Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMTovábbi Fesztivál cikkek
Aktuális
Nem szeretnék itten nagygenerációzni vagy nemzedékirockzenekarozni, de az EFOTT első napjának fő fellépője kapcsán akaratlanul is felmerült a kérdés: vajon mit kezd az Illés-LGT-Omega szentháromság harmadik tagja egy nagyrészt huszonévesekből álló közönséggel? Működhet-e egy fénykorát negyven évvel ezelőtt élő zenekar koncertje egy olyan közegben, amely az Omegát a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány című slágerekből ismeri?
A hatvanas-hetvenes években működő Nagy Generáció három nagy zenekart takart, amelyek közül már kettő fellépett a legnagyobb hazai fesztiválon, a Szigeten - az Illés 2005-ben, az LGT pedig két évre rá adott teltházas, nulladik napos koncertet. Az Omegának nem sikerült megegyezni a Sziget szervezőivel, így nekik az EFOTT jutott idén, és nyilván lehet okoskodni, hogy mennyire helyénvaló egy ilyen nagyszabású koncert egy elsősorban huszonéves főiskolásoknak, egyetemistáknak tartott fesztiválon, de ha azt vesszük, hogy a mai napig minden koleszbuliban hajnali kettőkor megszólal a Petróleumlámpa, akkor nyilván ez egy működőképes vállalkozás. Ráadásul pont az volt a bizarr a szerdai koncertben, hogy a közönség nagy része Omega-sálakat lengető, a számokat többnyire ismerő fiatalokból állt, és a negyvenes-ötvenes korosztály csak hátulról figyelte a koncertet, mintha valami nosztalgiaesten lenne.
Egy hosszú (és felesleges) intro után a Gammapolis-szal és a Tízezer Lépéssel kezdett az Omega, aztán sorban jöttek az ismertebb dalok - azt mindenképpen az Omega javára írhatjuk, hogy ők nem nosztalgiabulinak tervezték a koncertet, nem voltak felesleges vallomások, meg nagy összeborulások (és archív felvételek is csak a ráadásban mentek a kivetítőn a Régi csibészek alatt), egyszerűen csak eljátszották a legfontosabb számaikat, és néha benyögték, hogy köszönjük szépen. Nem érzékenyültek el saját nagyságuktól, mint mondjuk tette azt az LGT a Szigeten. Ugyan Molnár György "Elefánt" gitáros kőbányai Angus Youngnak öltözött (fehér ing és rövidnadrág V-nyakú gitárral), de ennyi még belefért. Igaz, amikor az egyik szám közepén három perces gitárszólóba kezdett, úgy érezhettük magunkat, mint a South Park Guitar Hero-s részében, amikor Stan Marsh próbálja megmutatni a kiskölyköknek, hogy mi is az a rock'n'roll.
Az Omega legnagyobb hibája pont ez a felesleges és anakronisztikus modorosság, a nagy ívű szerzemények erőltetése: ebben a fesztiválközegben egyszerűen ez nem működik. Úgy tűnt, hogy ezzel ők is tisztában vannak, a ráadásban a Petróleumlámpa előtt a basszusgitáros például úgy konferálta fel a Petróleumlámpát, hogy "Mi lenne, ha azt a diszkóst lelőnénk?". Olyan volt az egész Omega-koncert, mint amikor egy tinibuliba bekeverednek a szülők, és elkezdenek gitározni: jól van, apuék zenélnek, az énekesnek néha megcsuklik a hangja és nem bírja már kiénekelni a magasokat, a dobos is néha félreüt, de azért aranyosak, meg minden. Csak most már jó lenne átmenni egy olyan koncertre, ami nekünk szól. Majd 2035-ben, amikor a Kispál lép fel ugyanilyen körülmények között, valószínűleg ugyanazt fogjuk érezni mi is, mint itt Baján a nosztalgiázni vágyó ötvenesek.
Rovataink a Facebookon