A reggae Jancsó Miki bácsija

2008.08.18. 02:32
Az Index fesztiválblogja

A tapasztalt szigetlátogató tudja, hogy messzire kell kerülnie azt a színpadot, amelyikre úgy nevezett élő legenda fellépését hirdetik. Az élő legendák rendszerint ugyanis nem azért lépnek fel, mert még mindig jópofa dolognak tartják, hogy porban gázoló tinédzsereknek zenéljenek, hanem azért, mert hírnevük már nem elég erős ahhoz, hogy a régi felvételeikből megéljenek, viszont a koncertezésnél azóta sem tudnak jobb bevételi forrást. Az élő legendák általában tehát felejtéshatáron mozgó öregemberek, akiket jó szívvel csak kortársaik hallgatnak, nosztalgiázás céljából.

 

Már második próbáját állja ki viszont az élő legenda, Lee Scratch Perry, aki a tavalyi A38-as fellépéséhez hasonlóan a Szigeten is remek koncertet adott. Pedig a reggae legenda szerepelt reklámokban is, negyven évvel fiatalabb svájci feleségével és még ifjabb gyermekeivel Svájcban él, ráadásul 72 éves, szóval minden adott egy erős haknihoz.

A koncert viszont ezúttal sem tűnt kényszeredettnek. Magával ragadott a lassan hullámzó, visszhangosított dub, és persze Perry maga, aki továbbra is úgy nézett ki, mint egy kedves, kicsit bolond hajléktalan, amint kitűzőkkel, tükrökkel, műanyag kacatokkal teleaggatott ruhában és barátságos arckifejezéssel járkál az aluljáróban. Annyi különbséggel, hogy Perry kalapja egy csokor füstölő következtében füstöt okádott, másrészt pedig, hogy a fura tárgyakról tudható, szakrális okokból kerültek a ruházatára, elűzendő a rossz szellemeket, vagy jelezve összetartozását az ígéret földjével, Etiópiával.

A pártatlan tájékoztatás végett félretettem lelkesedésemet, és körbejártam a tömegben, megállapítva, hogy az élő legenda a jelenlévők legnagyobb részére hasonló hatással bírt. Az észlelteket fotón dokumentáltam, majd visszaadtam magam a zenei élménynek.

A Perry féle reggaeről nehéz hosszasan írni. A repertoár hasonló volt, mint egy éve, azaz ringató lüktetés, főleg a dub, nyilván, hiszen ezt a műfajt ő találta fel Jamaikán, nagyjából negyven éve. Ahogy tulajdonképpen az egész reggae megalkotása is hozzá köthető.

 

A számok közt volt néhány slágeresebb darab, amiket nem ismertem, és valószínűleg a napokon belül megjelenő lemezről valók, de ezek ugyanolyan szerethetőek voltak, mint a régiek. Egyébként is valószínű, hogy bármit is csinál Perry, az autentikus lesz, és minimum zavarba ejtő. Perry a reggae Jancsó Miki bácsija, akinek legutolsó munkájában is van annyi őszinteség, ami miatt szerethető.