A locsólókocsi sikeresebb volt, mint mi - interjú Csík Jánossal

2012.07.03. 12:30 Módosítva: 2012.07.03. 15:55
Az Index fesztiválblogja
csoportkep

A Csík zenekar idei koncert-naptárában nyárra már nem túl sok üres hely akad. Fesztiválról fesztiválra járnak a különleges vendégekkel tarkított műsorukkal. Az EFOTT nyitónapján például Presser Gábor és a Magna Cum Laude-énekes Mező Mihály is velük lesz a színpadon. Csík János zenekarvezető-hegedűssel beszélgettünk.

Elég meleg van mostanában, de önök már edzettek, a Volton is így léptek fel múlt héten. Ki lehetett bírni?

Borzasztó hőség volt, közel 40 fok és tűző nap. A közönségnek és nekünk is nagyon kemény volt, így mindenkinek elismerésem, aki dolgozott. A szervezőknek nagyon jó ötletük volt a tűzoltókocsis locsolás, így lehet, hogy a locsolóknak nagyobb sikere volt, mint nekünk. Viccet félretéve, nagyon tisztelem a közönséget, amiért ilyen időben is kíváncsi volt ránk, így is közel kétezren voltak. Számunkra külön kihívás volt a hangszerek folyamatos hangolása. Az akusztikus hangszerek nehezen bírták a forróságot, de legalább mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy élőben játszunk.

Időjárás tekintetében ezen a héten sem lesz nagyobb szerencsénk, de kedden máris itt az efottos szuperkoncert. Kinek az ötlete volt a nyitónapi fellépés?

Ez a szervezőknek köszönhető. Az EFOTT-osok részéről ez egy komoly bizalom bennünket illetően, hogy a nyitónapra tettek bennünket.

Hozott változást a Csík zenekar népszerűségében a világzene előretörése?

Rögtön pontosítanék. Mi nem világzenét, hanem a magyar népzenét és a könnyűzenei műfajokat ötvözzük akár swinges lüktetéssel. Van feldolgozásunk, ami tradicionális bluesdallam alapján készült, a Senki nem ért semmit, de csak ez az egy ilyen. A saját feldolgozásaink alapja a magyar népzene. A világzene már egy angol szó, amit a kiadók hoztak létre, amikor Írországban az ottani népzene beépítésével megszületett ez a stílus, és nem nagyon találtak rá megfelelő szót. Magyarországon már korábban is előfordult, hogy a népzene és a popzene ötvözése, például az Illés zenekarnál, így ez nem annyira új keletű dolog nálunk. A Csík zenekar esetében ellenben az az egyedi, hogy nem a rockzene frissíti fel magát a népzenei dallamokkal, hanem a népzene öleli magához a rockzenét, és igazolja azt, hogy milyen szép és kemény tud lenni a magyar népzene. Megmutatja azt, hogy az akusztikus előadásmódja mennyire emberi, hogy elektronikus hangszerek nélkül is megszólal az, ami a rockzenében megszületik.

A fesztivál-meghívásokból, vagy például a voltos koncert közönségjelenlétből egyébként tényleg lehet látni, hogy népszerű a fiatalok körében is ez a műfaj, bár ezek a fajta zenei rendezvények azért elsősorban a fiatalokat vonzzák, így ez nem is véletlen. Az év egyéb időszakában, amikor például városi rendezvényeken vagyunk, minden generáció jelen van, a gyerekektől az idősekig. Egyéb rendezvényeken pedig a harmincasok, negyvenesek, vagy akár az ötvenesek is ott vannak, így a mi esetünkben igazi közösségteremtő ereje van a zenének, és ez az igazi siker, hogy minden generációnak megnyitja a szívét, lelkét, amit csinálunk.

Hogyan választ a zenekar vendégelőadókat? Régebbi ismeretségek vagy ajánlások, megkeresések útján?

