A Szigetről a világűrbe

2013.08.11. 16:10
1 hozzászólás

Kedden reggel hétkor, a még ébredező Hősök terén vesz fel minket a busz, amely több tucat űrbe vágyó fiatalt szállít Kecskemétre, az űrugráshoz szükséges repülőorvosi vizsgálatok helyszínére. Az Axe nemzetközi űrprogramjának keretén belül a közép-európai selejtezőnek a Sziget ad otthont. (Az egész egy hatalmas Axe-reklám persze, de a győztes mégiscsak eljut az űrbe.) „Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen globális méretű akcióban a Sziget Fesztiválköztársaság is szerepet kap, és örömmel állunk a feladat elébe, hogy megfelelő környezetet teremtsünk a fiatal asztronauta-jelöltek számára” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. A fesztivál végére az is elválik, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik országukat képviselve eljuthatnak a floridai Orlandóba, a globális űrtábor helyszínére. Az amerikai kiképzés során derül majd ki az is, hogy ki lesz az a huszonhárom szerencsés, aki az űrutazások egyikét nyeri.

„Nem teljesen értem, minek ekkora felhajtás, amikor körülbelül öt percet töltenek az űrben” – jegyzi meg szkeptikusan az egyik légiközlekedésben jártas újságíró-kolléga. Aztán kiderül, hogy ennél azért valamivel több idejük lesz majd: a nyertesek egy órát tölthetnek majd a világűr határán, megtapasztalva a súlytalanságot. Szó sincs tehát többnapos űrutazásról. A témában kicsit jártasabbak ezt űrugrásnak nevezik, a szakbarbárok pedig szuborbitális repülésnek. Az XCOR vállalat Lynx típusú űrrepülőgépe kifutópályáról száll majd fel, hogy elérje a 100 kilométer körüli magasságot, vagyis az amerikai légierő védőszentjeként tisztelt Kármán Tódorról elnevezett Kármán-határt. Egyetlen bökkenő van csak: a kalandhoz szükséges gép egyelőre még fejlesztés alatt áll, jóváhagyásra vár. A tervek szerint 2014 januárjában viszont a Lynx már ballisztikus pályára állhat. Legalább addig kell várnia a Metropol nagyon hasonló játékát – pontosabban annak helyi fordulóját – megnyerő Németh Flórának is.

A Kecskemétig tartó buszút alatt a potenciális űrutazók reggelit és regisztrációs számot kapnak, valamint aláírásukkal hozzájárulnak az egyes vizsgálatokhoz. Közben igazi osztálykirándulás-hangulat alakul ki: a fejeken körbejár egy űrsisak, a mobiltelefonokkal és fényképezőgépekkel tréfás fényképek készülnek. A magyar csapaton túl csehek, szlovének, horvátok, szlovákok és bosnyákok utaznak velünk, de minden nemzetből csak egy fő juthat ki a floridai döntőbe. Egy magyar tehát mindenképp esélyes lesz arra, hogy megjárja a világűrt.

A potenciális űrugrókon a napindító energiaitalok ellenére is meglátszódnak a Sziget mínusz egyedik éjszakájának fáradalmai. Az autópályára érve a busz népe – a kezdeti zsivajhoz képest – rövidesen elcsendesedik, többen is álomra hajtják fejüket.

Egy szűk óra múlva már a kecskeméti Repülőorvosi Alkalmasság Vizsgáló Osztály szocializmust idéző aulájában, a nyolcvanas években készült fényképek és Merényi Gusztáv, a koncepciós per során halálra ítélt orvos-vezérőrnagy mellszobra előtt gyülekeznek a zsibogó fiatalok. „Tisztára mint egy osztálykirándulás! Pisilni akarnak, lemaradnak, elvesznek...” – jegyzi meg az egyik hostesslány.

