Attól, hogy mellünk van, még nem leszünk csajbanda – Katzenjammer-interjú

2012.08.15. 17:09
Az Index fesztiválblogja

Szombat délután az utolsó pillanatban kaptuk a hírt, hogy interjút készíthetünk az aznap este fellépő oslói multiinstrumentalista folk-pop csajzenekar két tagjával, Solveiggal és Mariannéval. A két norvég lány kendőzetlen őszinteséggel beszélt nekünk többek között arról a tragédiáról, amely meghatározta a zenekar gyökereit, a tradicionális magyar hangszerről, ami még hiányzik a gyűjteményükből, valamint azokról a kérdésekről, amelyeket már nem szabad nekik feltenni.

Sokat merítetek a balkáni népzenékből. Van lehetőségetek egyáltalán, hogy élőben hallgassatok ilyen zenéket Norvégiában?

Solveig: A balkáni zenével először a Roskilde fesztiválon találkoztam, a kilenc ember halálát követelő tragédia másnapján. Én is ott voltam azon a koncerten (2000-ben a Pearl Jam fellépése közben a tömeg halálra taposott kilenc ember – a szerk.), és a rákövetkező nap rendkívül megrendült hangulatban volt mindenki a fesztiválon, a föld tele volt szórva virágokkal a Narancs Színpad előtt, ahol a tragédia történt. Amikor arrafelé bóklásztam, meghallottam egy gyönyörű zenét, ami teljesen magával ragadott, de nem csak engem, mert mindenki leült a színpad előtt. A Goran Bregović Wedding and Funeral Orchestra játszott éppen, és nagyon szimbolikusnak éreztem, hogy éppen ők léptek fel az előző este után. Ott és akkor teljesen belezúgtam a zenéjükbe, különösen a lassú számaikba és a balladáikba, és azóta is nagy hatással van rám.

Tudod, hogy fellépnek a Szigeten is?

Solveig: Igen, láttam, de sajnos holnap lesznek... nagy kár.

Azt olvastam, a Katzenjammer első dalait egy titkos ötödik tag, egy bizonyos Mats írta.

Marianne: Mats olyan, mint egy gépezet, százával írja a dalokat. Van egy saját bandája is, de mindig maradnak szerzeményei a fiókban. Anne Marit (a Katzenjammer egyik tagja – a szerk.) és Mats összedugták a fejüket, így indult az együttesünk. Mi hangszereltük ezeket a dalokat, és nagyon jók lettek, így kértünk tőle még, ő pedig még többet írt nekünk. De saját magunknak is szerzünk dalokat, és Mats nem a titkos tagunk, mi nélküle is Katzenjammer vagyunk.

Egy csajzenekarnak elvileg nem arról kellene szólnia, hogy megmutatja a világnak, hogy mindent meg tud oldani maga is?

Solveig: Ez csak egy véletlen egybeesés volt! (bosszankodva néz a riporterre) Azért történt így, mert Anne Marit történetesen Mats haverja volt, és tudott arról, hogy Matsnek mennyi jó szerzeménye van, és szerette volna eljátszani őket. Nem befolyásolta volna a dolgokat az sem, ha Mats történetesen egy lány. Attól, hogy mellünk van, még nem leszünk csajbanda, akik „meg akarják mutatni a világnak”, csupán zenélni akartunk.

Marianne: Állandóan megkérdezik tőlünk azt, amit te is, és mindig azt válaszoljuk, hogy együtt írjuk vele a dalokat, erre visszakérdeznek, hogy egyedül nem akartok írni végre valamit? Számunkra az a fontos, hogy ne legyünk korlátok közé szorítva a zenénkben egy irányból sem. Ha találunk egy jó dalt, amit akár mi írtuk, akár más, a leglényegesebb mindig az, hogyan fogjuk előadni.

Korábban egy bizonyos norvégiai popegyetemre jártatok, bár egy ilyen intézményt innét Magyarországról nehéz elképzelni, hogyan is nézhet ki.

Solveig: Marianne kivételével, mert ő elég szerencsés volt, hogy ne járjon oda. (nevet) Inkább szabadegyetemnek mondanám, és bár egy jó kis iskola volt, igazából nincs sok köze ahhoz a zenéhez, amit mi játszunk. Egy dologban nagyon hasznosnak bizonyult: sokat tanulhattam a produceri munkafolyamatokról, mert azon gondolkodtam, hogy talán egyszer producer leszek, és mindent, ami erről a szakmáról tudok, azt ott sajátítottam el.

