Házibuli Kelisszel

Hiába nem volt idén Quimby, Kiscsillag, meg Pál Utcai Fiúk sem, azért a SZIN szervezői nélkülük is összehozták, hogy a nagyszínpad előtt legyen szombat este a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó BTK-s lányok száma az egész országban. Elég volt ehhez a Hiperkarmát, a PASO-t, na meg persze a 30Y-t egymás után szervezni. Utóbbi együttes frontembere jól meg is érezte ezt, úgyhogy csak abban a fél órában, amíg hallottam őket, vagy tízszer mondta el, hogy mennyire király a SZIN, a közönség és persze Szeged. Unalmas is volt egy idő után, de a zenéjük még inkább.

Hasonló volt a helyzet a Pepsi Színpadon is, csak ott azok a fiatalok gyülekeztek, akik valamiért azt képzelik, hogy a Road és a Depresszió jó zenekarok. Ment is az ugrálás az utóbbira rendesen, bár ahhoz képest, hogy az este folyamán hány helyen hallottam tinilányoktól, hogy „juj, mindjárt kezdődik a Depi”, nem is voltak olyan baromi sokan kíváncsiak rájuk, mint azt képzeltem. Az a néhány száz ember viszont tényleg jól szórakozott, amit a zenekar is igyekezett meghálálni: a vége felé valami össznépi együtténeklést próbáltak összehozni az előttük fellépő többi együttes énekesének segítségével, de végül csak a Blind Myself frontembere mászott fel melléjük, és még neki is olyan halk volt a mikrofonja, hogy szinte hallani sem lehetett.

A Borsodi Malátabárban eközben a Hősök, majd Akkezdet Phiai volt a program. Bár gyakran van olyan érzésem, hogy a magyar, undergroundnak nevezett hiphop neves képviselői szinte kivétel nélkül valamiféle Geszti Péter-kórban szenvednek, ezúttal amennyit elcsíptem Akkezdet Phiai fellépéséből, az meggyőzött róla, hogy azért közel sem ilyen rossz a helyzet. Sőt, nem csak jó hangulatú buliba csöppentem, de még tényleg jó szövegeket is sikerült elkapnom.

Most jönne az, hogy miután a BTK-s lányokat felváltották a diszkós csajok a nagyszínpad előtt, elkezdődött az idei SZIN egyértelműen legaktuálisabb fellépőjének számító Kelis koncertje, ezzel szemben viszont az történt, hogy a közönség nem igazán tudta, mire számíthat az amerikai énekesnőtől, így előzetesen nem is várakoztak túl sokan a kezdésre. Közben hallottam egy kisebb társaságot arról értekezni, hogy egy igazi seggrázós rnb-bulira számítanak, egy tökrészeg srác meg arról tartott kiselőadást a nagyszínpadhoz vezető út szélén, hogy Kelis a legnagyobb diszkókirálynő jelenleg az egész világon. Ő valószínűleg igazi rajongó lehetett, és nagyjából azt is eltalálta, hogy milyen műsorral készült Nas egykori felesége SZIN-re.

A Magyarországon eddig egyszer, egy csúfosan félresikerült bulin, egy nagyon rossz zenekar kíséretében fellépő Kelis tíz perc alatt világossá tette, ő is leginkább diszkódívaként értelmezi jelenlegi önmagát, úgyhogy le is nyomta szinte egy az egyben a legutóbbi, híres dance-producerekkel készített albumának anyagát, meg például Calvin Harrisszel és Benny Benassival közös számait. Egy színváltós mikrofonállvány előtt énekelt, mögötte egy DJ-csaj pakolta a zenéket, amikre egy dobos segített rá. A finoman szólva is haknifelállás ellenére azzal nem lehetett vádolni a fején apró angyalszárnyakat viselő énekesnőt, hogy ne adott volna bele apait-anyait a show-ba. Bár, azért először kicsit kevésnek tűnt, hogy szinte egyedül neki kell betölteni a színpadot, de rövid idő alatt ezt is könnyedén megoldotta. Igaz, lehet jobban érezte volna magát, ha tényleg egy diszkóban kell fellépnie. Meg sem próbált hagyományos koncertélményt nyújtani: szinte egyáltalán nem voltak számok közti szünetek, alig kommunikált a közönséggel, mindezt pedig csak tovább fokozta, hogy egy rakás aktuális dance-slágert és egyéb ismert zenéket kevertek a műsorba. Volt még Nirvana is, egyik legnagyobb slágerét, a Milkshake-et meg például Madonna Holiday-jével kombinálva, amolyan élő mashupként adta elő. Ez pedig úgy tűnt, egyáltalán nem zavarta a közönséget, láthatóan sokkal inkább bulizni akart a nagyszínpad előtti tömeg, mintsem azzal törődni, hogy hallja-e valamelyik régebbi slágert teljes valójában, vagy, hogy mit keres a Duck Sauce Barbra Streisandja Kelis műsorában. Az utolsó negyed órában már tényleg olyan volt a fellépése, mintha valami házibuliban, részegen YouTube-ról rakosgatnánk be zenéket, amire elhívtuk Kelist énekelni, ez pedig így biztos borzalmasan hangzik, ennek ellenére mégsem volt az. Energikus, lendületes, szórakoztató fellépés volt, a közönség pedig láthatóan nyomta volna akár hajnalig, ha az énekesnő bírja szusszal, Kelis azonban még annak sem adott esélyt, hogy legalább egy picit elfáradjon. Nagyjából egy órányi műsor után leszaladt a színpadról és vissza se jött, biztos elment megetetni 2 éves kisfiát, akit a hírek szerint elhozott magával Szegedre. A helyében pedig csak a Swedish House Mafia maradt, mármint nem tényleg, hanem csak a DJ-pultból, amit aztán pár perc után óvatosan odalopakodva ki is kapcsolt az egyik technikus, hogy rögtön el is kezdhessék szétszedni. Semmi ráadás, semmi sziasztok, köszi. A tömeg láthatóan kicsit csalódottan kezdett el szétoszlani, hogy aztán a többi, szokásos szabadtéri bulihelyen folytassa a pumpálást.

Kelisszel egyszerre zenélt a Pepsi Színpadon a kanadai Danko Jones, róluk sajnos sikerült teljes egészében lemaradnunk, pedig a Depresszió után ránk fért volna valami normális rockzene is. Akik hallották őket, az elmondások alapján nem csalódtak.

A Music Channel Arénába a koncertek után ezúttal sem akartak túl sokan lenni, még úgy sem, hogy kettőtől háromig az egykor egész felkapott DJ, Jimmy Van M játszott olyan zenét, amit valamikor még progressive house-nak neveztek sokan.

Nem vennék rá mérget, hogy jelentősen tovább növekedett a fesztiválozók száma péntekről szombatra az idei SZIN-en, az viszont biztos, hogy egyértelműen az utolsó volt a legbulisabb este a fesztiválon.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!