Rövidesen feltűnik Farkas Bertalan is, az első és eddigi egyetlen magyar űrhajós, akit régi ismerősként, nagy-nagy szeretettel üdvözölnek az orvosok és egyéb kollégák a repülőkórház folyosóin. Az asztronauta az épületben otthonosan mozogva kalauzolja az újságírókat, mesél és magyaráz, az űrugró-jelölteket pedig hasznos tanácsokkal látja el. Mindeközben az asszisztensnők izgalommal újságolják egymásnak, hogy a „Szovjetúnió és a Magyar Népköztársaság Hőse” puszival üdvözölte őket. Mindenki Farkas Bercijét elnézve egyáltalán nem nehéz megérteni, hogy miért is akar annyi kisfiú űrhajóssá válni.

A feladatok sora rutinellenőrzésekkel kezdődött, a reménybeli kozmonauták szemészeti, fogászati, bel- és ideggyógyászati, illetve fül-orr-gégészeti vizsgálatokon vettek részt. Később fizikai és pszichológiai alkalmasságukat tesztelték, majd olyan feladatokban kellett helytállniuk, mint a vesztibuláris forgószékes terhelés vagy a kerékpár-ergometria. A legmegterhelőbb feladatnak a barokamrai vizsgálatot találták nemcsak a versenyzők, hanem a vadászpilóta-kiképzőközpont orvosai is. A helyszínre vezető folyosók egyikén külön tábla figyelmeztet az űrrepülés kedvezőtlen tényezőire: „1. gyorsulások; 2. súlytalanság; 3. mesterséges életfeltételek; 4. ideg-emocionális feszültség; 5. a munka és életmód sajátosságok”.

A szimuláció során az jelöltek egy speciális kamrában, oxigénmaszkkal 5500 méterre emelkedtek, ahonnan néhány perc után 4000 méterig ereszkedtek, majd a maszk levételét követően 40 méter/másodperc sebességgel tovább süllyedtek egészen a tengerszintig. Valójában persze egyetlen centimétert sem emelkedtek, a szerkezet csupán a magassági repülés különböző élettani hatásait képezi le. „Ne feledjék, hogy nem az emelkedés, hanem az ereszkedés az igazán kemény dió! Akinek a füle nem bírja, az könnyedén a falat kaparhatja majd fájdalmában” – figyelmeztet dr. Tótka Zsolt orvos-alezredes, a Magassági, Élettani és Funkcionális Diagnosztikai Osztály vezetője.

Mialatt a magyar csapat elméleti felkészülésen vesz részt és a kilencvenes évek első felét idéző monitorokon követi a kamrán belüli eseményeket, egy másik honfitársunk odabent, kínzó fülfájdalmakra panaszkodva, épp barotraumát szenved el. Az odakint izgulókat a tágas terem falairól büszkén mosolygó űrhajósok portréfotói motiválják, a biztonság kedvéért kikészített orvosságok azonban tovább fokozzák az izgalmakat. „Sokkal kellemetlenebb vizsgálatokra számítottam. Egyedül a barokamra volt kicsit necces” – összegez végül Ádám a folyosón.

A fesztivál ideje alatt a versenyzők részt vettek még egy elméleti próbatételen is, a tériszonyos Kiss Ádámmal egy budapesti városnéző-kiránduláson, sőt, még egy akadályversenyen is. Az eredmények összesítése után a Szigeten hirdették ki a győzteseket: Bosznia-Hercegovinát Albin Brkic, Szlovéniát Borja Jelic, Horvátországot Goran Vugrinec, Szlovákiát Robert Vokal, Csehországot pedig Robin Polden képviselheti majd a floridai kiképzésen. Mivel két magyar versenyző is ugyanannyi pontot ért el, a szervezők katapultkilövéssel döntötték el, hogy melyikőjük legyen a végső győztes.  Az nyert, aki a levegőben többször tudta leírni a játékot szervező márka nevét. Farkas Bertalan után most Juhos Norbert lehet a második magyar férfi, aki eljut a világűrbe.