Ugyanazok a dalok mindenhol

A Balaton Sound első rendes napját teljesen szétrombolta az eső, ennek ellenére azért akad olyan fellépés, amiért érdemes volt kicsit megázni. A Wareikát kicsit zavarta az időjárás, de tisztességes bulit csináltak, Alesso lement prosztóba, Ricardo Villalobos pedig megmutatta miért számít élő legendának. Balaton Sound, csütörtök.

Wareika

Jakob Seidensticker, Florian Schirmacher és Henrik Raabe triója, a német Wareika egy kicsit olyan, mintha a Brandt Brauer Frickből kivennénk az akusztikum nagyját és a tagok legalább kétharmadát, viszont élőben legalább annyira jól tudnak együtt dolgozni, mint nagyobb létszámú társuk. Ők is klasszikus zenéből építkeznek, ez a hangszerek kezelésén azért elég jól látszott, nyitásnak például dubtechnóztak egyet az amúgy szerintem szép számú közönségnek, viszont az echókat szinti helyett néha gitárral is helyettesítették, de ez csak egy eset a sok közül. Improvizálnak is, elég sokat, többször is előfordult csütörtökön, hogy egy újonnan behozott hangszert élesben lőttek be, de úgy, hogy ez az egész kísérletezgetés mintha teljesen a produkció része lett volna, nem tűnt fel semmilyen kilógás.

Saját dalok mellett (külön kiemelendő a Facing the Sun, mint az egyik csúcspont) kintről beemelt slágerekkel is dolgoztak, a Riders on the Storm saját feldolgozása (amit amúgy kislemezen is kiadtak még az indulásuk környékén, 2008-ban) például eléggé hasított. Viszont Florian, amikor épp nem énekelt semmit, akkor sem maradt tétlen, mert a száját plusz hangszerként használta. A két órás játékidőt viszont kicsit húzósnak éreztem, talán a másfél is elég lett volna, főleg, hogy a srácok mintha a vége felé kicsit elkedvtelenedtek volna az idő miatt, a szél konkrétan befújta az esőt a színpad közepére, ezért a felszerelések egy részét le is kellett takarni. 7,5/10 (RA)

Alesso

A Swedish House Mafia-iskola egyik éltanulója Avicii mellett mostanában Alesso, komolyan mondom, még hasonlít is a 15 évvel fiatalabb Axwellre, és ha a pult elé behúznának egy fekete függönyt, én tényleg, de tényleg nem tudnék különbséget tenni a zenéjük között. Azon például nagyon jót röhögtem, amikor ilyet szólt, hogy „srácok, most szeretnék egy vadonatúj dalt lejátszani nektek”, erre meg pont ugyanúgy hangzott, mint előtte az összes többi: nyálszöveg-kiállás-döngölés. Ez most nem tudom, mennyire lesz pozitívum, de az előre beállított dalfelépítésekbe legalább sokszor próbált belenyúlni (az átmeneteket azért békén hagyta), de ennek csomószor abszolút semmi értelme nem volt, több kiállást is megakasztott felesleges, oda nem illő csavarásokkal. A rossz idő miatt eleinte aránylag kis létszámú közönség előtt parádézott, de nagyjából a produkció második felére elállt az eső, és szépen lassan egyre többen odataláltak. Egyébként ők főleg a Major Lazer-féle Watch Out For This valamilyen összegányolt elektró remixének, illetve Axwell és Sebastian Ingrosso örökbecsűjének örültek a leginkább, utóbbira meg úgy készüljünk, hogy a nagyszínpadon idén még legalább kétszer halljuk. De az előbbit lehet, hogy még többször. 3/10 (RA)

Ricardo Villalobos

Három ember nem lettem volna csütörtök éjszaka, vagy inkább péntek hajnalban a Balaton Soundon: kézivillás szemétszedő, takarító a VIP-részlegben és Ricardo Villalobos. Alapszabály, hogy a külső körülményeket nem szabad beszámítani, amikor valamilyen produkciót értékelünk, de a viharos szél és a vízszintes eső akár élvezhetetlenné is tehette volna a chilei-német felmenőkkel rendelkező minimálisten előadását. Itt szakadt legjobban egész nap, a Telekom Terasz előtti tér jó, ha harmadig volt, pedig alapesetben biztos dugig lett volna. De Villalobos mindent megtett azért, hogy a hallgatóság szarjon az időjárásra, a tört- és microhouse-tól elkezdve a pump-technón át a legaljasabb minimálig mindent, de tényleg mindent játszott. Az ő zenéje részben dél-amerikai gyökerei miatt hihetetlenül organikus, egy ötlettel vagy egy kóbor sample-el komplett dallamstruktúrákat tud megváltoztatni.

A mélyekkel például ma is elég jól eljátszadozott, egy konkrét eset: egy négynegyedes dalban kettőt kiemelt, kettőt meg a végletekig elfojtott, közben meg alig hallható vokálmintákat húzott rá, de úgy, hogy nem tudtad, hogy a közönség énekel valahol elöl, vagy ez most a hangfalakból jön, annyira természetesnek tűnt. És az ilyenek több órán keresztül, kisujjból mennek neki, úgy, hogy közben fotózkodik, meg smúzol a backstage-ben partizókkal. Plusz ugyan én az ellenkező nemhez vonzódom, de ezeket a féloldalas beállásokat a pult mögött senki nem csinálja szexibben. 8,5/10 (RA)

Baauer

Harry Bauer Rodrigues a trapügyekben kevésbé járatosak számára leginkább a Harlem Shake Youtube-őrület miatt lehet ismerős. A Sound közönségének viszont arról lehet ismerős, hogy a szakadó eső és szél mellé olyan szettet pakolt, hogy egy-egy okosan eltalált beat után még a fehér kanapék is táncolni kezdtek. A trap nem bonyolult műfaj, így Baauer sem bonyolította túl a dolgokat: néha csak nemtörődöm módon a közönség elé vetett néhány kósza droppot, néha viszont akkora droppokat helyezett el a tánctéren, hogy valószínűleg még az is elgondolkodott, hogy ezek hogyan fértek be egyáltalán a Sound kapuin, aki amúgy csak azért lófrált a környéken, mert a kora esti Martin Garrix-bulin elvesztett lelkét keresgélte.

A közönség sem gondolkodta túl a dolgot: úgy tűnt, a vihar sem zavar senkit a bulizásban, sőt, amikor épp vizet és szelet kaptunk a pofánkba a basszusok mellé, kifejezetten kellemes volt ránézni a dj mögötti vizuálra, amin a buli túlnyomó részében hatalmas lángok mutatták a tánc irányát a bulihadseregnek. A szettben amúgy megvoltak a kötelező traphimnuszok, a számok elég nagy átfedésben voltak azokkal a dalokkal, amiket Bauuer tavalyi b.my.lake-es szettjén játszott. Nekem úgy tűnt, hogy ez senkit nem zavar, más kérdés, hogy Sound szervezői mit kezdenek majd a Zamárdi Dropügyi Hatóság felháborodott munkatársaival, hogy elsimítsák a galibát, amit a felelőtlen dj okozott csütörtök este. 8/10 (SB)