Egészség.hu

Kompromisszumot kötöttem a cigivel

2015.01.19. 10:53 Módosítva: 2015-01-19 10:58:15

Azzal a felkiáltással ugrottam neki a nagy leszokásnak, hogy ha bukunk, hát bukjunk együtt. Azt hiszem, ez elég béna antré egy ilyen kaliberű vállalás esetében. Mondtam olyat is, hogy igazából már alig-alig dohányzom, napi 3-4 szállal aranyosan üzemelek. És olyat is, hogy a közösség megtartó erejében hiszek, a pergamen arcbőrű, idősödő nők elborzasztó látványában, és hajt a kalandvágy. 

Akkor jöjjön most az utóbbi egy hónap tapasztalata, röviden:

– Elbukni szar, egyedül és csoportosan is.

– A bukás mint olyan a szó klasszikus értelmében velem nem történt meg, mert el sem indultam a kijelölt úton.

– Nem szoktam le. 

Az van, hogy az ominózus, december 13-i időpont (a csodatévő leszokós szeminárium, amin én nem vettem ugyan részt, de ez a nap volt kitűzve utolsó füstösnek) közeledtével egyre hangosabban szólt a fejemben a Cápa című film zenéje, az utolsónak kijelölt dohányos napomra pedig dübörgéssé hangosodott. Az utolsó héten ugyanis szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy nekem igenis problémát jelent a cigi. Sosem voltam az a kényszeres nemzetibe járó típus, de most, hogy közeledett a nagy lemondás napja, ha két szálra csökkent a dobozban rejlő kis koporsószögeim száma, azonnal vennem kellett egy újabb pakkot. Azt is be kellett látnom, hogy napi egy dobozzal tényleg nem pusztítok már hosszú évek óta, de azért a 3-4 szál barokkos túlzás volt a részemről. Nyilvánvalóan legalább a dupláját szívom a korábban becsült mennyiségnek. Továbbá a füst beszívása, tüdőmben tartása és lassú kieregetése mindig is földöntúli boldogságot okozott, ergo az érzelmi kötődést is durván bagatellizáltam. 

Az utolsó dohányosnak szánt napjaimon ezzel a halom kellemetlen beismeréssel birkóztam, és végül kompromisszumot kötöttem a cigivel. Nem találkozhatunk olyan mennyiségben, mint azt korábban tettük. Az iszonyú ciki és tisztességtelen lenne mind saját magammal, mind a harcostársaimmal szemben, a leszokási tervemet ismerő barátaimról és a kedves olvasókról nem is beszélve. Ritkítanom kellett a randevúkat. 

Reggelenként egyébként sem cigiztem, a délelőtti első szál kitolása ebéd utánra azért nem olyan nagyon egyszerű, de a nagyon vibrálós perceket egy ajándékba kapott e-cigivel próbálom kibekkelni. A következő fél szál (fél!) a szerkesztőség elhagyásával válik esedékessé, elvégre meg kell ünnepelni a munkanap végét. A kedvenc szál cigim pedig az esti, napot búcsúztató. Sokan mondták, hogy ez így hülyeség, köze sincs a leszokáshoz. Igazuk van. Nekem azért így is eredmény. Egy kis lépés. Vagy mi. A leszokást továbbra sem zárom ki, elvégre bárkivel, bármikor történhet csoda.