Vörös ruhás papparappam

2012.08.11. 16:54
1 hozzászólás

Bebel Gilberto nekem nyugis háttérzene, amire jól lehet dolgozni vagy házimunkát végezni, könnyen hallgatható és könnyen felejthető bossa nova – persze a zenei műfaj nem meglepő annak fényében, hogy a hölgy papája írta a Girl from Ipanemát. Szóval nem a Szigeten keresném először Bebel Gilbertót, hanem az mp3-lejátszómban, esetleg egy fülledt pinceklubban, leginkább akkor, ha az a pinceklub valahol Latin-Amerikában van.

Kicsit kétkedve mentem el tehát a pénteki koncertre, ahol a vörös kisestélyis Bebel Gilberto első blikkre idegennek hatott a söröket szorongató, szellős tömeg előtt. Egy halk gitár, egy háttérben maradó szintetizátor, egy dobos, aki komótosan maszatol két dobseprűvel és egy fuvolás – úristen, mi lesz ebből, gondoltam.

Egy könnyed és bájos koncert, az lett. Aki vette a fáradságot, hogy előremenjen a ritkás első sorokba, arra biztosan hatott Bebel Gilberto vonzereje. Ezt a nőt közelről kellett nézni, ahogy szíveket mutogat, puszikat dobál, és hol a zenészekkel viccelődik, hol pedig eljátssza, hogy véletlenül kivillantja a skiccelt ruhájából lábait. És közben mosolyog, mosolyog, mosolyog megállás nélkül. Szeretnék 46 évesen ennyire energikus lenni, mint a bossa nova dívája.

És így, közelről egy nagy fesztiválon is működött a produkció, a zene persze továbbra is könnyen felejthető, de amíg szólt, könnyen hallgatható is volt, ráadásul ezúttal éppen házimunkát sem kellett végezni rá. Gyakran még a szöveg sem jelentett problémát, sok volt a lalázás, és nem hiszem, hogy a papparappam bármilyen nyelven jelent valamit. Egy-két kisebb elkanyarodás volt ugyan elektronikus irányba, pár dalsor skandálása pedig már-már rapre emlékeztetett, de azért a bossa nova fölényesen győzött. És közben mégsem jutott eszembe egyszer sem, hogy João Gilberto lányát hallom, Bebel nem maradt a papa árnyékában.

Péntek este tehát egy vörös ruhás nő megmutatta, hogy a Szigeten tényleg minden zene megtalálhatja a helyét. Bebel Gilberto jelenléte gyorsan elrabolt egy és negyed órát, kockázatok és mellékhatások nélkül lehetett hallgatni, kicsit ellazulni rá, aztán a ráadás után menni, keresni egy jobb koncertet, vagy – amire nagyobb esély volt – egy rosszabbat.