Ilyen az elektronika, ha okos
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Fesztivál cikkek
Aktuális
Július 11-től - négy napon át - hetedszerre is Zamárdi szabadstrandja ad otthont a Balaton Sound fesztiválnak. Bár a fesztivál még egész újnak számít a Sziget Szervezőiroda repertoárjában, de kétségtelen, hogy méltó követője idősebb - Volt, Sziget, Félsziget - testvéreinek, sőt már élete első évében fergeteges sikert aratott, nem hagyva kétséget egyetlen igazi bulira éhes hazai vagy külföldi látogatónak, hogy nyáron erre a néhány napra Zamárdiban a helye! A nagy nevek közül fellép a fesztiválon Calvin Harris, Armin Van Buuren, a Prodigy, a Wu-Tang Clan, vagy például a Justice. Jön a világ egyik legkeresettebb DJ-producere, Avicii, itt lesz Afrojack, az ikonikus holland DJ, Fedde Le Grand és sokan mások. Európa legjobb közepes méretű fesztiválja iránt még az eddiginél is nagyobb az érdeklődés - állítják a szervezők. A Zamárdi szabadstrandján megrendezett esemény először nyitja meg kapuit a vízi közlekedés előtt, ennek köszönhetően mindenki átélheti az amerikai yachtokon rendezett partik hangulatát vadonatúj kiadásban, a Balatonon. A vízparton csaknem kézilabda-pálya nagyságú stég-komplexum várja napközben azokat, akik partihangulatban szeretnének napfürdőzni. A vitorlással érkezőket nonstop vízi személyszállítással és vízparti bejárattal támogatja a rendezvény, így a saját hajóval érkezők a nap bármely szakában bejuthatnak a rendezvény területére. Jegyárak: Balaton Sound Napijegy: 15 000 Ft VIP napijegy: 30 000 Ft Balaton Sound Bérlet - elfogyott!
A Balaton Sound vasárnapra jócskán betárazott az elektronika igényesebb oldalával kacérkodó fellépőkből. Ezek közül kétségkívül a német polihisztor, DJ Koze és az újkori brit e-zene egyik díszpolgára, Four Tet emelkedett ki a leginkább. Személy szerint marhára vártam rá, hogy a nagyszínpad környékén felszedett idegzsábákat valahol az ő produkcióikon dobálgassam le, így duplán jól esett mindkettő.
A tech-house intelligensebb oldalát megfogó német DJ Koze fél 9 körül kezdett a Telekom Teraszon, bár ennek a bulit megelőző negyed órában semmi jele nem volt. A kezdeti érdeklődést jól bemutatja, hogy a negyedkor szinte tök üres tánctéren csak a szomszédos vécésorban forgó tömeg generált némi forgalmat. Amikor kezdésnek felrakott valami melodikus tech-house-t, persze hirtelen megugrott a látogatók száma, a tömény basszus még a budiból is kirázott mindenkit.
Szettje végig egy jól működő munkafolyamat volt, indokolatlanul egyetlen számot sem vágott el idő előtt, mindegyikből kisajtolta, amit ki lehetett. A hosszan kitartott, egyszer mellszőrállítóan kemény, máskor pedig befordulósan puha beatek közötti kapcsolódási pontot a produkció szinte száz százalékát elkísérő szintiformulák adták, azok majdnem mindegyik számban helyet kaptak, hol trance-esen utaztattak, hol pedig csak úgy ott voltak és támogatták a basszusokat. A szomszédban játszó Fedde Le Grand, és a többi nagyszínpados iparmágnás után kész felüdülés volt végre olyan előadót is hallani, aki bele is nyúl a szettjébe, magyarul nagybetűsen mixel, nem csak díszhuszárként ugrabugrál és patikamérleggel méri ki a dropok között eltelő időt.
Koze minden egyes kiállást saját szájíze szerint bűvölt meg, sokszor a basszusokat is hol teljesen váratlanul, hol pedig egészen lassan húzta rá az ütem nélküli részekre, és gyakran pakolt minden negyedikre vagy nyolcadikra valamilyen meglepicsomagot. A német dj a 2008-as remixalbumához, a Reincarnationhöz hasonló stíluskavalkádott hozott össze, volt itt kegyetlen szintitörmelékekkel támadó microhouse, gitárfunk, csilingelős karibi-vonal és némi törzsi dob is, de a csúcs mégis az volt, amikor egy levegős ambient house és elektro-mintákat is tartalmazó trekket úsztatott be és bontott ki szépen lassan. De újraértelmezte például Moloko Sing It Backjét is. A közönség összetétele is sokat dobott az élményen, csak olyan arcok fordultak meg itt, akiket sehol máshol nem lehetett látni, szóval nagyon kevés volt a buliszemüveges gumiállatkás partikatona és a kigyúrt kopasz karbatett kézzel álló, a zenét szigorú fejbiccentésekkel átélő egyén.
