Újabb ismerősök, antiglobalisták és latinok a Volton

2008.05.05. 11:19
Két új fellépőt jelentettek be a soproni fesztivál szervezői, az egyik rappel, és a kilencvenes években volt utoljára sikeres, a másik tavaly lépett fel a Sziget nagyszínpadán.

Jamiroquai lesz a Szigeten, Fatboy Slim a Balaton Soundon, Offspring meg a soproni Volton. 2008 van, nem pedig 1998, bár a kaliforniai Coachellán is Roger Waters volt a fő fellépő, ráadásul a disznaja is elrepült. Most két újabb nevet jelentett be a fesztiválidényt nyitó Volt, július 3-án lép színpadra a kaliforniai latino rap egykori klasszikusa, a Cypress Hill, nekik volt az Insane In The Brain című számuk 1993-ban, ami akkora partisláger volt a kilencvenes években, hogy nem csak a gettórapperek élvezték, hanem a metálosok, a juppik és a matekosok is, és általában a Prodigy után tették be a diszkókban. A Prodigy egyébként tavaly játszott Sopronban, tavalyelőtt meg a Szigeten.

Az eddigi gyakorlathoz hasonlóan idén ismét egy tavalyi szigetes fellépő az egyik legnagyobb név Sopronban, a másik beharangozott koncertező ugyanis a francia és spanyol felmenőkkel büszkélkedhető Manu Chao, a nyolcvanas években kultikussá váló latin punkbanda, a Mano Negra frontembere, aki már rég kinőtte első együttesét, haverja Kusturicának és Eugene Hütznek a Gogol Bordellóból, világsztár és antiglobalista, de jó koncerteket ad. Tavaly pedig új lemeze is jelent meg. Manu Chao július 4-én, pénteken játszik.

A régi zúzós zenék kedvelőinek a fesztiválon ott lesz még a brit őspunk, az Exploited és a svéd rapmetál csapat, a Clawfinger, valamint a már említett, vidámabban kiabáló rockcsapat, az Offspring. Balkánvonalon Shantel és Goran Bregovic, könnyed bossanovapop és jazzelektronika terén ismét Nouvelle Vague, Frank Popp és Senor Coconut, utóbbi az osztrák Luouie Austennel lép fel. A drumandbass nagy neve, Roni Size pedig élő zenekarral játszik. Ezen kívül még 250 hazai és nemzetközi fellépőt ígérnek a szervezők.

A Volt július 2-án kezdődik, a fesztiválbérlet 14 900 forintba kerül, de 29 900 forintért kombinált bérlet is váltható, amivel a július 10-én induló, többek között a Massive Attacket, a Goldfrappot és a B-52’s-t is felléptető Balaton Sound fesztivál is látogatható lesz.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft