Seggrázós nosztalgia rock and roll

2011.06.10. 14:46
Az Index fesztiválblogja

A nosztalgia nagy úr. Olyan nagy, hogy még a legkisebbeket is magával ragadja a legöregebbek lelkesedése. Egy nosztalgikus koncert viszont rendkívül jó is tud lenni. A Pannónia Fesztivál első napjának főzenekaraként fellépő Twisted Sister tipikusan olyan áldozatzenekar, amelyik egy zenei hullám teteje közelében csücsült, írt legalább két világraszóló és mindenki által ismert slágert, meg mellé a törzsrajongók számára sok-sok szívmelengető rocknroll számot, és nyomja őket rendületlenül, akár kevesen vannak a színpad előtt, akár sokan.

A zenekart az excentrikus Dee Snider miatt a shock rock egyik úttörőjének tartják, és ha a frontember már nem is olyan ijesztő, mint annak idején, azt el kell ismerni, hogy ennyi idősen több energia van benne, mint a koncertjein oxigént szipkázó Marilyn Mansonban. A koncert első, és utolsó pillanatában is ugyanolyan hévvel ugrál, rohangál, egyszerűen úgy viselkedik, mint egy rocknroll-énekesnek kell. Snider, aki akár Kóbor-imitátornak is elmehetne, ha nem lenne lényegesen nagyobb koponyaátmérője, legalább olyan nagy libidóval rendelkezik, mint a teljes Guns 'n Roses-tagság fénykorában. Az átkötő szövegekben legalábbis többször emlegeti a dugást, mint hogy olyan butaságokkal traktáljon minket, hogy mi, közönség milyen jók vagyunk. Amúgy vicces figura; tudja, hogy mitől működik a show. Magasról szarik rá, hogy korábban tízezres stadionoknak zenélhetett, ma meg a várpalotai punkoknak. Ő vitte el a hátán a koncertet, a többiek leginkább kevés mozdulattal, de lendületesen tették alá a lovat.

Maga a koncert tényleg olyan volt, mint egy időutazás. Talán vannak olyanok, akik emlékeznek rá, ha máshonnan nem, régi koncertvideókból, hogy egy vérbeli rocknroll-zenekart a menedzser konferál fel a színpadról vagy a színpad mellől. Nos, a Twisted Sister a mai napig így kezd, a líránál öngyújtóztat, dobszólózik, aztán persze csúcspontokat épít be a koncertbe, hogy ne lankadjon a figyelem, egyharmadnál már jön a We're Not Gona Take It, a dal, amit még az is ismer, aki azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák a Twisted Sistert. Ekkor persze még a kocsmákban is az asztalra ugrott az addig kókadozó részeg, a csajok meg a seggüket rázták a kajáspultnál, a lelkesebbek pedig úgy rohantak a színpad fel, mintha ingyen osztogatták volna a boroskólát.

A zenekar nagy rajongói, a középkorú faszik, és nők, akik amúgy a placc középtáján békésen figyelték a koncertet, fölényes mosollyal nyugtázhatták, hogy a kedvencük még mindig meg tudja fingatni a népet egy dallal. Később persze jött még az I Wanna Rock, amibe még több energia szorult, és Sinder úgy bepörgette a közönséget, ahogy az minden valamire való rocksuliban az alaptantervben szerepel, csak ez a fazon már akkor ezt csinálta, amikor a közönség nyolcvan százaléka még halvány gondolatcsíraként sem élt.

Két már inkább pihentetőbb ráadás után persze vége szakadt a nosztalgiának, és a becsületes családapák hazatolhatták a babakocsit, vagy kézen foghatták a kislányukat, és elmondhatták nekik, hogy látod kölyök, ez volt és ma is ez a rocknroll.



  • Hírek
  • Bankszámla