Ami a zárást illeti, arra körülbelül csak akkor találnék szavakat, ha valami közel-keleti terrorista a mellbimbóimba áramot vezetve arra kényszerítene, hogy mondjak pozitív dolgokat a nagyszínpad környékén bohóckodó haknivitézek álfellépéseiről. Matthew Herbert Is Only-remixére olyan magabiztosan pakolta rá az idei év egyik legnagyobb slágerét, a Jon Hopkins-féle Open Eye Signalt, hogy azt lehetetlen volt önfeledt vigyorgás nélkül végigbólogatni, a Velvet Underground záró After Hours-a után pedig az addigra jócskán megtelt küzdőtéren senki sem hitte el, hogy ilyen hamar lecsengett a másfél óra. Azért örülök, hogy elmondhatom, ott voltam, amikor DJ Koze bebizonyította a Balaton Soundnak, hogy a szakmában azért vannak, akik nem csak a play gombot nyomogatják.
A brit elektronika egyik legfelkapottabb alakjának, Four Tet produkciójának igazából egyetlen nagy hibája volt, az, hogy Koze után kezdődött. A kísérleti elektronikából indult Kieran Hebden hagyományosan erős (és hagyományosan rövid) fellépéseit gyakran szövi tele kimért keménykedéssel, és hát most sem volt ez másképp. Természetesen az indítás körül a közönség nagy része a terület másik végén lévő nagyszínpad tűzijátékorgiájával volt elfoglalva, ezért időbe telt, amíg átvándorolt onnan a horda. A vasárnap átka is bejátszott a képbe, az OTP Bank színpad sátra ugyan hellyel-közzel megtelt, de hátrább már inkább csak lézengtek.
Hebden vastag basszusokkal kitömött szintialapú úsztatásait első hallásra nyugodtan lehetne könnyen csúszó sznob partizenének is titulálni, de szerencsére színesebb alak ő ennél. Szinte csak kövér négynegyedeket erőltetett, a számokat okosan pakolgatta egymás után, minden úgy szólt, ahogy annak szólnia kell, az összképen egyedül a brit producer visszafogottsága rontott, igaz, megint marha nagy volt a füst és mindenféle apró bogarak repdestek bele a szemembe (ez utóbbi amúgy minden OTP-színpados bulinál így volt), de például egyszer sem láttam őt mosolyogni, végig maximálisan odakoncentrált arra, amit csinált. Na most ezért nagyítóval kellett keresgélni a technikai hibákat, személy szerint konkrétan egyet sem találtam, még a legkisebb csavarásokat és csúsztatásokat is vérprofin adagolta elejétől a végéig.
Viszont akadt egy-két probléma is, bár ezek korántsem akkora léptékűek, hogy nagyot rontsanak az összképen. Egyrészt, mintha Four Tet szégyellné, hogy pályafutását kísérleti elektronikával indította be, ez az énje csak a számok közötti digitális fejtörőknél bontakozott ki, amúgy a számlistát csak a 2010-es There Is Love In You után készült anyagokból rakta össze. A másik, hogy az otthoni zenehallgatáskor kifejezetten barátinak és kandallómelegnek tűnő számok itt fagyosan kimértnek és már-már közegidegennek tűntek egy-két helyen. Az átvezetéseket nem egyszer jócskán elhúzta, amivel a közönség nagyobbik része láthatóan nem tudott mit kezdeni, csak ide-oda dülöngéltek, mint a részeg picsaszoknyás tanuló fesztiválosok a VIP-terasz korlátjánál. Mindig mondtam, hogy Four Tet keményebb énje is otthon a fejhallgatókból tud a legjobban érvényesülni, ez az álláspontom most sem változott sokat.
Ja és az egész irtó rövid volt, Hebden egy óra után húzta le a rolót, igaz, hamar elment ez az idő, de a vége nagyon hirtelen jött, igazából semmilyen utalást nem fedeztem fel rá, miért az az utolsó szám, ami. Láthatóan még a bulit az első sorban végigugrálók tapsába is férkőzött valami keserédes kétség.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon