Bánki tó: szexi, zöld és magyar

Ahogy már megszokhattuk, az elmúlt hét végén is súlyos fesztivál-túlkínálat lépett fel az országban: most rendezték meg a valaha volt legrosszabb nevű fesztivált Fehérvári Zenei Napok (Fezen) néven, olyan neves fellépőkkel, mint a Lord, az Ossian és a P. Mobil, illetve a legijesztőbb nevűt, a Fekete Zajt a Mátrában, olyan neves fellépőkkel, mint a Hiteljugend, a Kill with Hate és a Mörbid Carnage. De mit tegyen, aki csak egy vidám ördögbotozásra vágyik, esetleg megfuttatná elvárosiasodott ír szetterét a szabadban, és megbeszélné a barátaival, hogy idén aztán tényleg végképp miért nem megy ki a Szigetre? Nos, neki találták ki a Bánki tónál rendezett szeximagyarországos, bringaemelgetős hangulatú rendezvényt (tekerjatora.hu), ahol családias körülmények között, a természetben, de az urbán gyökerektől mégsem teljesen elszakadva lehet tekerni, volunticipálni, öko-alapigazságokat boncolgatni és irgalmatlanul, mégis viszonylag olcsón berúgni.

A Bánki tónál idén harmadszor megrendezett fesztivál egyébként magával a Bánki tóval együtt annyira nincs benne a köztudatban, hogy amikor az ember felveti a csajának, esetleg le lehetne nézni szombaton, a csaja kapásból Bánkútként kezdi emlegetni (anyu, képzeld, megyünk Bánkútra) mire a csaja anyja ránéz a csajára, és teljesen komolyan megkérdi tőle, hogy sílécet, azt vajon visznek-e. Bánkitó, bánkúti, mindegy, annyi a titok, hogy észak felé kell elindulni, nem keletnek, és akkor Pestről egy óra alatt odaér ember – ott érdemes elhagyni a kettes utat, ahol egy szakállas, izzadt stoppos viszkikólával a kezében integet. Onnan már csak két kilométer.

Tíz már tömeg

Meglepetés: a Bánki tó és környéke jól megközelíthető – földrajzilag Budapest és a szlovák határ, szociokulturális értelemben egészen pontosan a Kőleves kert és a Mika Tivadar Mulató között helyezkedik el. Bánk viszont a Kazinczy utcához képest kellemesen alulmotorizált – kocsival könnyen elérhető és parkolható, ami nem túl zöld, viszont kényelmes. A tízutcás kis faluban alapból ugyan semmi sincs, és ami van, az is korán bezár, de legalább nincs úgy elbazáriasítva, mint Kapolcs, ahol ha az ember vakon eldob egy kürtős kalácsot, biztosan eltalál vele egy kézmíves szilvapálinkát. A hangulat szombat délután, a csúcsidő közeledtével is családias. Szekus sincs, balhé sincs, tömeg sincs, legfeljebb a tóhoz közeli muskátlis kocsmában, ahol néha öten-tízen is állnak a sorban, hogy percek alatt megtermeljék a hely éves bevételének háromszorosát. A szellős elrendezés, a gyönyörű kis tó és az egymástól távolabb fekvő helyszínek miatt az embernek az az érzése, hogy a Szigeten már a nulladik napon, egyetlen ToiToi előtt is többen állnak, mint amennyien összesen eljöttek a Bánki tóhoz. És ez feltétlenül pozitívum. Ahogy pozitívum a vidám, fiatalos hangulat, a közvetlenség, amire talán ez a helyszínen készült kép a legjobb bizonyíték:

Emeljetek bringát!

A szellősség ellenére ezen a fesztiválon nincsenek távolságok: amire a szervezők azt mondják, hogy messze van, és sajnálkozva néznek ránk, mert sokat kell majd kutyagolnunk, az öt perc séta, ami még fej fölé emelt bringával is könnyedén teljesíthető, akár oda-vissza.

Azt viszont őszintén be kell vallani, hogy a Bánki tóhoz nem feltétlenül az impresszív line-up miatt megy az ember. Idén a legnagyobb név talán a Qualitons, Kovács Kati helyett ezúttal egy etióp származású izraeli szaxofonossal, de sajnos egy időben lép fel a második legnagyobb névvel, az Index-közeli The Praktikersszel, így sose tudjuk meg, hogy szól héberül a Rock and Roller. De mindegy is, ül az ember a tóparti stégek egyikén, kulturált, világlátott barátaival arról diskurál teljesen kulturáltan, hogy Bangladesben folyik-e sárgább víz a csapból, vagy Banguiban, és nézi a kövér halakat, amik olyan vidáman ugrálnak ki a tóból, mint a delfinek a floridai Seaworldben.

Körben dombok, tóparti lounge kulturált borokkal, kulturált anyukák gyerekekkel, hiperjófej apukák babakocsikkal. Minden fiatal mozgásszínésznőre jut egy fiatal emberi jogi aktivista, és ők is mind jófejek, kulturáltak, és amikor csoportkép készül, vidáman csak annyit rikkantanak oda az üres kézzel fényképezkedőknek, hogy “Emeljetek bringát!”

Mint Glastonbury

Este az ember megtekinti a The Praktikers produkcióját, kulturáltan iszik rá valamit, egy Nyakast tán, jó a savankás rizling ebben a melegben, aztán elfoglalja szállását az emeletes ágyas bungalók egyikében, majd a tőle 20 méterre kulturáltan üvöltő elektrodiszkó ritmusára próbál álomba szenderülni. Pár óráig próbál, aztán feladja, kér egy rossz kávét a büfében, kap egy rossz kávét a büfében, leül vele, és végignézi, ahogy gyerekkori példaképe, a Praktikers sztárja hajnai hatkor még mindig fellépőuhában, immár falfehéren, de annál bizonytalanabb léptekkel halad feltételezett célja felé. Olyan közel van, hogy akár meg is szólíthatná. Meg is érinthetné.

Ha ön is szeretne karnyújtásnyi távolságba kerülni korának legígéretesebb rockandrollereihez, mindenképpen látogasson el a Bánki tóhoz, már ha lesz jövőre is. Ez nem a Sziget, ahová páncélautóval hordják be a Prince-eket. Ez itt a testet öltött zöld gondolat, emberarcú sztárokkal. Tudja, mit? Pontosan ilyen lenne Glastonbury, ha nem Glastonbury mellett rendeznék, hanem Taliándörögdön, és lenne ott egy tó, és abban lennének halak, és nem lenne akkora tömeg, és mindenki bringával menne, és kulturált lenne, boldog lenne, és nem esne az eső, és senki nem lépne fel, aki valaha is szerepelt az NME 100-as toplistáján. Próbálja ki!