Oasises megjátszás után jött a felüdülés

A brit Kasabian legutóbb a Petőfi Csarnokban lépett fel Magyarországon, ahová úgy kellett összefogdosni az embereket, hogy ha már nem maradt el a koncert a csekély érdeklődés miatt, legalább legyenek rajta páran. Így is kb. negyedházasra sikerül a buli, de a zenekar becsülettel lenyomta a keveseknek is, nem nyavalyogtak, hogy valószínűleg mindenhol másol megtöltik az adott helyet, a magyaroknál meg senki sem kíváncsi rájuk a maréknyi fanatikuson kívül.

Képek a Kasabian koncertjéről

Most valószínűleg felkészítették már előre őket, hogy ez nem az a helyszín, ide rengetegen jönnek olyan országokból, ahol tényleg népszerűek. Nem is kellett csalódniuk, szinte egy főzenekarnyi tömeg gyűlt össze a nagyszínpadnál. A koncert ennek ellenére sokkal laposabb volt, mint a 3 évvel ezelőtti. Az egy dolog, hogy az addig megfelelően hangos színpad náluk már elkezdett halkulni, de ennek a zenekarra nem kellett volna hatással lennie.

Ők viszont kb. ugyanannyira erőtlenül adták elő a dalaikat, mint amennyire erőtlenül szóltak. Aki hangszert fogott a zenekarból, az lecövekelt egy helyen, Tom Meighan énekes pedig csak mászkált fel-alá, néha meglengette a karját, de azt is fapofával vette tudomásul, amikor erre több ezren elkezdtek lelkesen kalimpálni. Talán ebben a rezignáltságban nem kéne követni a nagy példakép Oasist, ha már a dalokban annyira erősen sikerült. Természetesen lenyomták a kötelező slágereiket, volt Club Foot, Fire, Underdog, Shoot The Runner (utóbbi kettő rögtön kezdésnek), de a többi totális unalom volt. Lehet ez a beleszarós koncert csak bosszú volt a korábbi beleszarásunkért?

A brooklyni Yeasayer viszont nem lazsálta el a fellépést, igaz, alapból nem az az ugrálós csapat. Táncolni viszont táncoltak, már amennyire tőlük telt. Az énekes pl. ilyen mászkálós, néha összecsuklós stílust nyomott. A zenéjük alkalmas a bulira, még akkor is, ha sokszor nagyon elszállt témákat játszottak. De miért is ne tennék, ha már a pszichedelikus pop skatulyába sorolják mindenhol őket?

A zenekar kb. egy órát játszott, amiben pont olyan jó arányban keverték a seggrázós témákat a lebegősekkel, hogy egy percig sem lett unalmas a fellépés. Eddig két lemezt adtak ki, természetesen az idén megjelent Odd Bloodra helyezték a hangsúlyt, amiről persze a klipes O.N.E. okozta a legnagyobb katarzist. Érdekes amúgy, hogy a legslágeresebb dalokat Anand Wilder énekli, akinek a fő funkciója alapesetben a gitározás.

Yeasayer

Az is érdekes, sőt, meglepő, hogy mennyire tökéletesen, ahogy mondani szokás, CD-minőségben szólt az egész, nyoma sem volt hangerőlimitnek, mindent szépen, tisztán ki lehetett venni. Látványt egyébként a három alaptag (a szintetizátoros és a dobos nem számítanak annak) előtt lévő kütyütartó doboz szolgáltatott, ami hol ilyen, hol olyan színben pompázott, vagy villogott, de a saját fényesük is sokat hozzátett a fellépéshez a lámpák zenéhez hangolásával.

A buli egyedüli nagy kérdése, hogy mennyien lettek volna a Yeasayeren, ha velük egy időben nem pont a Muse lép fel a nagyszínpadon. Így kb. 1500 ember élvezte csak az idei Sziget talán legjobb koncertjét.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!