Lexikon

Drogjog - A rendőrség közbelép

2002. 10. 12., 11:27 | Frissítve: 2002. december 12., csütörtök 17:21

A Társaság a Szabaságjogokért (TASZ) emberi jogi szervezet figyelmet fordít a személyi szabadság, az emberi méltóság, a magánszféra védelmére. A TASZ elutasítja a drogfüggők és az alkalmi drogfogyasztók elleni büntetőjogi fellépést. Alábbiakban Pelle Andrea tanácsait gyüjtöttük össze kábítószerfogyasztással kapcsolatos büntetőjogi és adatvédelmi kérdésekben.

Igazoltatás

Ha valakit igazoltatnak a rendőrök, és nem találnak nála semmt, csak éppen szemmel láthatóan be van tépve, akkor ha a rendőr felismeri, hogy az illető nem részeg, hanem kábítószer hatása alatt áll, akkor lehet előállítást alkalmazni, és vizeletvizsgálatot elrendelni. Ha valaki nem hajlandó vizeletmintát adni, azt kikényszeríteni nem lehet, a katéteres vizsgálat az érintett beleegyezése nélkül nem végezhető el. Azonban vért lehet erőszakkal is venni.

Fennforgás esetén

A rendőrség eszközei
Vizeletvizsgálat: a rendőrség a közúti ellenőrzés során a jármű vezetőjét vizelet és/vagy vérminta adására kötelezheti. A vizeletminta adást nem lehet testi kényszerrel megvalósítani, mivel a katéterezés nem hajtható végre erőszakkal a törvények szerint. Ha valaki nem működik együtt, a vérvételt kikényszeríthetik, vagyis lefogják az illetőt és vért vesznek tőle. A járművezetésen kívül akkor lehet szakértői vizsgálaton való részvételre kötelezni valakit, ha már gyanúsított, vagyis az alapos gyanú megállapításához már van a rendőröknek bizonyítéka. Ilyen lehet pl. a fű a zsebben, kocsiban, saját bevallás.

A vizelettesztek általában 10-12 napig tudják kimutatni a kender hatóanyagát, vagyis a THC-t. Marihuana és hasis esetében előfordulhat az is, hogy a fogyasztás után még hetekkel is kimutatható, ennek elsősorban az az oka, hogy a THC zsírban jól oldódik, és a zsírsejtek mellett megkötődik. Így ha valaki pl. lefogy, akkor a THC ismét megjelenhet a vizeletben. A drogok kiürülését gyorsítja a sok folyadék fogyasztása. A rendszeres szerhasználat tovább hagy nyomot, de nem nagyságrendekkel, csak pár nappal. Egy vizeletvizsgálat alapján nem lehet megmondani, hogy az illető milyen rendszerességgel, mióta fogyaszt drogot, és a szervezetbe kerülés pontos időpontját sem lehet meghatározni.

Motozás: a rendőr az igazoltatás során dönthet úgy, hogy a zsebeket, csomagot is átvizsgálja, és ez a gépkocsira is vonatkozik. Ehhez elegendő az, hogy a rendőr gyanúsnak találja az illetőt, pontosabban úgy látja, hogy az igazoltatott személy gyanúsan viselkedik. A testi motozás során a rendőrségnek még arra is van lehetősége, hogy a testüregeket átvizsgálja, ha alapos a gyanú, hogy oda bűncselekményből származó tárgyat rejtettek. Természetesen ehhez nyomós ok kell. Ebből következően a zoknit is le lehet vetetni. A szokásos közúti ellenőrzések, igazoltatások során azonban ezt nem szokták alkalmazni, csak a kocsit, csomagot, zsebeket nézik át.

Házkutatás: a házkutatáshoz engedély kell. Házkutatni akkor lehet, ha tárgyi bizonyítékot, vagyis bűncselekmény elkövetésének eszközét, vagy eredményét feltehetően a lakásban megtalálhatják. Elő szokott fordulni, hogy ha az igazoltatásnál találnak valakinél drogot, akkor házkutatást is tartanak nála. Ez pl. az ún. diszkórazziáknál, közúti drogszűrésnél nem gyakorlat, nincs rá idő, és sok értleme sem lenne.

