Végtelen nyugalmat hozott a Röyksopp

2009.07.13. 14:16 Módosítva: 2009.07.13. 15:57
19 hozzászólás

Ilyen nyugalmat is ritkán látni fesztiválokon, mintha egy leszedált csoportot vezettek volna ki a színpad előtti gyepre Röyksoppra, pedig csak az örömöt és nyugalmat sugározó együttesnek ilyen a zenéje, és ez még úgy is hat, hogy nem akarnak hatni.

A Melody A.M. című albummal kezdődött a zenekar sikere, az Eple című slágert tényleg mindenki ismeri, a Sparks vagy a Remind me is híres lett. De nem a ciki, vállalhatatlan fajtából, hanem az okos, kedves fajtából, amit bármikor meg lehet hallgatni. És nekem a Junior is nagyon tetszik, elfogult lettem, kevésbé érdekel az előremutatás és a megújítás.

A Röyksopp titkos kedvenc, mert néha szükség van a visszafogott, erotikába hajló, nyugalmas popzenére, aminek nem kell őrjítő bulizásba fordulnia. Ha meg kell, mint a koncert ráadásban, akkor durvák is.

A downtempo és az elektropop jó dolog, a naplementében meg kifejezetten, még akkor is, ha emiatt csúszás kerekedett, ugyanis a pletykák szerint a norvég zenekar nem akart fellépni, amíg süt a nap, annyira rettegett a fénytől a sötét északon élő együttes, ami azért meglepő, mert ilyenkor náluk éjszaka sincsen sötét. Pedig ha Tromsø városáról nézegetünk képeket, akkor megértjük a zenekart, ugyanaz a tisztaság, keretekbe szorítottság, örömteliség, kreativitás jellemző a városra (nézegessen képeket ön is).

A koncert alatt sokáig megfejthetetlen a Röyksopp balatoni sikere, mert nem lüktetőek, nem pörgetik fel az embert, a közönséggel nagyon bénán kommunikálnak, és nem magával ragadó egyéniség egyik sem, főleg szegény énekesnő nem. A fesztiválokon minden vendég énekesnőt helyettesítő Anneli Deckertől végig várom, hogy hátára kapja a koncertet és mutassa a bulizás irányát, de a lemezeken hallható Lykki Li, Robyn vagy a Knife énekesnője, Karin Dreijer hatását ő el sem tudja érni (tényleg szerelmes vagyok bizonyos női hangokba). Sebaj, ezek ellenére is jó volt a visszafogott norvégiai elektrobindzsizés, bár a koncert után már nem beszéltünk a Röyksoppról.

A nagyon tisztán és szépen szóló, nyugalmat és örömöt közvetítő stúdióalbumaik után egyébként kicsit zavaró volt a koncerten, hogy zörögnek és zajosak, ráadásul a basszusgitárossal kiegészített felállással, és a sok, béna torzított énekléssel megpróbálták nagyszínpadosra venni önmagukat. Nem is volt vele baj, csak az ő zenéjük alapvetően magába húzza az embert, ez meg távolságtartóvá teszi, de azért még a hozzám hasonlóak is elkezdik figyelni az apró zenei megoldásokat. Itt nagyban kellett sok embert szórakoztatni, és ezt megoldották.

Végül hallgassuk meg együtt a So easy című számot, mert nagyon bosszantó volt, hogy nem játszották el. A Röyksopp három albumot tett le eddig tízéves pályája során, és biztosan állítható, hogy két teljesen más koncertet is képesek lettek volna lenyomni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!