Kate Nash, hozzám jössz?

Néha egy koncertnek sokkal komolyabb tétje van, minthogy mennyire jó a fellépő. A szombat délutáni Kate Nash-koncerten a szerelem és a lánykérés volt a fő téma, aminél jobban kevés dolog passzolhat az előadóhoz. Talán ettől sokkal szórakoztatóbb is lett, mint várható volt. Nagyon jó látni, ha valaki van annyira tehetséges, hogy magával tudjon ragadni, egyenesen a saját világába, ami ráadásul eléggé különbözik a sajátomtól.

Kate Nash nem popsztár, hanem egy amerikai független film mesebeli főhőse (a Little Miss Sunshine és a Once összegyúrva), aki egyszerre cuki ahogy szívet mutogatat az ujjaival, naiv élettel teli szövegeivel, érthetetlen a sikongatásával, de mégis őszinte, tehetséges. És persze pajkos. Ha Dizzee Rascalról azt mondtuk, hogy ha nem zseninek születik, akkor most kirakatokat törne be Londonban, akkor Kate Nashről azt kell mondanunk, ha nem tehetségesnek születik, akkor is Tottenhamben gyűjtene adományokat.

Persze popsztár is, akinek a legbohókásabb dolog sem túlzás: a koncert végén felpattant a zongorára, hogy vadul taposni kezdje azt, de már az elrugaszkodás pillanatában két road vetődött oda, hogy megfogja és stabilan tartsa a zongorát. Blődség volt, nevetett is magán, de jól állt neki.

A lány minden dalában önmagát írja, hogy minden dallal és szöveggel közelebb kerüljön önmaga megismeréséhez. A koncert egyik legjobb része így a Mansion Song című dal volt, amit csupaszon, versként kezdett el szavalni, és ahogy minden jó vers, a szöveg ritmussá majd dallá vált. Sikítozott, ordított, remek performansz lett belőle, mert ez egy kiáltvány volt önmagáról, a 21. század független nőjéről, aki már nem köt, hanem csábít és szeretkezik, a Glamourt és a Guardiant pedig egyszerre olvassa. Az alábbi videó nem tegnap készült a Mansion Songról, de talán érthető lesz a szöveggel kiegészítve:

Dalaiban sokat énekel a szerelemről, a fiúkról, önmagáról, a szexről, az élet szemétségeiről, csak sorolja a lelke és a világ bajait, vagyis teljesen hétköznapi dolgokat, és mindig azon a vékony határon mozog, ahol elválik a boldogság a szomorúságtól. Az őszinteség a megjátszástól.

Egy magának való, tehetséges lány Nash, aki kiskora óta az önkifejezés útjait kereste, zongorázni, gitározni tanult, kipróbálta a színjátszást is. A mesebeli fordulópont életében egy lábtörés volt, mivel sehova nem tudott kimozdulni, anyja vett neki egy elektromos gitárt. Ekkor állt össze a fejében a kép, hogy a dalírással foglalkozzon, fel is lépjen, és a Myspace-re töltögesse fel a dalait.

2005-ben a Carolines a Victim című dal volt az első tőle, két évre rá követte első albuma (Made of Bricks), ami a Foundations című szám miatt óriási siker lett. Később erről az albumrról olyan dalok lettek slágerek, mint a Moutwash, amiből kiderül, hogy milyen kedves angol lány ő, akinek szeplős az arca, sok teát iszik, és bár a fiú próbálja uralni, ezt nem hagyja. De erről az albumról szólt a Pumpkin Soup és a Merry Happy is. Tavaly áprilisban a Do-Wah-Doo-val indult második albumának, a My Best Friend Is You-nak a menetelése. Most gyártja a harmadik albumot, a stúdióban már felvették a My Chinchilla című számot. Ezt a koncerten el is játszotta.

A színpadot és a szereplést láthatóan nagyon szereti, magabiztoan gitározik és zongorázik, énekel és mozog, talán ezért is engedheti meg magának, hogy néha belenevessen egy-egy dalba, vagy nyíltszínisegítséget kérjen a roadoktól, ha elnyom valami gombot a szintetizátorán. Figyel a közönségére és játszik is velük. Trükkös ruhája sem tudta megviccelni: az egyberuha alja a csuklójához volt kötve, ami ha elképzeljük, olyan mintha egy csimpánz lépett volna fel, de majd a képeket megnézve biztos nem ez jut majd senki eszébe. Sőt. Az biztos, nem könnyű benne zenélni.

Szerencsésebb esetben egy koncertnek van története, a szombati Kate Nashnek nagyon is volt. Egy fiú feleségül kérte Kate Nasht, előbb csak messziről ordítozva, majd a testére rúzzsal felírta, hogy Marry Me, és mivel az énekesnő nem tudott nem foglalkozni vele, a srácot egy idő után kézről-kézre adták előre a fejek felett. Megküzdve a biztonságiakkal, a fiú felment Nash mellé, aki zavarban volt, közös képet készítettek, majd leültette a srácot maga elé a színpadra, hogy eljátssza neki a Foundationst. Ebben kedvesen elmeséli a lány, hogyan küzd meg barátjával, amikor tudja, le kellene lépnie, de nem megy. A srác pont azt a fiút jeleníti meg, aki Kate Nash dalszövegeiből ismerünk: szerelmes, őrült, megtesz mindent és csak rá figyel. Nem csoda, ha zavarban volt az énekesnő, ha így kiül egy fiú mellé a színpadra.