Mindegyik máshogy. Manapság a szervezők kérik, hogy kiket vigyünk magunkkal, de korábban, Lovasi Andrással például azért alakult ki a kapcsolat, mert Szabó Attila kollégánk hosszú ideig muzsikált együtt a Kispál és a Borz zenekarral, gyakran hívták vendégzenésznek, és innen eredt a barátság, és a közös zene is. Mi is játszottunk, és játszunk ma is Kispál-feldolgozásokat, a mi egyik régi lemezünk pedig megtetszett Andrásnak, és beemelte az ő repertoárjukba, még a Kispál és a Borz idején. A quimbys Kiss Tibor vagy Presser Gábor megkeresés alapján indult, Dresch Mihály jazz szaxofonos pedig több évtizedes barátság részemről, gyakran jön velünk, mert nagyon szereti a magyar népzenét, és ugyanilyen a Ferenczi Gyuri is, aki a szájharmonikázás igazi királya, tehetségét még Amerikában is elismerték. Őt én magam hívtam, hogy zenéljen velünk.

Efott-próba a Magna Cum Laude-énekes Mező Misivel
Efott-próba a Magna Cum Laude-énekes Mező Misivel
Fotó: Légrády András

Milyen kritikákat kapnak az autentikus népzene kedvelőitől? Mennyire befogadhatóak számukra ezek a feldolgozások?

Nem emlékszem, hogy nagyon kirívó kritika ért volna minket. Biztos, hogy ilyenkor - mint mindig, amikor valami új, valami más születik - megfogalmazódnak vélemények, de az is fontos, hogy ki mondja, és hogy amit mond, azt mivel indokolja. Számomra mindig fontos volt meghallgatni a kritikát, a jót és a rosszat is. A negatív kritikából tanulni kell, illetve a pozitív kritikát sem kell mindig komolyan venni, mert lehet, hogy éppen elfogult.

Mit tekint a zenekar az eddigi legnagyobb sikerének?

Tulajdonképpen több olyan dolog is volt, amit mondhatnék, nem is tudom hirtelen, melyiket említsem a legjobbnak, hiszen mindegyik a maga módján fontos. A kor falára lemezünk, ahol ez az egész elindult, az Ez a vonat... kiadványunk, amelyik a legsikeresebb lett, vagy a Senki nem ért semmit lemezünk, ami Fonogram-díjas lett. Vagy a sok neves kitüntetés, a Magyar Örökség díj, vagy a Prima Primissima díj, és még sorolhatnám a díjakat. Engem személyesen kitüntettek a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, ezek olyan kitüntetések, amik nagyon fontosak, de épp ilyen fontos, amit említettem, hogy Sopronban a tűző napon is odajött az a néhány ezer ember, mert úgy érezték, hogy nekik ott kell lenniük. Ugyanilyen volt, amikor a Petőfi Csarnokban 2005-ben, egy Kispál-koncertre meghívtak bennünket, és a koncert közepére tette Lovasi András azt a néhány feldolgozás-számot, amiben részt vettünk. Amikor megszólaltunk, ott volt a két-háromezer ember döbbent csendje, majd néhány másodperc múltán az az igazi nagy ováció, ami végül kinyitotta a kapukat, nemcsak a mi népszerűségünk és útra találásunk kapuját, hanem a közönség nyitottságának kapuját is.

Mi a következő lépcsőfok? Vannak már publikus tervek?

Jövőre lesz a zenekar fennállásának 25. évfordulója, ami azért nagy dolog, folyamatos működés mellett. Ez alkalmat ad arra, hogy ennek kapcsán sokféle koncertet adjunk. A jövő évi Tavaszi Fesztiválon egy olyan koncertsorozatunk lesz, ahol szimfonikus zenei kísérettel fogunk játszani, és más jellegű feldolgozások fognak megszólalni. Emellett olyan koncerteket szervezünk, ahol felidézhetjük az elmúlt 25 év legjobb, legemlékezetesebb dalait, valamint egy kiadványunk is megjelenik, egy kiskönyv fotókkal, leírásokkal és egy olyan best of lemezzel, ami összefoglalja az elmúlt éveket, illetve egy-két olyan dallal, ami külön lemezen még nem szerepelt. Ez a mi ajándékunk a közönségnek az együtt töltött évekért.