Isten és a görbülő metálegyenes

A Rockmaraton utolsó előtti napján a természet lágy ölén mindenki átértelmezhette a péntek esti láz fogalmát: a bugi még benne van a lábakban, de már egyre jobban erőltetni kell, hogy elhagyja a végtagokat, ami néha nem várt eseményeket szül.

Rockmaraton - ötödik nap

A tegnap és úgy általában a magyar rockzene legnagyobb kérdőjelét továbbra is kizárólagosan birtokló Isten Háta Mögött ezúttal sem oldotta fel. Talán egy kis fogódzót nyújthat Pálinkás „Delírium" Tamás felelőtlen kijelentése, miszerint ők alterzenét nyomnak, de aki tudja valójában, hogy a zenekar tagjai csak testileg vannak jelen a koncerteken, az ezt a kijelentést hamar megmosolyogja és inkább beletemetkezik a hagyományos dallamszerkezet nyilvános megerőszakolásába és tágra nyílt szemmel csorgatja a nyálát nyitva maradt szájából.

A maroknyi közönség által visszatapsolt ráadásban tapasztalt elementáris őrület és Pálinkás színpadi esése nyomán bekövetkező, szinte már Kurt Cobain-i magasságokat súroló gitársípolás volt az, ami a zenekar nevének kezdőbetűjére végül feltette a jól megérdemelt pontot. Holott a nagy i-re nem is kell.

A nagyszínpados alterkodás helyett a helyszín továbbra is a sátor, és a guruló énekessel nyomuló Bridge To Solace, akik a hangzásukkal elhitetik velünk, hogy amit képviselnek az a fülnek metál, az észnek hardcore. Utóbbi jelleget erősítik az olyan, hagyományos hardcore koreográfiák, mint az első ütemre nyakba felhúzott lábakkal megvalósított helybenugrás, a közönség körbefuttatása és a brutális pogó, aminek eredményeképp kisebb erőszakos konfliktus alakul ki a rövid- és a hosszúhajú tábor között, de a zenekar ura a helyzetnek, zene leáll, Jakab Zoltán pedig orwelli eszközöket használva, csak annyi mond: „Látlak benneteket".

A megilletődött delikvensek pedig mint, a csínytevő gyerekek próbálnak elbújni a szigorú tekintetek elől. A taps mégsem ezért jár, hanem a folytatásért, amikor is Jakab kijelenti, hogy a durva BTS nem erről szól, gyerekek, pozitív hozzáállás.

A Sepultura Magyarországon is erőteljesen ráült a legkülönbözőbb bandák hangzására, témáira. Volt, aki rajta maradt és van, aki tovább tudta vinni ezt a vonalat, és a másolás helyett hatásként használja a Cavalera tesók máig érvényes munkásságát. A Cadaveres sem tagadhatja le, hogy tagjai otthon Sepu-plakátok alatt hajtják álomra fejüket, ellenben elfelejtették a „kontrollcé-kontrollvé" hadműveletet és szerencsésen hajtották a maguk malmára a mély hangok minimalizmusát. Egy csipetnyi Brazília, samba és mellek nélkül. Nekik is jó volt, de nekünk se volt rossz.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!