Ötnél nem ihattunk többet

Sötét van, mint a picsa. Az erdő tele van apró kis micsodákkal, akik elbaszottul verik a törzsi dobjaikat,  meg csinálnak akkora lármát, hogy a mókusok döglötten potyognak a fákról. Menekülünk Tónival el innen, beszállunk egy autóba, de az út már megint tele van mindenféle csúszómászóval, összevissza kell kerülgetni őket, amitől, meg a látványuktól felfordul a gyomrom. A hegyi ösvényen végül az egyik csúszómászó olyan sötét fekete metálos pólóban van, hogy csak nagyon későn vesszük észre. Lekoccoljuk, mint egy bólyát, a  kocsi meg félrerándul és repülünk bele a szakadékba. Oldaltnézek, hogy lebasszam a Tónit, hogy most miatta döglünk meg, de a legnagyobb döbbenetemre a volán mögött nem ül senki, de még a Tóni sem.

Ekkor ültem fel az ágyban, de olyan elbaszottul fájt a fejem, hogy inkább tovább álmodtam volna még a halálomat. Valahogy csak feltápászkodtam, mert nem szeretem a buziskodást, aztán néztem körbe, de a Tóni valóban nem volt ott, még az ágyát sem dzsuvázta össze. Gondoltam megint a kádban aludt el, de ott sem volt, főleg hogy a panzióban nincs kád, csak zuhanytálca. Tóni hiányánál fokkal jobban aggasztott, hogy nem hoztam papucsot, pedig igazán nem akartam volna zuhanyzás előtt lehugyozni a lábam,  ami a tálca állapota alapján azért megfontolandó volt. Végül csak összevakartam valahogy magam, azt kitámolyogtam az utcára, hogy keressek valami helyet, ahol adnak magyaros rántottát, meg esetleg megkeressem azt a fasz Tónit. Akit három másodperccel később  már meg is találtam, ott feküdt a lépcsőn, a panzió előtt, csecsemőpózban. Kicsit megbökdöstem a lábammal, óvatosan, hogy le ne hányja. Mivel nem nem nagyon reagált semmire, legfeljebb nyöszörgött, gondoltam felállítom,  mint egy ólomkatonát. Ehhez képest mikor elengedtem, úgy csuklott össze, mint egy kempingszék és egy marionett bábú szerelmgyereke.

Fél órával később egy kávé mellett már tudott beszélni, bár sok haszna annak se volt. Azt azért megtudtam, hogy taxival jöttünk haza, kocsit meg otthagytuk a parasztoknak. Szinte láttam magam előtt, hogy miután betörték az üvegét, befeküdtek negyvenen, és most ott héderelnek a fullos bőrös ülésemen a zombik. A többi, amiket magyarázott a Tóni, hogy nem tudott bejönni a panzió ajtaján, mert fura volt a kilincs, meg felhívni se tudott, mert eltűnt a zsebéből a mobilja, már kurvára nem érdekelt. Eleve megint rámtört a feszkó, egy hogy ma is ki kell menni a fesztre, meg jöttek a különböző rémképek, hogy mit szólnak azok a pajeszos zsidók, akik egy marék sivatagi homokért megvettek kilóra, hogy még egy tetves koncertig nem jutottam el. Persze nem azért, mintha különösebben fosnék tőlük, bár az egyiknek még patája is volt, de beígértek még egy szebb kőt is (követ - de ők így mondták, mert van amelyik, még a velvethez is ír), azért meg még az anyám szerveit is eladnám. Úgyhogy megbeszéltük, hogy ma nem iszunk, kimegyünk négyre, megnézünk pár koncertet, addig meg beáztatjuk a picsánkat valami medencébe.

