formátum megvásárlója, a European Broadcasting Union azt is közölte, hogy Észak- és Dél-Amerikában is, sőt az egész világon terjeszteni szeretné azt. 

A BBC által indított előzetes szavazás alapján Charlotte Perelli, a svéd énekesnő a legesélyesebb a győzelemre, ő 1999-ben egyszer már megnyerte a versenyt, idén pedig történelmet írhat egy második győzelemmel. Ukrajna, Svájc és Szerbia is esélyesek állítólag. Hazánkat Csézy képviseli, alant az Általad vagyok című dal.