Úgy tudom, hatalmas hangszergyűjteményetek van. Tudtátok, hogy nekünk magyaroknak is van néhány különleges hangszerünk?

Solveig: Ting-ding-ding-ding-ding... (dúdol, miközben kezeiben képzeletbeli verőkkel üti a hangszert)

A cimbalomra gondolsz?

Solveig: Igen! Már nagyon régóta álmodozunk arról, hogy nekünk is legyen egy saját cimbalmunk, de sajnos a hangmérnökünk megtiltotta, mert csak begerjedne tőle koncert alatt az összes erősítőnk.

(nevet) Ha valaha is akusztikus műsorral fogunk turnézni, biztosan ott lesz a színpadon ez a hangszer is.

A neveteket egy ősrégi amerikai képregénysorozattól, a Katzenjammer Kidstől kölcsönöztétek, aminek a főszereplői a szülei ellen lázadó ikerpár, Hans és Fritz. Ti is ilyenek vagytok?

Solveig: Nem ilyen értelemben vagyunk lázadóak. A karaktereink és a zenénk egyfajta válasz a mainstream zeneipar ellen, ami szerintem mostanában elég rossz irányba halad. Azt hiszem, fontos lenne visszaszerezni a hitelességet, és megmutatni, hogy tényleg van létjogosultsága a valódi zenének is, amit nem feltétlenül a pénz mozgat.

A norvég zeneiparra gondolsz?

Marianne: Ez sokkal általánosabb jelenség, nem csak Norvégiára, hanem az egész világra gondolunk. Világszerte dívik az a felfogás, hogy egy dalt muszáj egy adott kaptafára szabni, meghatározott hosszúságúra alakítani, és nem lehet benne szóló sem, valamint egyéb szabályoknak is meg kell felelnie, ha az ember szeretné kiadni, vagy visszahallani a rádióban. Mi bármiféle ilyen szabály nélkül szeretnénk játszani a Katzenjammerben, ebben az aspektusban lázadunk, és a zenei szabadság a legfontosabb a számunkra.

Solveig: És most ismét fel lehetne tenni az a kérdést, amit korábban már feszegettél. A csajbandákkal kapcsolatban ugyanis létezik egy olyan előítélet, hogy vagy nagyon cukinak, vagy harcias amazonoknak kell lenniük. Mi valahol a kettő között helyezkedünk el, szóval azt is meg akartuk mutatni, hogy másféle csajzenekar is létezhet a világon, bár soha nem „csajzenekarnak” indítottuk útjára a Katzenjammert, csak történetesen épp mindannyian lányok vagyunk.

És hogyan fogadnak titeket Norvégiában? Egyáltalán újdonságszámba megy egy ilyen zenekar egy olyan országban, ahol ennyire demokratikusak a társadalomban a nemi szerepek közötti viszonyok?

Marianne: Sokszor az az érzésem, hogy az emberek jobban koncentrálnak arra, hogy lányok vagyunk, mint mi magunk. Néha tényleg van előnye, mert rögtön felfigyelnek ránk az emberek, ugyanis sajnos tényleg nincs sok csajzenekar, és ha valamelyikünk kilépne, most már elég furán venné ki magát, ha egy fiút vennénk be a helyére.

Tehát emiatt lettetek egy kicsit mérgesek rám, amikor az interjú elején ezt a kérdést feszegettem?

Solveig: Mérgesek azért nem lettünk... csak úgy gondoljuk, hogy most már eljutottunk oda, hogy azt szeretnénk, inkább a zenénkre koncentráljanak az emberek. De tényleg nincs sok hozzánk hasonló, csak lányokból álló zenekar, szóval érthető, ha most még erről is faggatnak minket, bár remélem, hamarosan már elfelejtik majd ezeket a kérdéseket!

A Katzenjammer név másnaposságot és lármázást is jelent. Szerintetek melyik jellemez titeket jobban a kettő közül?

Marianne: Ha eljössz egy Katzenjammer-buliba, biztosan másnapos leszel a hatalmas partitól!(nevet)

Solveig: Azt hiszem, most már tényleg a másnaposság illik ránk jobban, ugyanis már nem játszunk annyira rosszul a hangszereinken, mint korábban, amikor még nem ismertük őket eléggé.