Végső visszaszámlálás még egyszer

A Félsziget harmadik napjának nagy kérdése, főleg az előző napi SZIN-es beszámolóban olvasható kommentek után, hogy a Europe-tól tényleg csak a Final Countdownt ismeri-e mindenki Erdélyben is. Annyit elárulhatok előre, hogy a koncert előtti sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a zenekar ezt a dalt utálja a legjobban játszani, mert sok számuk van, rengeteget szereztek azóta, az újakra is büszkék stb. stb. stb. Sőt, bejelentették, hogy ezért inkább nem is fogják játszani a gigaslágert, amivel látható rémületet okoztak a poénra kínosan röhögcsélő újságírók között.

Az mindenesetre biztos, hogy a svéd zenekar 1986-os lemezének dalai okozták a legnagyobb lelkesedést a közönség körében. Az olyan dalokra, mint a Rock the Night, a Carrie vagy a Cherokee többen kalimpáltak (esetleg öngyújtót lebegtettek), mint a keményebb kötésű frissebb szerzeményekre. És valóban, ezek a dalok többeket rádöbbenthettek arra, hogy nem csak a Final Countdownt ismerik a Europe-tól.

Mellesleg a kiváló zenészekből összerakott együttes a mai napig hamisítatlan stadionrockot játszik, annak minden manírjával együtt, gondolok itt a gitárszólóra, a dobszólóra, a pózokra, csak ma már nem töltenek meg stadionokat. Mellesleg ők úgy tértek vissza tizenakárhány év szünet után 2004-ben a Start from the Dark lemezzel, hogy a glames heavy metált modern riffelős köntösbe bújtatták, és nemcsak nosztalgiázni akartak a régi dalokra. Megmaradtak ugyan a nagy ívű dallamok, vannak még mindig szimfonikus szintitémák is, de a gitár legtöbbször egy keményebb grunge-zenekar (mondjuk a Soundgarden) dicsőségére is válhatna. Tessék csak meghallgatni minden kételkedőnek innen a Last Look At Eden, a U Devil U vagy a Love is not the Enemy című dalokat.

Szóval, a Europe képes jó koncertet adni a mai napig, Marosvásárhelyen is ezt tette, viszont a bevezetőben feltett kérdésre, hogy tényleg csak a Final Countdown létezik-e az emberek nagy része számára, a válasz egyértelmű igen. Amint elindult a jellegzetes szintitéma, a nagyszínpad előtti tömeg kis túlzással megduplázódott. A környező kocsmákból, sátrakból, a bungee jumping környékéről, a fő közlekedőútról, mindenhonnan szabályosan özönlöttek az emberek a koncert zárására, hogy együtt kiabálják a tényleg mindenki által ismert refrént.

Amúgy természetesen nemcsak a Europe lépett fel a 2010-es Félsziget harmadik napján. Volt például a román Phoenix, akik 1962-ben alakultak Temesváron, és a szakértők szerint hitelesen keverik a rockot a népzenével; valóban ki lehetett hallani a koncertből mindkettőt. Igazából én így teljesen ismeretlenül nem akarok véleményt mondani róluk, egyedül a perkást szeretném kiemelni, akinek a koncerten egyáltalán nem láttam funkcióját, ugyanis a csak neki felállított dob alig hallható püfölésén és a néha elkövetett vokálozáson kívül az volt a feladata, hogy a két állványra szerelt főnixfej (?) száját csattogtassa. Mint később kiderült, ő elvileg Ionut Contraş, a zenekar menedzsere, szóval lényegében megtaláltuk a román Schuster Lórit.

Az Anima Sound System esetében az volt a kérdés, hogy a tizenéves Prieger Fanni hogyan tölti be élőben az énekesnő szerepét. A válasz röviden: jól. Egyáltalán nem lehetett rajta megilletődöttséget tapasztalni, igazi magabiztos frontlányként viselkedett, egyedül azt lehet talán felróni neki, hogy sokat átvett Németh Juci (a kettővel ezelőtti Anima-énekes) furcsa mozgásából, de ezt valószínűleg majd kinövi. Természetesen az utolsó lemez popos dalai voltak túlsúlyban, amit a meglehetősen népes közönség is jól vett, szóval kijelenthetjük, hogy az Anima most már tényleg újra beindult.

Az utána következő Tricky kb. ugyanazt csinálta, mint a Balaton Soundon, csak nem olyan szélsőségesen. Igazából a dark triphop atyaúristene nem csinált semmit, csak ott volt a színpadon, hogy néha beledumáljon a mikrofonba, rázza magát, de legtöbbször csak háttal ácsorgott a dobfelszerelés előtt. A koncertet a zenészei és énekesnője adta (meglehetős perfekcionizmussal), ő csak asszisztált az egészhez, de így is jó volt a fellépés. Végül is elég, ha megírja a dalokat, a többiek majd előadják. Meg hát így is elmondhatjuk, hogy láttuk Trickyt élőben, bár ilyen alapon az is elég lett volna, ha a kivetítőre kirakják az fejét.

Az estét a mostanában meglehetősen aktív magyar rockdinoszaurusz, az Omega zárta (legalábbis a nagyszínpadon), akik természetesen eljátszották az összes slágerüket, de emellett jól le is ültették a hangulatot az űrrockos kiállásaikkal, amihez még lézershow-t is adtak, hátha így nem unatkozik a közönség. Hát unatkozott, de legalább a Gyöngyhajú lány alatt bekövetkezett tűzijátékkal kárpótoltak mindenkit, Marosvásárhely azon lakóit is, akik nem mentek ki a fesztiválra.