Felemelő pillanatok

2008.07.12. 16:31
2 hozzászólás

Várnagy Előd és Kertész Géza ölelkeztek. Felemelő pillanat volt, az arcuk szinte egymáshoz ért, a csillagok mosolyogtak, a távolból ütemesen rohamoztak a basszusok, Előd pedig nem csak hallotta, de közelről érezte is, hogy Géza azt mondja neki, hogy te „vagy a legjobb barátom, basszameg”.

„A büdös kurva anyád!” – válaszolta Várnagy Előd szelíden, szeretettel telve, és tudta, hogy ezt a magasztos, őszinte pillanatot még az sem ronthatja el, hogy egy biztonsági őr éppen szakszerűen hátracsavarja a kezét.

Na jó, pár perce még haragudott a Kertész Gézára, de hát meg volt rá az oka, hetvenezret adott a marhája egy hetijegyért, pedig már szombat van, ráadásul nem is az övé volt az a hetvenezer, csak felkapta Előd pénztárcáját, hogy „várj haver, hozok egy sört”. Aztán vett egy hetijegyet, és még a sört is elfelejtette. Persze behúzott neki egyet, de csak finom indulatból, Géza meg félreértette, mint mindig, amikor az Unicumot keveri bármivel.

Ölelkeztek, ott a biztonsági őrök gyűrűjében, Előd elmondta, hogy nem úgy gondolta, hogy is gondolhatta volna, amikor Géza volt az esküvői tanúja, és egyébként sem tud haragudni rá. Mert ugye, még azt is megbocsátotta, amikor az ő első és eddig egyetlen legénybúcsúján Géza eltűnt a sztriptíztáncosnővel, pedig azt mindenki tudja, hogy ilyesmit a vőlegénynek szokás. Mármint eltűnni a sztriptíztáncosnővel.

Ölelkeztek, a biztonsági őr határozottan, de nem erőszakosan fogta Előd tarkóját, olyasmit kérdezett, hogy „most már ugye nem lesz balhé”, de Előd lefelé nézett, persze a tarkót fogó kéz is így akarta. Csak a lábakat nézte, amik párosával haladtak az úton, csupa papucs, meg a szoknyák alja, és Előd tudta, hogy ha egyszer vége lesz ennek az őszinte és felemelő pillanatnak, és végre bejutnak a fesztiválra, akkor úgy igazán, lendületből meghív egy csajt egy Cuba Librére. Már, ha Kertész Gézának maradt még valami pénze.