Tatabányai poppal olajsejkek ellen

2008.07.25. 00:53
9 hozzászólás

A saras/gumicsizmás lézengés este hét óra előtt nem sokkal, a Ludditák fellépésén érte el negatív értelemben vett csúcsát (Zánkán, a Balatone nyitónapján, ugye). A két értelmiségi rapperlány kísérőzenekarával koncertezett (gitáros/vokálos, basszer, dobos, szintis), mintegy nyolc ember előtt, ami a vízarti helyszínen nem volt különösebben zavaró, kertiparty hangulat uralkodott, félmeztelen faterok süthetettek volna flekkent, az idő borús volt, hét percre kisütött a nap, nem esett. A buli nem volt rossz, később meg valamivel többen is voltak, mondjuk harmincan. A Ludditák műsora rövid, de fesztiválos, rockszámmal és riffekkel nyitottak, Moslékország, utolsó a sorban, Titi többet mozog és ugrál, Móki kevesebbet, de tekintélyesebben magyaráz. Városiasan frusztrált és átgondolt szófosás, mégsincs túlkeménykedve, ragga, drumandbass, rockalapok, elhangzik a másfél perces No Feng Shui, ami meg a tavalyi év legjobb magyar popdala, beszáll időnként a biciklis Buppa is, a csapat játszana többet, de hát fesztivál, jön helyette egy bicskanyitogató konferanszié, nyereményjáték, fesztivál.

Belgák

Nem feltétlenül indokolt, hogy a Ludditákat és a Belgát összehasonlítsa az ember, de azért adja is magát, egyrészt mert mindkettő diszkózenekar, ha úgy vesszük (erről majd akkor), másrészt, mert pár órával később az utóbbi is fellépett ugyanazon a színpadon, nagyságrendekkel több ember előtt. Mégis a Ludditáknak vannak a jobb dalai. Csak a Belga elvileg viccesebb, legalábbis az volt egy ideje.

A Belga előtt viszont játszott még a tatabányai Kaukázus zenekar, melynek énekese szerint az Amerikai Egyesült Államok nem is hazudik, csak egyszerűen nem tud magáról, illetve szóba kerül még, hogy Dubaiban sípályát építettek a sivatag közepére, elhangzik egy prófécia az olajsejkekről (közvetetten pedig a világról magáról) stb. Nem illendő ezzel kezdeni az együttes bemutatását, mert a Kaukázus alapvetően nem erről szól, vagy ha igen (magyar valóság, Tesco, vonalkódot kapunk stb.), a hangsúly mégsem ezen van, hanem a közepesen változatos, de azért szimpatikus gitáros/dobos független magyar popdalokon, a hazai hagyományok okán a kelleténél talán egy fokkal több Lovasi-intonálással. A magyar feelgood zene melankólikus, vannak jó dalok, 100 ember kiabálja a refrént, a koncert végén meg oszlik.

Örömök

A koncert végére lemegy a nap, a Kaukázus után játszó Tigrist nem láttuk, csak a végét, dub és ska és magyar pop, sok ember a levegőben, mindjárt kezdődik a Belga.

Visszatérve még egyszer utoljára (vagy majdnem) a Ludditákra, az ő szövegeik - humor ide vagy oda - komolykodóbbak, meg persze manírosak is, mégis szándékosan banálisak is, ezért pedig lazábban és fesztelenebbül hatnak. A Belgának meg konkrétan viccesebbek a szövegei, jobb és direktebb a humora, viszont halálosan komolyan veszi magát. Utóbbi nem feltétlenül lenne baj, ha a Belga nem az ellenkezőjét próbálná súlykolni, miközben saját magáról ír számokat. A viccet pedig már rég mindenki érti, ez az összetartó erő, tömeg ordítja a szöveget, szuper a buli, ugrálnak.

A Belga egy eszményi diszkózenekar, a haver esküvőjének lakodalmas együttese. Elektróalapok, hiphopalapok, dancealapok, viccalapok, bármi, ami szórakoztató, helyes. Az a vicc, hogy halandzsázhatnának is ugyanerre a zenére, ugyanekkora sikere lenne. A Belga zeneileg persze nem köthető műfajhoz, csupán ahhoz az egyhez, amit jelenleg mindenki követ az egész világon: öt percbe belekeverni mindent, amit szeretünk. De az ember húsz évvel ezelőtt is sokféle zenét szeretett, csak nem akarta bizonygatni. Ebből a szempontból a Ludditák is amolyan rockos sulidiszkózenekar, csak nekik mégis jobbak a dalaik.