Elvis és a svéd death

2009.08.22. 12:22
4 hozzászólás

Egyre többen adnak hangot azon véleményüknek, hogy rettenetesen sok a fesztivál Magyarországon, ráadásul szinte mindegyiken ugyanazok a zenekarok lépnek fel, és ehelyett inkább specializálódni kellene. Műfajoknak kéne fesztivált rendezni, mert ilyen csak egy van, a Balaton Sound a maga elektronikusabb felhozatalával. Legalábbis a nagyok közül, ugyanis kicsiben ott van még az évek óta jól működő, goában utazó Ozora, az idén induló, leginkább a dark rock/stoner közönséget vonzó Fekete Zaj, vagy az Azfeszt Nyírbátorban. Utóbbin olyan külföldi zenekarok lépnek fel, amik max 2-3000 embert vonzanak egy-egy koncertre, és ugyan már nem egy közülük volt mondjuk a Szigeten is, de valamiféle specializálódás itt is tetten érhető, ha jelenleg még sok is átfedés a magyar zenekarok tekintetében más rendezvényekkel. Külföldiben viszont főként a metal megy. A pár ska zenekart leszámítva csak metálcsapatok tették itt tiszteletüket idén is, de a modernebb fajtából.

Talán a legnépszerűbb közülük a Volbeat, amit úgy lehet a legegyszerűbben leírni, hogy a Metallica keveredik Elvis-szel. Metálos riffek, a dalok tele kétlábdobbal, amire rájön egy elvises orgánum, ami ráadásul már elsőre is ható, fülbemászó dallamokat énekel. A kiállás is A Király korszakára utal, legalábbis az énekes-gitáros Michael Poulsen úgy néz ki, mintha az ötvenes évekből jött volna, leszámítva persze a tetoválásait. A dán zenekarnak eddig három albuma jelent meg, a színvonal pedig lemezről lemezre egyre csak emelkedett, még akkor is, ha ez kimerült a jobb dalok írásában, mert ezt a metálelvisz poént csak egyszer lehet elsütni. Nagyon behatárolt közegben mozog a csapat, a következő lemez vízválasztó lesz, de ha mondjuk a hasonlóan szűk mezsgyén (de más műfajban) mozgó Bad Religion is képes a mai napig színvonalasat alkotni az ugyanolyan dalaival, akkor a Volbeat sem fullad majd ki. Koncerten mindenesetre kiválóak. Semmi különöset nem csinálnak, csak eljátsszák a számokat, ráadásul itt az Azfeszten sokkal jobban szóltak, mint mikor legutóbb a Szigeten láttam őket. A Dusty Springfield-feldolgozással pedig általában mindenkit meggyőznek a koncertek végén, még ha addig kételkedtek is egyesek.

Kicsit éles műfaji váltással az amerikai Darkest Hour jött a dánok után. Róluk azt kell tudni, hogy az első metalcore zenekarok között voltak, amit az idők folyamán már odáig fejlesztettek, hogy a core szinte teljesen eltűnt a zenéből, helyette a svéd death metal lett a mérvadó. Olyannyira, hogy már-már egy At The Gates tribute-ként is felfogható a zenéjük. Az egyetlen hibájuk, hogy lemezen mondhatni unalmasak a számok, fényévnyi távolságra vannak az általuk annyira istenített svéd alapzenekartól. Koncertjeik viszont ennek ellenére tarolnak, Ritka energikus a csapat élőben, az Azfeszten ráadásul nagyon jól is szóltak. Erre szokták mondani, hogy lemezminőség: mindent kristálytisztán, hangosan ki lehetett hallani, rendkívül jól keverték őket. Szűk egy órát játszottak, semmi nagy megfejtés nem volt itt sem, csak ledaralták a közönség fejét, és levonultak. Pont elég volt belőlük.