Szelektív orosz hulladék a Balatonon

Ha esetleg valaki még nem tudná: a Russkaja néhány tagja valóban orosz származású, de a Russkaja osztrák. Egy orosz zenekar sose adna magának olyan nevet, hogy „orosz”. Olyan ez, mintha valaki beöltözne medvének, és azt mondaná, hogy múú, én vagyok a medve. Szórakoztató tud lenni, de színtiszta és lélektelen trash. Fura azt mondani, hogy a Russkaja lélektelen, mert őrjöngenek rá az emberek, de az. Persze, mert a csapat elképesztő sikere a sztyeppepop, a gypsypunk és a balkándiszkó tomboló népszerűségének köszönhető. Az „elképesztő” globális értelemben persze túlzás, de péntek éjféltől a magyarországi Balaton Sound tizennyolc éven felüliek által látogatható (és a szellőztetőrendszerrel hadilábon álló) helyszínén annyira megtelt, hogy vagy száz ember kint ragadt, nagydarab kopasz rendfenntartók állták el az utat.

A Russkaja egy orosz közhelytár hülye külföldieknek, harsány és mulat és mackós, vörös a képe, szeret dalolni, öblösen és ölelgetve gesztikulál. Ilyenek az oroszok, persze ez vicc, világos, félig olyan körbekacsingatós, félig pedig olyan, amit mindenki megért.

Az éjfélkor kezdődő koncert első két perce egyébként meglepően kellemesen zajrocckal és visszafogott pszichedéliával indított, ekkor még hárman voltak a színpadon (dobos, gitáros, basszer), ez némi reményre adott okot, talán több lesz ez, mégis. De aztán jöttek a többiek, egy lány hegedűvel, egy trombitás meg még egy fúvós, a robosztus énekes pedig orosz akcentussal, magyarul szólította meg a tömeget, valahogy így: nagy a világ, kicsik vagyunk, mondjuk azt, hogy hurrá – hölgyeim és uraim, békés és egységes szórakozást, szenk jú veri máccs, zdrasztfujtye! Ami az elkövetkező több mint egy órában, talán másfélben történt arra talán az a legjobb szó, hogy skabaré, azaz skás sztenderdek, kellő helyen felhigítva, hol westernfilmes betéttel, hol meg éppen a Boney M. Daddy Cool című számának feldolgozásával, hatalmas poén, tényleg.

Az igazság nyilván az, hogy a Russkaja fellépése fergeteges volt, az emberek csatakosak voltak és ordítottak, és biztos, hogy sokan a fesztivál (vagy egyenesen a nyár) legnagyobb élményeként emlékeznek majd vissza rá, nyilván joggal, mindenki maga dönti el. Nem az a baj, hogy a Russkaja koppintása is lehet a Leningradnak, vagy hogy a CCCP nevű olasz zenekar már huszonöt évvel ezelőtt sokkal csavarosabban reflektált a szovjet popkultúrára, szintén etnopunkkal, hanem az, hogy a Russkaja semmi másról nem szól, csak a felszínről, arról, hogy a zene és tagok beöltöznek „orosznak”, ennyi. A Russkaja a fentebb említett balkán/sztyeppe/gypsypunk trendből adódó tömegtermék, hulladék. A trash pedig sallangmentes, színtiszta szórakozást jelent, valóban.