Pszichedelikus Burzum-utánzat

2009.08.10. 10:25
1 hozzászólás

A Fekete Zaj fesztiválon két színpadon mentek az események idén. Volt egy nagyszínpad, és egy kisszínpad. Előbbit sokan az utóbbinak nézték, utóbbi meg tulajdonképpen nem is volt színpad. A fesztet a Mátra Kempingben tartották, ami tele van kis bungalókkal, hangulatos dimbes-dombos, fás területen fekszik, és mint ilyen helyen szokás, vannak benne pihenőhelyek is. Az egyiket pont a kemping legmagasabb pontjára építették, tágas, akár színpadnak is használható, ahogy ez most be is bizonyosodott. A zenészek a fedett helyen nyomulnak, és lényegében velük egy szinten álldogál a közönség, nagyon családias légkört kialakítva.

pozvakowski

Itt lépett fel a pozvakowski. is, hazánk egyik legjobb experimentális noiserock zenekara (van egyáltalán másik rajtuk kívül?). Az együttes 2002-ben hozta ki első anyagát, azóta még kettő megjelent, de a lemezek tulajdonképpen csak egy keretet adnak az élő fellépéseikhez. Instrumentális zenéjük koncerteken teljesen átalakul, szabadon jammelgetnek, zajonganak, mindehhez pedig még vetítés is járul, pedig a pozva’ azon kevés ének nélküli zenekarokhoz tartozik, akiknek nem lesz unalmas a zenéjük még vizuál nélkül sem. Náluk viszont itt van a csapat negyedik tagja (mert a zenészek ugye trióban nyomják), aki kipakol egy rakás régi vetítőgépet, egy vásznat, és folyamatosan montázsokat, régi filmeket, ilyeneket vetít rá. Nem az van, hogy berak valamit egy laptopba, amire projektor van kötve, aztán menjen, hanem ő is együtt él a zenével, folyamatosan cserélgeti a szalagokat, majdhogynem filmmel fest a többiek mögé, hangulatot teremt. (A Neurosis csinált régen hasonlót, de ők emlékeim szerint írásvetítőt használtak.) A helyszín ismeretében fogalmam sem volt hogyan oldják meg ezt a vetítős dolgot, de összehozták. Oldalra kipakoltak egy csomó asztalt, rá a gépeket, a pihenőhely hátuljához a vásznat, és már ment is a film, picit ferdén, de pont megfelelően. Mellesleg így, a zenészek mellé rakva a nagy tekercseket még hatásosabb volt az egész, nem hátra volt dugva a cucc, mindenki láthatta mit csinál a srác, kvázi plusz látványelemként funkcionált.

Ez a színpad általában nem szólt jól a három nap során, itt viszont sikerült olyan hangzást találni, hogy a zajosabb részeknél már-már fülsértő lett a hangerő, és ez leginkább az alapoknak volt köszönhető, mert a kifelé néző hangfalak ugyanolyan tompán szóltak. A koncertet nézve az jutott eszembe, hogy az induláskor kb. ilyen lehetett a Pink Floyd is, persze nem ilyen keményen, de ugyanígy, majdhogynem mindenfajta kötöttség nélkül, teljesen magukba merülve zenélhettek ők is a színpadon, egymást figyelve ki mit játszik, mikor kéne egy-egy már végtelenségig nyújtott témát átváltani egy másikba, hogy esetleg olyat is kapjon a közönség, amit lemezről ismer.

Nagyon magával ragadó élőben a pozvakowski., még olyanok is elájultak a produkciótól, akik már magától az experimentális noise rock elnevezéstől is sikítva szaladnának ki a világból. Sokan csak arra tébláboltak, aztán ott ragadtak, mint ahogy a tőlem cigit kunyeráló srác is, aki levonta maga számára a végkövetkeztetést (pont egy nagyon zajos, gitárzúgatós rész ment a színpadon): „Ez olyan, mint valami pszichedelikus Burzum-utánzat, de határozottan nem rossz.”