Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMEzzel kilóra meg lehet venni bármikor
A Monster Magnet pontosan az a zenekar, amiért nem kell pólóvásárlásig vagy az énekes arcmásával díszített XXL-es tangabugyi beszerzéséig rajongani, elég, ha az ember ismer pár lemezt, a korai sztóner anyagokat meg a későbbi, dallamosab cuccokat, és máris élvezhető lesz a koncert. A Sziget utolsó napján a MTV Headbanger's Ball-sátorban lépett fel Dave Wyndorf és társulata, és játszott egy rövidített, de súlyos besztof programot az elején kisszámú, a végére szépen összegyűlő, lelkes közönségnek.
A cájg a körülményekhez képest nem szólt rosszul, az áram sem ment el, és még a hangtechnikus kezére sem vert rá senki, hogy túl hangos a buli, ami a VHK-koncert történetének ismeretében pozitív hír. Az MM nem spórolt a hangerővel, az elszállós gitárnyekergetések alatt olyan hangos volt egy-egy szóló, hogy majd megsüketültem, de nem bántam, nem hát, Space Lord, motherfucker, ezzel kilóra meg lehet venni bármikor. Wyndorf a legutóbbi (2007-es) túladagolása óta lelassult kissé, fel is szedett vagy hatvan kilót, de a hangja pont olyan érces és erős, mint volt. A sikolyoknál mondjuk a technika alaposan megtámogatta, de ma ez már hozzátartozik minden koncerthez.
A setlistből a Powertrip nótái (Crop Circle, Space Lord) jöttek be a népnek a legjobban, no meg a Right Stuff és a Radiaton Day, mindenki kívülről üvöltötte a szöveget, mellettem két húsz év forma olasz csávó olyat headbangelt, hogy a zenekar bőgőse is kiintett feléjük elismerően. Pedig ő is odatette magát, már ha a főnök nem tudja feltúrni a színpadot. A közönséggel Wyndorf nem nagyon foglalkozott, a felkonfok helyett inkább zenéltek és kitöltötték az órát, amit kaptak - egyszer azárt jó lenne a Nagyszínpadon megnézni őket, olyan setlisttel, amiben az Unbroken is szerepel, de hát shut your mouth you big fucking baby, ugye.
Rovataink a Facebookon