Rocklegendák a Pecsában

Mi már tudjuk mire költik a jóravaló rockerek a zaciba vágott szöges csuklószorítóért kapott ezreseket vagy az EB-n nyert súlyos milliókat: vesznek jegyet a Queensryche július 1-i és a Whitesnake július 21-i koncertjére, a maradékot pedig alkoholba ölik, úgy könnyebb az Is This Love című slágert együtt üvölteni a mellettünk álló kistérségi megbízottal. Jó hónapja lesz a rockzene rajongóinak, hiszen két ilyen igényes zenekart ritkán látunk itthon 20 nap leforgása alatt.

A Queensryche immáron harmadjára látogat el hozzánk, az elsőre még 1991-ben került sor, az (akkori) Népstadionban rendezett Monsters of Rock megabuli (volt Metallica, Mötley és AC/DC is) keretein belül - előzenekarként nem is szóltak olyan jól, meg a verőfény sem használt a bulinak, de nekünk bejött, mert az Operation: Mindcrime című anyagukat nyomták le, ami a rocktörténet egyik legjobb konceptlemeze ever. 2004-ben tértek vissza, megannyi jobb (Empire, Promised Land) és gyengébb (Q2, Tribe) anyag után - a Judas Priest előzenekaraként, és hiába léptek fel a metálistenek ismét Halforddal, szerintünk a QR lejátszotta a színpadról a nyugdíjas rockereket.

Most, a harmadik alkalommal hálistennek saját bulit nyomnak, és nem is akármilyet: a 2006-ban megjelent Operation: Mindcrime II-vel kiegészített egész estés progresszív metál színházat kapunk tőlük, díszletekkel, énekesnővel, iszonyú fénycuccal és így tovább. Ha valaki idén nyáron csak egy progresszív metál koncertre akar elmenni, és nem zavarja, hogy már nem Chris DeGarmo a zenekar egyik gitárosa, az vegye meg a 9000 forintos jegyet, és készüljön a varázslatra.

Június 21-én tulajdonképpen egy restancia bepótlását látjuk majd szintén a Petőfi csarnokban: a tavalyelőtt vihar miatt elmaradt koncert után a Whitesnake megígérte, hogy visszajönnek, és megtartják a bulit - két évbe tellett, de szerintünk megéri a várakozást. David Coverdale sem először jár majd a PeCsa színpadán, az 1997-98-as Restless Heart című anyaggal már játszottak a csarnokban, bár ha agyonvernek sem jut eszünkbe, hogy melyik évben is volt a buli, csak az, hogy az utolsó számként elnyomott Solider of Fortune dallamaitól még mindig libabőrös a karunk.

A Whitesnake hasonlóképpen legendás, mint a Queensryche, de a stílus már teljesen más. Itt egy igazi bluesos alapokon nyugvó rockzenekarról van szó, amit a Deep Purple-ből kivált Coverdale alapított még 1977-ben, és az 1987-90 közötti időszakot kivéve a külsőségek foglalkoztatták legkevésbé (az akkori hajmetál-dizájnt a fodros ingekkel és robbantott frizurákkal inkább elfelejtenénk), nem hurcolt magával a turnéra emeletes színpadot, ő inkább a zenére koncentrált. A Whitesnake mindig is kiváló zenészekkel operált, Cozy Powell, Tommy Aldridge, John Sykes, Rudy Sarzo, Vivian Campbell vagy Steve Vai saját jogon is rocklegenda mind, és akkor még nem is beszéltünk a két Purple-tagról, Ian Paice-ről vagy Jon Lordról.

A mostani turné apropója egy húzósra sikerült új album, a Good To Be Bad, amin Doug Aldrich és Reb Beach gitározik, ez sem rosszabb páros, mint a Vandeberg-Campbell duó volt. Coverdale a 2006-os koncert DVD-n megmutatta, hogy még mindig bugyinedvesítő formában nyomja az ipart, a csípőmozgás, a mikrofonállvány fallikus szimbólumként kezelése és a hangja a régi - aki idén csak egy koncertre akar elmenni, és nem akar progresszív metált két órán keresztül, csak bulizna egy jót egy rohadt jó rock 'n roll zenekarral, az július 21-re váltson jegyet. Vagy tegye fel a családi ékszereket a németek/törökök/oroszok/spanyolok végső győzelmére, és nézze meg mind a kettőt.