Nyugdíjasnap a Rockmaratonon

Megpróbáltuk a lehetetlent: eljutni az összes koncertre legalább 4-5 szám erejéig. Ez persze nem sikerült, pedig szentül hittünk benne, a pénteki Mayhem-átok ellenére is. Nyolc banda lett az aktuális rekord, aki ennél többre képes – biztos van ilyen -, jelezze a rekordok könyve szerkesztőinek, hogy új kategóriát szeretne a kötetben.

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a népünnepélyek legfőbb fellépőit, az Eddát és a Republicot kisujjból lenyomja a blues két hazai nagyágyúja, Deák Bill és Hobo. Ezzel már előre szembesülhetett bárki, ugyanis a fesztiválhoz vezető egyetlen útvonal és az időközben kialakított ideiglenes parkolók olyan szinten voltak rogyásig tele autóval, hogy az óránként közlekedő fesztiválbusz is csak araszolva tudott bennünket leszállítani a végállomásig. Aki nem a Balatonon integetett a vibráló négynegyedekre, vagy nem a tihanyi visszhanggal ismerkedett, az vagy otthon nézte az Uruguay-Németország meccset, de leginkább Malomvölgyben piknikezett.

Rengeteg hűtőtáskával érkező középkorúval találkoztunk, akik a szombat esti kerti partijukat kollektívan kihelyezték Deák Bill és Hobo színe elé. Hozták is a formát meg a kőbányai habitust az öregek: a headbang és a pogó átalakult andalgós élvezetté némi heyjel, no meg a kötelező égbe nyújtott tapsolással. Hobo mellett egy szám erejéig Gyulát is megcsodálhatta a nép, és így majd mindenki büszkén meséli az unokájának a rocktörténelem könyvet lapozgatva, hogy igen, én ott voltam. A bluesban akkora az egység, mint a hardcore-ban sem: a koncert előtt együtt dedikálták a kígyózó sor relikviáit és testrészeit.

A hétvégi lézengést még megpróbálta megtörni a Primordial, de hiába a töméntelen mennyiségű arcfesték, az ökölbe szorított kéz, a Jézus-póz és az ír problémák, a Kárpát-medencében más a klíma. Voltak azért nem kevesen, de ha keringőzni támadt volna kedvünk, nem kellett volna lökdösődni.

Az Ati Edge and the Shadowbirdsnek jutott a megtiszteltetés, hogy a magyar Ska-P-nek előkészítse a terepet hullahoppos rockabillyjével, és a zenekarral ellentétben maszk nélküli énekesével, aki úgy beszélt a számok között, mint Hamvai PG. A Martensek ezúttal sem pihentek.

A spanyol virtus magyar módra legjelesebb hazai képviselői Pécsről Ska-P-számokkal szórakoztatnak, de rafináltan bele-bele biggyesztenek egy-egy saját dalt a műsorba, amin erőteljesen érződik az anyazenekar hatása. Tavaly a Rockmaraton méltó lezárásaként hatalmas bulit prezentáltak, most ez nem jött össze. Annyira.

Gondoltuk, öblítünk egy keményet, és zarándoklatunk célpontjává tesszük a nagyobbik sátrat Mangod Inc.-vel, de a tömeg hiánya itt már éreztetett valamit. A tarajak sehol, zenekaros pólókat is alig látni, akkor ki van itt? Na, jó bakancs még van, kap egy lehetőséget a magyar banda, de hamar eljátssza, úgy ahogyan velünk a hat nap utáni fáradtság, feladjuk, de azért még kifelé menet, hogy hedonista attitűdünk is kielégüljön, a Yellow Spots zombi rock and rolljával telítődünk. Ez már a vég, élőhalottak és félbe vágott bábuk a színpadon, rosszat fogunk álmodni, nem baj, kell ez még, mint egy falat kenyét, tartalékolni kell a következő nyárig.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!