Bárki lehetne Steve Aoki
Először is be kell vallanom, hogy eddig azt hittem, egyetlen Steve Aoki-dalt ismerek, de még a fellépés előtt kiderült, hogy valójában egyet sem: a WARP című dalban ugyanis csak vendég volt, és valójában a Bloody Beetroots írta. Nagyot persze így sem hibáztam, hiszen Steve Aokitól nehéz számokat mondani, ugyanis a 35 éves DJ tulajdonképpen tényleg nem csinál semmit. Mármint csinál, biztos keres is vele sok pénzt, de azt, amit a Kaliforniában felnőtt Aoki adott a Balaton Soundon még performansznak is csak nagyon nehéz nevezni.
Adott ugye egy eleve ellenszenves fejű figura, akinek annyira bejött a leginkább a Justice által elindított electrohouse, hogy vett magának egy csomó fasza cuccot, és elkezdte gyártani is. Mivel dalokat gyártani nem tudott, ezért beérte a legidegesítőbb hangzások összegyűjtésével, amiket aztán úriember módjára baszott oda a négynegyedre. Mivel úgyis hangos ez az egész, nem is kell ezzel többet foglalkozni.
Na ez a remek terv annyira bejött neki, hogy szinte telt ház volt a szerencsére Prodigy-pólókkal is bőségesen ellátott Balaton Sound nagyszínpadán azért, hogy megnézzék az ember, aki már el sem akarja játszani, hogy a DJ-k bármit is csinálnak a színpadon. A kép úgy nézett ki, hogy ott volt a hosszú hajú Aoki, aki felrakott egy 3-4 perces dalt, és onnantól ugrált a színpadon, locsolt némi kölyökpezsgőt, poroltóval támadta a közönséget, illetve valami védjegyként több tortát is bedobott a civilek arcába, akik persze mind a nagybetűs durva buli jeleként érzékelték ezt.
A probléma az, hogy Steve Aoki szettje akkor sem lehet durva, ha beszakad a dobhártyám a sok értelmetlenül széttorzított basszustól, mert még ahhoz is túl buta, hogy durvának tűnjön. Ha már az elektronikus zenéknél úgyis minden hozzáértő kereszténydemokrata drogot kiált, akkor Aoki produkciója és a jól megcsinált dizsi között pontosan annyi különbség van, mint a kokain és a kati között: a kokain egy jól kitalált szórakozási forma, addig a kati a Skinsen felnőtt tinik vékony pénztárcájára szabott szemét.
A fellépés legkiborítóbb része mégsem a béna zene, az ellenszenves Aoki, és a Soundon is kiemelkedően prosztó közönség volt, hanem a felismerés, hogy Aoki egyébként vacak DJ. A zeneválasztástól eltekintve is többször botrányosan bénán kever, azt pedig külön élmény volt figyelni, hogy a ritkán megcsavart potméterek megcsavarása utána sem történt soha semmi változás a zenében. Persze nehéz is komplex zenét gyártani úgy, hogy egy fellépés nagyrészében tortákat kell dobálni, hiszen arra a színpadi elemre van meg a kellő büdzsé, ha már zöld lézerre, meg vetítésre nincs.
Soha nem gondoltam volna, hogy leírom, mert valahogy mindig a rockzene-ellenes kisnyugdíjas nénik jutnak eszembe, de itt nincs más lehetőség: ezt márpedig én is meg tudnám csinálni. Sőt, akár a közönségből is bárki.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon