Mayhem-szűzek vagyunk

Három méteres égnek meredő kardok között láncokon csontok, a pulpitusba beleverve, 200-as szögek és legalább egy tömegsírra való emberi maradvány, akárcsak a cseh KutnáHora sedleci osszáriumában, misztikus félhomály és izgató várakozás, Mayhem-szűzek vagyunk, nem tudjuk mi vár ránk, de azt nagyon várjuk. A sátor rogyásig tele, mindenki az igehirdetésre jött, már csak a kórus és a pap hiányzik.

A mise elkezdődik: a tisztelendő még sehol, de a stroboszkópok már karöltve sokkolnak a zenével, már meg vagyunk átkozva, innen sehova, a hangok és a ritmus bebetonoz, és már most tudjuk, ha ennek vége, milyen szar lesz úgy fröccsöt kérni, hogy a háttérben a nagy színpadról a Szállj el kismadár szól.

Aztán megérkezik bíbor palástban, arcán patakzó vérrel, csimbókokban lógó hajjal, felmegy a pulpitusra és kezében egy koponyával a lenni, vagy nem lenni kérdéskör utóbbi elemét boncolgatja, a hallójárataink már fel vannak szántva, lehet, hogy már véreznek is, de ha így lenne, az sem zavarna, elhinném, hogy ennek így kell lennie. Már az első számnál biztosantudjuk, hogy ez lesz a Maraton legvéresebb szeánsza, pedig fogalmunk sincs, hogy mi fogkövetkezni az előttünk álló egy órában.

Az ige kihirdettetett, a hívek teljes transzban, mi sem állunk ellen és átadjuk magunkat a sötét oldalnak, ha ilyen a pokol, akkor nem last minute-ben akarom megnézni.

A disznófej most nem kerül elő, az túl enyhe büntetés lenne nekünk.Színháznak gondoljuk ezt az egészet, de rájövünk, hogy valóban így van, akkor az élet is az. A számok közti intermezzo-k pedig megadják a lehetőséget a felismeréshez: a norvég gyülekezet papja töretlen magyarsággal prédikál. Igen. A sátán magyar. És Attilának hívják.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!