A Massive Attack könnyezve emlékszik saját magára

2008.07.12. 20:08
48 hozzászólás

Egy egész generáció vesztette el a szüzességét a Teardropra, meg ugye Neo a Dissolved Girlre aludt el a számítógép előtt a Mátrixban, arról már nem is beszélve, hogy az Unfinished Sympathy éveken át csilingelt ütemesen napról napra az MTV-n. A Massive Attack maga volt a kilencvenes évek, annak is a legvége. Aztán az új évezred már nem ment nekik, a triphop túladagolásban meghalt, más verziók szerint bevonult magánklinikára elvonóra, a Massive Attack is kettéhasadt, maradt Robert Del Naja, meg a potik, amiket olyan lelkesen húzogat.

Massive Attack
Massive Attack több kameraállásból

A Massive Attack lassan a saját tribute zenekarává vált, még ha ott is volt a szerethető, visszafogottan ciripelő 100th Window a maga nyolcperces számaival, melankóliájával és nehezen leplezhető erőlködésével. Ha magyar rockbanda lettek volna, már tartottak volna négy búcsúkoncertet, és talán összehoztak volna egy rockoperát is. Így viszont inkább a Balaton Soundon koncerteznek, nem is rosszul, ha a Karmacomát lehetne tábortűz mellett gitározni, akkor még a Petróleum lámpa-érzés is meg lett volna.

A közönség is szerette őket, végül is a Sláger Rádió a legjobb a délutáni dugóban, a Massive Attack meg azért nem tud annyira megöregedni, hogy Abba legyen. A vendégénekesek teljes szívből (persze jó is volt a felhozatal, például reggaelegendák tűntek fel epizódszerepben, egyetlen számra), és még a samplerekre se lehetett panasz. Mondjuk a hangerőt nem tekerték fel eléggé, a hátsó sorokban már csendes teaházban ücsörgős volt a hangulat, de hát a Petróleum lámpát is már inkább dobozgitárral, erősítő nélkül hallgatjuk mostanában.