Mindenkinek kell egy Quimby-élmény

2013.08.07. 13:18
6 hozzászólás

Lassan mindenkinek lesz egy Quimby-élménye Magyarországon. Valakinek ez az első angol nyelvű felvételek egyike vagy a budapesti éjszakában, a föld alatt adott első koncertek valamelyike, és persze van, akinek az X-Faktorban hallott Most múlik pontosan. Nekem éppen egyik sem. A Quimby nekem fesztiválzenekar. Évről évre szinte minden fesztiválon látni lehet őket, és bár nyilván intimebb tud lenni egy klubkoncert, ennek a zenének szinte új életet ad a szabad levegő, a napsütés, és a vurstli.

Ilyen szempontból tökéletes ötlet volt a Quimby Csodaország projekt. A zenekar belakta a Szigetet, viszont nem annyira szembetűnően, mint amennyire számítani lehetett rá. Én a Volt Terasz rendezvényeit érintettem, de például az ígért mutatványosokat nem láttam. A bejáratnál az aszfalton egyébként a zenekar által kitalált festések fogadták (és persze fogadják a fesztivál végéig) az embereket. Az is szerencsés eset talán, hogy a Sziget szervezői a látványt újabb szintre emelték a fesztiválon, így sok díszítést a Quimby ehhez már nem tudott hozzátenni, mert a cirkuszi hangulat alap volt.

Akárhonnan nézzük, ennek a napnak a központja mégiscsak a zenekar szűken két és fél órás fellépése volt. A telt házas Aréna-koncert alapján nem tűnt ez nagy kihívásnak, de az ott jelenlévők vagy többre, vagy legalább annyira vágytak a mostani koncerten. Legalább annyi volt. A kivetítő például nem kapott akkora szerepet, volt helyette látványosabb fény, kis tűzijáték, labdadobálás, furcsa, piros ruhában táncoló lányok, és egy valóban vurstli hangulatú, konfettiesős finálé. A látvány nagyjából ennyi volt, és a beharangozáshoz képest ez valamennyire csalódást jelentett.

A Quimby azonban valójában mindig is a zenéről szólt, és erről a néhány fickóról, akik közül senki sincs túlzottan előtérben, vagy túlzottan hátul. A koncertjük az ő összhangjuktól jó, és bár lehetnek rutinszerű pillanataik, ezt a sok irányból érkező összetalálkozást ők még mindig láthatóan élvezik. A zene pontosságán, a jól eljátszott dalokon sosem fog múlni egy Quimby-koncert minősége, ezen már régen túl vannak. A számokon viszont múlthat.

Mivel a zenekar megszavaztatta az elhangzó dalokat, így óriási meglepetéseket nem lehetett várni. A néhány új dalon kívül valóban a megszokott műsort kellett eljátszaniuk. Egyszer, valahol, máskor biztosan nagyobb élmény lenne egy ennél szokatlanabb összeállítás, de itt nagyjából öngyilkosággal ért volna fel. Az új dalok egyébként dinamikusabbnak és indulatosabbnak tűnnek. A Kivándorló Blues például eleve félreérthető, mert a "hidd el én veled maradnék/szívesen széjjelszakadnék/ha lenne mér'/Magyarország” refrénrészben a „mér'” inkább hangzik „még”-nek. Ezzel együtt a szöveg jóval konkrétabb és belemenősebb, mint a korábbiak, ami kissé szokatlan Kiss Tibitől.

A régi dalok között van néhány olyan, ami közelít a túljátszottsághoz, és mintha a Most múlik pontosant sem akarná eljátszani a zenekar, mert ahogy az Arénában Szabó Attila (Csík zenekar) kislánya, most egy színes bőrű lány énekelte el a dalt, akit Alice-nak hívtak, kapcsolódva az Alice Csodaországban koncepcióhoz. Van még ezen kívül is olyan dal, amit lassan most már jó lenne elhagyni, de egy új lemez segíteni fog ezeken a kínokon, fel lehet tölteni a műsort az új dalokkal.

A Quimby az évek során generációkat összekötő kapocs lett. A családanyák éppúgy képesek voltak kijönni ide a hőségbe, mint a tinilányok. Bárkinek, bármilyen élménye legyen is róluk, elvitathatatlan, hogy a zenekar mindig mindent megtett, hogy ez pozitív legyen. Ilyen figyelemre pedig bármikor, bárkinek szüksége lehet.