Harmincasok hardcore-bulija

2011.08.12. 11:17
5 hozzászólás
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Sziget 2011-ben is! Mert a Sziget Fesztivál 2011 vitán felül Európa egyik, ha nem legütősebb fesztiválja és a százezres látogatószám, a világsztárok java igen komoly meggyőzőerő, sőt ómen, hogy a Sziget 2011-ben ismét a kontinens legjobb bulija lesz! Ha össze kellene foglalni a fesztivál lényegét, akkor az egy mondat lenne: A Szigeten minden van! ...Nehéz elfogulatlanul írni róla, hiszen a rendezvény már 1996-óta "kötelező" minden nyáron , de gyaníthatóan sokan egyetértenek, ha az 1993 óta minden évben megrendezett fesztivált a nyarak meghatározó eseményének kiáltjuk ki. Újabb nemzetközi szakmai elismerést zsebelhetett be kedvenc fesztiválunk, a Sziget. Mint tudjuk, nemrég a European Festival Awards a tíz legjobb nagyfesztivál közé sorolta a budapesti bulit. Most a The Independent szakújságírója - időrendi sorrendbe szedve a fesztiválokat - az öt legjobb európai zenei rendezvény között említi a Szigetet. A szerző Európa legnagyobb szabadtéri könnyűzenei rendezvényének nevezi a Szigetet, ahol lenyűgöző környezetben zajlanak a programok egy héten keresztül, éjjel-nappal. Az újságíró szerint a tavaly 380 ezres közönséget vonzó fesztivál nemcsak méreteit tekintve emelkedik ki a mezőnyből, hanem a zenei és egyéb kulturális programok változatosságát tekintve is egyértelműen Európa élvonalához tartozik.
Tovább »
 

A Sziget első napján lehetőségünk nyílt szemügyre venni, hogy mire szórakoznak a tinik/fiatalok most, és mire szórakoztak a kilencvenes években, már ha punkra vágytak. Markáns különbségeket találunk, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy akkor jóval eredetibb zenekarok nőttek ki a semmiből, mint az ezredforduló után. A Rise Against és a Suicidal Tendencies koncertjéről beszélünk most.

Első látásra összehasonlíthatatlan a két zenekar. A Suicidal a punk és a hardcore mellett bőven használ metál és funk hatásokat, a Rise Against meg legfeljebb a hardcore dühét próbálja magába építeni, de azt is inkább csak külsőségekben és a politikus mondanivalóval. Mégis: a koncertek közönségén látszott, hogy míg a Rise Against nagyrészt a baseball sapkás, vagy belőtt hajú tiniknek játszott, a Suicidal a náluk tíz-, esetleg húsz évvel öregebbeknek, akik persze magukból kikelve buliztak.

A Rise Against nem túl színes zenekar. Bár nem mindegyik számuk punkos száguldás, mégsem foglalja le úgy az embert, mint mondjuk az ST. A chicagói társaság amúgy rendkívül sokat tanult a Bad Religion dalaiból, de mégsem tud olyan jót írni. Vannak persze fogós dallamaik, refrénjeik, de valahogy nehezen elképzelhető, hogy valaha is egy szinten fogjuk emlegetni őket a kaliforniai punk keresztapjaival. Nincs a zenekarban erős karakter, mert bár Tim McIlrath egész jó énekes, mégsem tudja kellően magával ragadni a közönségét. Ez csak azért kár, mert az utóbbi albumaikon rengeteg potenciális sláger van. A Nagyszínpad egyébként tisztán, erőteljesen szólt (sőt, más koncerteken is tegnap!), ebben nem is volt hiba, viszont ha mondjuk a Rise Against és a Sucidal helyet cserélt volna, nem sértődtünk volna meg.

Ugyanis az ST koncertje méltatlan körülmények között zajlott. Mintha egy hatalmas hordóba tereltek volna be minket, úgy bongott a hang az A38-sátorban. Pedig a zenekaron nem múlt semmi, erősebbek, mint valaha. Hatalmas zenészek és nagy figurák mind. Nem lehet levenni róluk a szemünket. Érthetetlen, hogy a hatalmas termetű dobos ekkora méretekkel hogyan képes ledobolni ennyire pontosan egy koncertet, de ezt még tetézte azzal is, hogy fel-felugrált a székről, és úgy verte a szerencsétlen felszerelését. A jellegzetes hangú és mozgású Mike Muir énekes-vezér ikon sokak számára, és bár itt a visszhang miatt egy szót nem lehetett érteni abból, amiket átkötőként mondott, mégis áhítattal figyelték az újra kamasz harmicasok. A többiek szintén olyan zenészek, akiket nem lehet bármelyik sarkon találni, és ez a zene bőven ad rá módot, hogy megmutassák magukat.

Ezt a zenét nehéz körülírni, stílusos, egyedi, amit csinálnak, akár két hangról fel lehet ismerni a dalaikat, ráadásul sokat játszanak a dinamikával, leültetik a zenét, majd újra felpörgetik, klasszikus dalstruktúrát ritkán használnak. Táncolni éppúgy lehet rá, mint pogózni. A végére akadt azért egy nagy himnusz, ahol a tömeg egy emberként kántálta, hogy ST (magyaroknak csak egy női becenév: „eszti”), sőt Muir a színpadra hívta a közönséget, de nem úgy, ahogyan mondjuk a Thirty Seconds To Mars tavaly, amikor a zenészekhez nem érhettek az emberek. Itt konkrétan talpalatnyi hely nem maradt a színpadon, és hatalmas ölelkezések között nyomták le a Suicidal-himnuszt. Felejthetetlen koncert lett volna, ha nem ezen a színpadon látjuk őket.