A négy óra a vártnál hamarabb eljött, Nikon Árpi rendületlenül kűzdött a koboldokkal, akik ugyanolyanok voltak, mint tegnap, csak egy fokkal koszosabbak, és ugyanolyan táskás volt a szemük, mint a Tóninak, aki továbbra sem tudott nagyon magáról. De össeszorítottam a fogát, hogy ne nyavalyogjon, és elvertük magunkat a Nagyszínpadig, ahol alig hogy leültünk, Tóni bejelentette, hogy fosnia kell. Ezen szinte meg sem lepődtem, mivel tegnap megevett három adag mustáros húst, amit nem addig főztek, amíg kész lett, hanem amíg nem kért belőle valaki. Teljesen betúrázta magát, hogy egy kék konténerbe kell szarnia, de a homloka izzadásán látszott, hogy az ügy nem tűr halasztást, úgyhogy csak rávette magát. Fél óra múlva jön vissza, azt látszik, hogy valami nincs rendben. Te bazmeg Tibi. Állok a sorba, már éppen én jönnék, mikor odajön egy gyerek, hogy neki kurva sürgős, és nekiáll könyörgni, hogy beállhasson elém. Nézd én abban a helyzetemben megértettem min mehet át, de azért elküldtem volna a faszba, de ahogy nyílt az ajtó, annyit se tudtam kinyögni, hogy mészanyádba, már be is slisszolt, azt magával rántott valami picsát is. Te és bazmeg ezek ott kúrtak. Úgy mozgott az a bódé, mintha az ideg rángatná. Annyira meglepődtem ezen, hogy szinte elfelejtettem, hogy lefosom a bokám. De, hogy ez miért jó, érted. Amekkora turbulenciát ezek csináltak odabent, fröcsöghetett a kaki orrbaszájba. Aztán szerencsére egy perc után kijöttek, és bemehettem. Mondjuk szerintem ott már holnapig nem fog kúrni senki. Viszont most már egy sört meg bírnék inni, tekingetgetett a pult felé.

Mivel megfogadtuk, hogy ma nem iszunk, így tényleg csak söröztünk, és szerintem ötnél tényleg nem ihattunk meg többet, mire végre valahára megálltunk a Nagyszínpad előtti mezőn. A műsorfüzet szerint a színpadon bizonyos Belga együttes volt látható. Hallható meg csak valami pruntyogás volt, mert azt ugyan láttuk, hogy  három ember veszettül magyarázott bele a mikforonba, de egy büdös szót nem értettünk belőle. Először azt hittük azért, merthogy belgául mondják,  de aztán felfigyeltünk arra, hogy körülöttünk álló kisgyerekek fejből mondják a szövegeket, mint egy Ady verset, tehát feltehetőleg a színpadon lévő három hiperaktív gondozott is magyarul ritmikált. Ekkor úgy véltük a legjobb lesz, ha nézünk valami más után. Addig botorkáltunk, míg találtunk is: három gyerek kötöszködött egymással. Komoly problémájuk volt, nem tudtak megegyezni, hogy milyen sorrendben illetné meg őket a kiszolgálás, vitatták egymás érkezési időpontját, valamint a másikak ezzel kapcsolatos állításának valóságtartalmát. Úgyhogy gondoltuk, amíg ők ezt a helyzetet megvitatják, mi kérünk egy sört. Fogadjunk, hogy nem gondolnád, de erre azt mondta az egyik, hogy hé. Mármint így nekünk. Mivel ezt a megszólítást nem nagyon preferálom az irányomba, ezért úgy tettem, mintha nem rám vonatkozott volna. De mikor már elém állt, hogy ne tolakodj, bazmeg, be kellett lássam, hogy ez a gyerek bizonyára beszedhetett valamit, ami megmásította az agyát. Mi lelt téged, pocok, nyomtam egy kedves barackot a kobakjára, de nem nagyon értette a humort, mert elkezdett ott izmozni, meg mondogatott dolgokat, hogy mi lesz, meg hogy lesz. Ehhez képest viszont az lett, hogy megfogtam, megkértem a Tónit, hogy mutassa meg melyik toitoit volt szíves használni, aztán szépen beleállítottam a kis harcimarcit a nagy barna lyukba.

Ő nem tudom eljött-e végül a Bálvány Béla koncertjére, mi biztos, ami biztos elslattyogtunk, hogy megnézzük mire költik a srácok zsebpénzüket. Már vagy húsz perce nézhettük a cuccot, és hazudnék ha azt mondanám, hogy rettenetes volt, a Tóni egyenesen extázisba jött, ilyeneket mondogatott: nézd, az ott a gitáros! Figyeld, hogy dobol! Ez már egy másik szám! És egészen csillogott a szeme, és kivételesen nem a szesztől. Én meg  hagytam, hadd örüljön, és igyekeztem arra gondolni, mégis jobb a tömegben állni, mint egy kék konténerben egyedül.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!