Drogszonda: Van a rendőröknek drogszondája, nem sok. Ez vizeletteszt. Az út mellett ezt a "szondát" nem lehet használni, az autóvezetőt ehhez be kell kísérni vizeletvételre alkalmas helyre. Ez például egy rendőrség lehet. Ilyen esetben feltehetően a gépkocsit ott kell hagyni az út szélén. Ez a teszt a leggyakrabban használt drogokat mutatja ki: amfetamin származékok, THC, kokain, LSD, ópiátok. Gombára, kaktuszra nincs gyorsteszt. Azonban a levett vizeletet elküldhetik az Országos Toxikológiai Intézetbe, ahol ezeket is ki tudják mutatni. Vizeletminta adását testi kényszerrel nem lehet megoldani (katéterezni az érintett beleegyezése nélkül nem lehet), ha valaki nem akar pisilni. Vért lehet kényszerrel venni, azonban a vérből rövidebb ideig mutathatók ki a drogok.

Ha egy egyetemistánál találnak 1 gr zöldet a rendőrök, büntető eljárás indul. A 18 év felettiek esetében a rendőrség nem keresi meg az oktatási intézményt, így ott erről nem értesülnek. Persze előfordulhat, hogy egy jóakaró útján az egyetem mégis megtudja a dolgot. A diák az oktatási intézményen kívüli magatartásáért természetesen másképp felel, mintha az egyetemen füvezett volna. Elvileg ezért nem lehet kirúgni. A fogyasztás miatt általában nem szoktak szabadságvesztést kiszabni, így ez nem is jelent büntetett előéletet, ezért a tanulmányok befejezésére nem lehet jogi kihatással.

A 18 év alattiak a büntetőjogban fiatalkorúnak számítanak, az ő esetükben a rendőrség megkeresi az oktatási intéményt, és iskolai jellemzést kér. Ez kötelező a fiatalkorúak elleni büntető eljárásban, tehát az oktatási intézmény tudomást fog szerezni az ügyről. Iskolája válogatja, hogy ezért kirúgják-e az illetőt. Az általam ismert ilyen esetekben - amikor eltanácsolás lett az ügy vége - nem a drogozásra, hanem inkább a rossz tanulmányi eredményekre, és rossz magaviseletre hivatkoztak

Ha bevisznek a rendőrök

Nehéz tanácsot adni abban a kérdésben, hogy mi a helyes magatartás, ha bevisznek valakit a rendőrök, hogyan érdemes viselkedni ilyenkor? Csak azt tudom elmondani, hogy mihez van joga az előállított személynek, mire kötelezhetik, és mire nem. A konkrét helyzetben azután mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy hogyan érdemes viselkedni. Tehát: Minden esetben érvényes, hogy senki nem köteles olyat mondani (pl. bűncselekmény elkövetését beismerni), amivel ártana saját magának, vagy hozzátartozójának.

A gyanúsítottnak joga van hallgatni, és őrizetbe vétele esetén joga van arra, hogy értesítsék az általa megjelölt hozzátartozót. Csak a 18 év alattiak esetében lehet ott a kihallgatáson a szülő. A gyanúsítottnak joga van a védelemhez, megjelölhet egy ügyvédet, vagy védő kirendelését kérheti, és ragaszkodhat ahhoz, hogy csak ügyvéd jelenlétében hajlandó vallomást tenni. Ezt nem lehet úgy értékelni, hogy persze, akkor biztos elkövette a bűncselekményt, azért nem akar vallomást tenni, vagy ügyvéd nélkül beszélni. Azonban ha éjszaka visznek be valakit, akkor feltehetően a kihallgatásához nem fognak tudni ügyvédet keríteni, csak másnap. Ez nem jelenti azt, hogy nem engedik el addig, amíg vallomást nem tett, hiszen az őrizetnek az nem törvényes indoka, hogy a gyanúsított nem vall. A gyanúsítottnak joga van a védőjével ellenőrzés nélkül beszélni.

A gyanúsított nem köteles igazat mondani, és egyes kérdésekre is mondhatja azt, hogy erre nem kívánok válaszolni. Nem kell megindokolni, hogy valaki miért nem válaszol. A védekezés során egyet nem lehet tenni: mást hamisan bűncselekmény elkövetésével vádolni. A gyanúsított köteles alávetni magát a szakértői vizsgálatnak (pl. vér-vizelet vétel), de a vizeletminta adását erőszakkal nem lehet kikényszeríteni, csak a vérvételt. Ebből következően a gyanúsított mondhatja azt, hogy nem hajlandó vizeletmintát adni, de a vérvételnek aláveti magát.

