Elektromos rock-metál

2009.07.05. 18:32 Módosítva: 2009.07.05. 20:53
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Limp Bizkit, Marilyn Manson, Franz Ferdinand
Tovább »
Napijegy
6990 Ft
Bérlet
17990 Ft
Sátorozás
van, bérlettel ingyenes
Sör
280 Ft
Lángos
400 Ft
 

Marilyn Manson rettenetes haknizása mellett azért akadt néhány érdekesebb fellépés is a Volt utolsó napján, ezek persze mind a kisebb színpadok előtt tömörítették a néhányszáz fős közönséget. Alább szólunk arról, mit is művelt az Esclin Syndo, a Turbo, a Superbutt és az Isten Háta Mögött Sopronban.

Esclin Syndo

Az Esclin Syndo hangulatzene, ami leginkább sötétben érvényesül, így semmi jóra nem lehetett számítani a hetes kezdés miatt. Szerencsére a félelmek kissé túlzóak voltak, mert a sátor félhomályában is hatott a csapat. Triphop alapú elektronikus rockzenéjük a füsttel és egy VJ-vel megtámogatva, ha nem is hozta egy klubbuli hangulatát, de fesztiválhoz képest még így is túlteljesítettek. Nagyon jól szóltak, legalábbis viszonylag elől állva nem volt hiánya az embernek. Ez valószínűleg köszönhető annak is, hogy a megszólalására rettenetesen igényes zenekar elhúzta a beállást (én azt hittem már a felét lekéstem, de a csapat éppen akkor kezdett mikor odaértem), emiatt keveset játszottak, de azt legalább jól.

Esclin Syndo (Fotó: Esclin Syndo)
Esclin Syndo (Fotó: Esclin Syndo)

Mindenképpen kiemelendő a Somló Dániel és Kolozsi Péter által alkotott ritmusszekció, ami az egyik a legjobb az országban. Mondjuk ők igazán a Seenben érvényesülnek majd, (ami felállását tekintve megegyezik az Esclin Syndóval), csak győzzük kivárni, mire csinálnak valami fontosat is. Ott van még persze Berger Dalma. Az énekesnő egy igazán megosztó frontember, akit vagy szeretnek, vagy utálnak. Egyelőre az utóbbiak többen vannak, és az ő meggyőzésüket az is nehezíti, hogy Berger a színpadon nem igazán találja a helyét. Tétován mászkál fel-alá, csak néha mozdul be a zenére, így a közönség vezér nélkül marad, nincs mibe kapaszkodnia, nincs kit követnie. A hangja viszont teljesen rendben van, képes mindent ugyanúgy kiénekelni, mint a lemezen, még a hamis hangokat is. Most, hogy egy zenekarral kevesebb lett neki (ti. kiszállt a Realistic Crew-ból), talán az Esclinre még jobban rá tudnak feküdni, és akár az ország egyik legjobb koncertzenekara is lehet belőlük, még akkor is, ha Berger Dalma továbbra sem fog tombolni. (DankóG)

Turbo

A neve alapján azt gondolhatnánk a Turbóról, hogy vagy extrém speedmetálban vagy Judas Priest emlékhaknikban utaznak, pedig nem is. A pesti formáció klasszikus, hetvenes évekbeli hard rockot nyom, ráadásul olyan jól, hogy az MR2 Petőfi színpad mintegy 300 fős közönségében senki nem akadt, aki ne kezdett volna el a zenéjükre komótosan headbangelni, mert ki ne szeretné jól érezni magát magát Deep Purple- vagy Led Zeppelin-hatásokat tükröző, néha King Crimsonos, de másutt jó kis stoner vonásokat is felvonultató zenei aláfestésre?

Turbo (Fotó: Verbovszki Fanni)
Turbo (Fotó: Verbovszki Fanni)

A zenészek profik, kár, hogy a hangosításról mindez már nem mondható el, mert a gitárból nem nagyon hallatszott semmi - de a fura mozgású bőgős, és a végig vigyorgó dobos kárpótolt érte, ilyen fasza ritmusszekciót mostanában nem nagyon hallottam. Az énekes srác nekem kicsit sokat pózolt, és mozdulataiban túlságosan is a Black Crowes énekesét idézte, de nem baj ez, mert a hangja erőteljes és kellemes, jó volt végre valakit hallani a negyedik napon, aki ki merte ereszteni a hangját. Navarro haverom meg is jegyezte, hogy az lenne a fasza, ha a Turbo összedolgozna a pesti stoner-brigádokkal, és nem koncertezné agyon magát, mert úgy esemény maradna minden fellépésük. (sixx)

Superbutt

A Superbutt az a zenekar, ami nem kemény akar lenni, hanem egyszerűen csak az. Nincs póz, erőlködés és hónaljszag, csak odabaszós metál hatvan percben, a végén egy jól sikerült Neil Young-feldolgozással, a közepén meg egy olyan pogóval, amit itthon nagyon régen nem láttam. Ha műfaji besorolással kellene élni, nagy szarban lennék, mert istenigazából nem tudnám behatárolni az SB zenéjét, de hálistennek nem kell, mert a nagy mackóra emlékeztető Vörös András énekes ettől amúgy is hülyét kapna, metálzene bazmeg, ennyi.

Superbutt (Fotó: Superbutt)
Superbutt (Fotó: Superbutt)

A tökös metálhoz meg az kell, hogy egy jó dobos diktálja a tempót, amire headbangelhetünk, a bőgős meg nyomja alá a szőnyeget, a gitárosok riffeljenek, az énekes meg üvöltsön, hörögjön, és énekeljen, ha az adott nóta azt kívánja. Ebből a szempontból a Superbutt megfelel a kritériumoknak, és az sem zavarta őket, hogy a hazai pályán fellépő népnemzeti Moby Dick után a közönség megfeleződött, mert legalább azok maradtak a sátorban, akiket a zene érdekelt, nem a politika, amivel Göblék traktálták őket.

A közönség pedig igen hálás volt az őszinte, kőkemény rockzenéért, és úgy pogóztak, mint amit a régi Anthrax-videókon láttunk, körbe-körbe rohangálva, közben felszabadultan üvöltve, beleszarva a világ bajaiba, és ez így jó, mert egy koncertnek erről kellene szólnia. (sixx)

Isten Háta Mögött

Az Isten Háta Mögöttet legutóbb a Petőfi Rádió valahanyas stúdiójában láttam élőben egy akusztikus műsorral (ősszel kerül adásba a felvétel). Most így visszagondolva elég furcsa volt Pálinkás Tamást józanul színpadon látni akkor, de tény, hogy jól áll neki, ha nincs teljesen szétütve, és nem tűnik úgy, mintha azt sem tudná hol van (pedig tudja). A Volton nem volt józan, úgyhogy ez egy átlagos buli volt. De a jobbak közül. Nagyban köszönhető ez Szűcs Szabolcs volt Superbutt-gitárosnak, aki majdhogynem odaragadt a színpad keverőpultjához a fesztivál ideje alatt, és ha ő csavargatja a gombokat, akkor nagy esély van rá, hogy az a koncert jól is szól. Így volt ez az IHM esetében is. A zenekart már az Index oldalain is sokszor ajnároztuk, most sem nagyon tudnánk más tenni, de azért a miheztartás végett elmondjuk, hogy a lemezen szinte tökéleteset alkotó csapat koncerten elég hullámzó tud lenni. Még szerencse, hogy ott van a színpadon Hortobágyi László dobos, aki nem hagyja teljesen széthullani a zenét, Egyedi Péter basszusgitáros, aki segít Pálinkásnak konferálni, ha a frontember elveszik a párszavas mondatok dzsungelében, és Bokros Csaba gitáros, aki már jellegzetesen vékony megjelenésével képes feldobni az estét, na és ha még viccmesélésbe is kezd... Tulajdonképpen szar IHM-koncertet még nem is láttam, csak volt olyan, ami ott éppen akkor nem nekem szólt. Ez most ilyen volt. (DankóG)