Leszedte az EFOTT a seggmarkoló plakátot

2017.07.15. 15:09
50 hozzászólás

A felháborodások miatt leszedte a női feneket markoló kéz plakátját az EFOTT, bár azt mondják, azt teljesen félreértették az emberek: valójában nem egy férfi grabbeli meg amúgy trumposan a nőt, a kislány maga mutogatja szép új fesztiválos tetkóját.

Miután kitette a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű Facebook-csoport az EFOTT erősen szexistának tűnő plakátját, mi is szomorkodtunk egyet, hogy „még mindig vannak olyan cégek, amelyek szerint a reklámozás tök egyszerűen megoldható azzal, hogy témától teljesen függetlenül minél kevésbé takart és minél vonzóbb női testrészeket pakolunk a plakátra minden további magyarázat nélkül, hiszen egy többi részletétől megfosztott segg úgyis mindent elad, kivéve mondjuk az emberi méltóságot meg pár ilyen hülyeséget még”.

A plakátot nézve ez tulajdonképpen még mindig áll, bár a fesztiválszervezők időközben jelezték, hogy a képen nem is az történik, mint amit a legtöbben első (és második) blikkre láttak.

A bikinis képpel kapcsolatban határozottan szeretnénk kijelenteni: nem állt szándékunkban a kedélyeket borzolni, azt pedig végképp nem feltételeztük, hogy bárki is férfi kéznek nézi a hölgy saját kezét

– írták az EFOTT szervezői szintúgy Facebookon, hozzátéve, hogy „a hölgy a saját francia manikűrös kezével mutatja a frissen felhelyezett tetoválást a strandon állva”.

20117011 10156257924013368 1791823184878455871 o
Fotó: EFOTT / Facebook

Így megnézve a képet szerintem sincs sok ok kételkedni ebben. Más kérdés, hogy a mit akart mondani a költő itt viszonylag mellékes kérdés, főleg, hogy az efottos poéta, ha másért nem, hát az elmúlt évek gólyatáboros botrányai okán talán elgondolkodhatott volna azon, milyen olvasatai lesznek egy ilyen nehezen kivehető képnek.

Bár az EFOTT szervezői a Facebookon egy ideig még óvatosan harcolgattak az igazukért, „tudatos feszültséggenerálásról” beszéltek és egy

Adódott egy kis szitu: szerintetek mi legyen a sorsa ennek a fesztiválon kirakott képnek? Lájkoljuk vagy nem? (szavazás reakciógombbal)

poszttal öntötték az olajat, hamarosan elengedték a dolgot. Mint írják: „A kép vitatottságára való tekintettel a jövőben mellőzzük annak használatát”.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!