Az előállítás 8 óráig, az őrizet max. 72 óráig tarthat. Ha ennél hosszabb ideig akarnak valakit bent tartani, akkor kérni kell az előzetes letartóztatást a bíróságtól, de ezt kábítószerfogyasztás miatt nem szokták alkalmazni. Az esetlegesen udvariatlannak értékelt rendőri fellépésre udvariatlan választ adni nem célravezető, de jogainkat udvariasan is lehet érvényesíteni. Vagyis a rendőröket nem célszerű sértegetni, de beijedni sem tanácsos, ha netán azt mondják, hogy "ha nem teszel vallomást, itt fogsz megrohadni". Ha a rendőri intézkedésről úgy gondoljuk, hogy az jogtalan (pl. az előállítás), akkor is engedelmeskedni kell, de jogunk van 8 napon belül panasszal élni ellene.

Mikor bizonyított a kábítószerfogyasztás?

Pl. ha találnak valakinél drogot, vagy használt pipát, fecskendőt, akkor ez elegendő ahhoz, hogy vizeletvizsgálatot is végezzenek. Ha ilyen esetben negatív a vizelet, az még csak azt bizonyítja, hogy előtte nem fogyasztott drogot az illető, de a birtoklás miatt már felelősségre vonható. Bizonyíték a beismerő vallomás, vagy a mások által tett, ránk nézve terhelő vallomás. A leggyakrabban az fordul elő, hogy valakinél találnak egy kevés drogot, és pozitív a vizeletmintája. Ez már elegendő ahhoz, hogy megállapítsák, az illető elkövette a visszaáélés kábítószerrel bűncselekményt.

A véletlen-fogyasztók

A visszaélés kábítószerrel bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni. Így ha valaki nem tud róla, hogy pl. a süti amit megevett hasisos volt, és ezért lett pozitív a vizelettesztje, akkor nem büntethető. Elvileg a rendőrségnek kell bizonyítani, hogy az illető tudatában volt annak, hogy kábítószert juttat a szervezetébe. A gyakorlatban viszont sokszor egy pozitív vizeletteszt már önmagában elegendő ahhoz, hogy megállapítsák a bűncselekmény elkövetését. A vizelettesztből nem lehet megállapítani, hogy a drog szándékosan, vagy véletlenül került a szervezetbe.

Ha valaki nem ismeri a büntető jogszabályt, természetesen nem jelenti azt, hogy ez kizárná a büntehetőségét. A bíróság nem fogadna el például olyan védekezést, miszerint "én nem tudtam, hogy a kábítószerfogyasztást Magyarországon büntetik", jobbat kell kitalálni. Ha valakit első alkalommal kapnak el a rendőrök marihuana fogyasztás mitt, abszolut büntetlen előélettel a háta mögött, az nem megy azonnal a sittre. De a büntető eljárást lefolytatják ellene. A lehetséges következmények: megrovás, vagy vádemelés elhalasztása, vagy próbára bocsátás.

Csekély mennyiség

Azoknál a drogoknál, melyeket a Büntető Törvénykönyv tilt, nincs olyan kevés mennyiség, amelynek birtoklása, fogyasztása stb. még megengedett. A Btk. csak a nulla grammot nem bünteti, vagyis ha nem találnak semmit, sem a zsebben, sem a vizeletben. A csekély mennyiség felső határa pedig csak annyit jelent, hogy az elkövető enyhébben büntetendő, mintha csekély mennyiségnél többet találnak nála. Marihuána esetében a csekély mennyiség felső határa 1 gr THC, tehát nem egy gramm fű, hanem egy gramm tiszta hatóanyag. A csekély mennyiségű kábítószer megszerzése, birtoklása két évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy pénzbüntetessél, vagy közérdekű munkával büntetendő. A kábítószerfogyasztás, vagyis ha a megszerzett drogot valaki fel is használja, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a nem kábítószerfüggő esetében, ha valaki már függő, ugyanezért egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, illetve mehet gyógykezelésbe a büntető eljárás lefolytatása helyett.

hirdetés
hirdetés